|
A napkeleti bölcsek nyomában Lelki és kulturális programok a világtalálkozón "Az ifjúsági világtalálkozóhoz hasonló nagy rendezvényeken lehet érezni igazán, hogy micsoda erő van az egyházban, látva a rengeteg fiatalt" - fogalmazta meg egy Kölnbe készülő zarándok. Hogyan valósulhat meg a sok százezres tömegben a személyes találkozás, az elmélyült csendes ima? A zarándoklat utolsó napján a pápával való találkozás az egyház nagy eseménye, ahol talán egymillióan lesznek együtt. De az ilyen nagy találkozókon is keresni kell a személyes csönd, a bensőséges beszélgetések idejét. Erre van is lehetőség a huszonnégy órás szentségimádásokon vagy a programok közötti értékes félórákban. "Hogy Köln szent hellyé váljon, azzal a lelkülettel kell ott lennünk, hogy kutatjuk, mit akar tőlünk Isten" - mondta még a készülődés időszakában Fehérvári Lajos egyetemi káplán. A zarándoklat ettől lesz más, mint egy kirándulás. A találkozón részt vevő fiatalok a napkeleti bölcsek útját követik nyomon, hogy azzal a bizonyosságot hordozó lélekkel térjenek haza, mint a bölcsek több mint kétezer éve. A rendezvény első három napjának délelőttjein katekéziseket hallgatnak a résztvevők. A világ minden tájáról több mint ötszáz bíboros és püspök érkezik majd a kölni egyházmegyébe, hogy mintegy kétszázötven helyszínen imádkozzanak és elmélkedjenek együtt fiatalokkal az igazság kereséséről, a Krisztussal való találkozásról, illetve arról, hazatérve hogyan lehet és kell Isten igaz imádóiként élni a világban. De nemcsak a napkeleti bölcsek példája áll a találkozó alkalmával az ifjúság előtt, hanem azoké a szenteké és hitvallóké is, akik már bejárták előttünk ezt a lelki utat: Szent Bonifácé, akiNémetország apostola, Köln védőszentje, Szent Orsolyáé, Nagy Szent Alberté, Edith Steiné, Boldog Adolf Kolpingé. A találkozó ideje alatt, délutánonként és esténként ifjúsági fesztivál zajlik a kölni érsekség városaiban, mintegy nyolcvan helyszínen. Kulturális és lelki programok: imatalálkozók, lelkiségi mozgalmak bemutatkozása, virrasztás, kiállítások, koncertek színház, tánc- és filmbemutatók várják a távoli kontinensekről jött zarándokokat. Mint Georg Austen, a német püspöki konferencia világtalálkozóért felelős titkára fogalmazott: "A fesztivál arra való, hogy párbeszéd kezdődjön a fiatalok, a népek és a kultúrák között." kácser
|
||||||
Új Ember:hetilap@ujember.hu
|