Visegrádi ház

A ballagó időben a nyár, a nyugalmas sepregető előhozza az emlékeket, s akár egy kerti padon, felvillogtatja a tájban rejlő üzeneteket, vagy felidézi a hangulatokat, ahogyan Goethének a parkban az a naiv versezet, melyet egy fiatal lányka írt - döccenő rímmel, szakadozott ritmussal, de a poéta rögtön észrevette a belerejtett költészetet, s a gyatra verset megnemesítette, így született egyik legbájosabb verse, A kedves közelléte.

Mire képes akár egy hallott - nem olvasott történet is. A visegrádi parton üldögélve egy ház látványa, amely annak idején elragadta Móricz Zsigmond meg Krúdy Gyula fantáziáját, ma is rejtelmes évekről beszélget, s ki tudja: Görgey nagyságos úr mi mindent vitt el magával e házról, ahol élete utolsó éveit szenvedte, írták, gyötrelmes volt számára a visegrádi nyár, s főleg amikor már tolókocsijában vitte sétára a felfogadott gondozófiú az öreg gesztenyésbe. Inasa volt? Inkább törődött vele, hiszen ha az utcán is rátámadtak az agg tábornokra, másfelé vette a tolókocsi útját, és - elbújtatta gazdáját...

Fő utca 5. Erről a házlakóról beszélt nekem egyszer a hatvanas években, míg élt az utolsó Görgey Artúr-vincellér: Falta András, már túl a kilencvenen. Fiatal volt, amikor a "nagyságos úr szolgálatába állt" - mint mondta, de bevált a szőlőértésben. Görgey elégedetten nézegette a fürtöket, csillantotta a fényben a teli poharat. András bácsi az egyik késő nyári délután váci kertjében üldögélve - Visegrád felé mutatva mondta el a következő "történetet" - roppant udvarias szóhasználattal: - Görgey nagyságos úr sokat sírt - tetszik tudni. Jöttek hozzá a honvédek, a régi ruhájukban, egyik-másik már szakadozott mentében. Ilyenkor a tábornok úr hozta a pénzét, gúnyáját, nadrágját - osztogatta nekik. Tán még a rajtalévőt is levetette volna. Egyedül élt, elbújt a családjától, úgy gondolom - tetszik tudni: bánatában. Okos ember volt, nagyon okos.

A házvezetőasszony, aki főzögetett neki, ha már látta, megint jönnek hozzá, eldugdosta a pénzt, ruhát, félt - a nagyságos úrnak nem marad semmije.

Ősszel aztán a nagyságos úr mindig megrakatott néhány kosarat szép fürtökkel, s küldte Bécsbe hajón a császárnak. Mondogatta: kegydíjból él, de István öccse is segíti...

Görgey nagyságos úr értett a gazdálkodáshoz, sokáig gazdatiszt volt, amikor már le kellett vetnie katonai öltözetét - tetszik tudni.

Elhatároztam, ha egyszer magnetofonhoz jutok, mindent kiszedek András bácsiból, de amire a masinához jutottam, az utolsó Görgey-vincellért kikísértük a váci deákvári ótemetőbe. Ott nyugszik Landerer is. Falta András a barátom nagyapja volt - Tibornak, aki néhány év múlva követte a holt-hűségesek sorába távozott nagyapját. Harmincéves lehetett.

Tóth Sándor

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu