|
A praktikus kérdésektől a lelki felkészülésig Gábor Miklós a világtalálkozó előkészületeiről Magyarországról háromezer fiatal vesz részt a XX. Ifjúsági Világtalálkozón, hozzájuk csatlakozik hatszáz határon túli magyar, főként Erdélyből, de Kárpátaljáról és Szlovákiából is, akik magyarul jelentkeztek be. "Ezt most először tudjuk ilyen pontosan nyomon követni, mert az interneten keresztül zajló jelentkezés lehetőséget adott arra, hogy hozzáférést kapjunk az összes magyar anyanyelven regisztrált csoporthoz - számolt be lapunknak Gábor Miklós, az MKPK Ifjúsági Bizottságának irodaigazgatója, a Katolikus Ifjúsági Mozgalom elnöke. - A zarándokokon túl még körülbelül száz magyar fiatal vesz részt a találkozón önkéntesként, akik a német szervezők kérésére jelentkeztek segítőnek. Az 1997-es párizsi találkozóra, ahol már tömeges magyar részvételről lehetett beszélni, ezerötszáz magyar ment, Rómában körülbelül kétezer-ötszázan voltunk. Torontóba csak kétszáz magyar ment, de ez érthető a távolság és a költségek miatt - tehát mindenképpen növekvő tendenciát lehet látni a magyar résztvevők számát illetően" - összegezte az Ifjúsági Bizottság irodaigazgatója. A találkozón való részvételt az egyházmegyék anyagilag is komolyan támogatták s a zarándokok kétharmada az egyházmegyék szervezésében utazott ki. A legtöbb fiatal a székesfehérvári egyházmegyéből és az esztergom-budapesti főegyházmegyéből indult. Két lelkiségi mozgalom vesz részt komolyabban a világtalálkozó rendezésében, akik saját előtalálkozót is szerveznek: az Emmanuel és a Chemin Neuf Közösség. "Más lelkiségek is jelen vannak természetesen, bár nem ilyen erőteljesen: a jezsuiták, a Fokoláre Mozgalom vagy a Verbum Dei" - tette hozzá Gábor Miklós. A németországi egyházmegyei előtalálkozók után augusztus 15-étől 21-éig a kölni érsekség területén zajlik a világtalálkozó. Négy nagyobb város fogadja a zarándokokat: Köln, Bonn, Düsseldorf és Wuppertal. A magyar anyanyelvű résztvevők Bonnban és környékén kapnak szállást, ahol a magyar katekéziseket is tartják, amelyeket a Világiak Pápai Tanácsának felkérésére Schönberger Jenő szatmári püspök, Szabó Tamás tábori püspök és Udvardy György, az esztergom-budapesti főegyházmegye segédpüspöke tartanak. A találkozóra létre hoztak egy nemzetközi liturgikus csoportot, ők a nyitó szentmiséken, a Szentatya fogadásán, a vigílián és a záró szentmisén az oltár körüli szolgálatot végzik. "A csoportba minden püspöki konferencia két fiatalt delegálhatott - mondta Gábor Miklós. - Magyarországról egy kispap és egy szatmárnémeti fiatal tanárnő vesz ebben részt. Egy huszonöt fős, népviseletbe öltözött magyar csoport pedig jelen lesz a Szentatya Rajnán történő fogadásán." A találkozóhoz kapcsolódó ifjúsági fesztiválon is szerepelnek a magyarok. A kölni szaléziak rendházában fellép egy kecskeméti zenei együttes és néptánccsoport. "Ezen túl - tette hozzá a KIM elnöke - a tavalyi mariazelli Közép-Európai Katolikus Napok nyolc országa átnyújt a pápának egy nagyméretű, tanúságtételeket tartalmazó kiadványt, amelybe Magyarországról húsz fiatal írt. Düsseldorfban az osztrák püspöki kar ifjúsági bizottsága által működtetett "kávéházban" pedig augusztus 17-én délután kerül sor a közép-európai országok találkozójára, ahol Magyarország is jelen lesz." A találkozó előkészületei idén sokkal összetettebbek voltak - többek között az internet bevonásával -, mint az előző években. "Határozott szándékunk volt a találkozó szervezésének kezdetén, hogy a praktikus dolgok mellett nagyobb hangsúlyt fektessünk a lelki felkészülésre - mondta Gábor Miklós. - Ezért tavaly októberben megszólítottunk számos lelkiségi mozgalmat, az egyházmegyékben dolgozó fiatal papot, akik az ifjúsági pasztorációban aktívan részt vesznek, hogy együtt próbáljunk kialakítani egy olyan lelki felkészülési programot, amely a közösségek számára lehetőséget ad az elmélyülésre. Így alakult ki az a rend, hogy februártól kezdve minden hónapban egy-egy "lelki felkészítő csomag" jelent meg, amelynek létrejöttében nagy szerepe volt Nobilis Máriónak. A találkozó után pedig tervezzük, hogy a ott elhangzott fontosabb beszédeket lefordíttatjuk és egy kis füzetben megjelentetjük, hogy aki szeretné ezeket a gondolatokat továbbvinni a hétköznapokba, a helyi egyházközségi ifjúsági munkába, segédanyagként használhassa." k. a.
|
||||||
Új Ember:hetilap@ujember.hu
|