Hatvan éve történt - hatvan éve írtuk

Thurzó Gábor

Franz Werfel halálára

A fogadalom

"Végig mertem énekelni a dalt Bernadette-ről, pedig nem vagyok katolikus, hanem zsidó. A bátorságot ehhez a vállalkozáshoz egy felette régi és sokkal tudatalattibb fogadalom adta. Ama napokban, amikor első verseimet írtam, megesküdtem, hogy mindig és mindenütt az isteni titkot és az emberi élet szentségét fogom dicsőíteni - a korral nem törődve, amely gúnnyal, dühvel és közönnyel fordul el életünk e végső értékeitől" - írja a Bernadette elé függesztett, nálunk ismeretlen személyes vallomásában. A vallomás dátuma: Los Angeles, 1941 májusa. Azóta négy esztendő telt el, s most augusztusban, Beverly Hillsben úgy halhatott meg, hogy ezt a fogadalmat egy élet munkájával váltotta be.

Franz Werfel (1890-1945)

Az ifjú költő

Aki tiszta képet akar nyerni Werfelről, annak e vallomás nyomán kell elindulnia. Mint korunk annyi nagy szelleme, az expresszionizmustól, a nagy és patetikus lázadástól - forma és tartalom lázadása ez egyszerre, s nem is lehetne másként - a keresztény humánumig jutott el, sőt ezenfelül: a hitvalló katolikus életformáig. Első verseskönyvei külsőleg még simán illeszkednek az expresszionizmus forradalmába - Dehmel, Däubler, Mehring társa, az életet eksztatikus nagy víziókban látja, de a versek mélyén már elfordul a kor hideg eszményeitől, s e szavak: a lélek, az én - amire kortársai annyit és oly bőbeszédűen hivatkoznak - egyre tisztábban az erkölcsi én, a keresztény lélek lesz. Annyian írnak akkoriban himnuszokat, zsoltárokat - az ő himnuszai, zsoltárai feszültebbek, többet akarnak és mélyebben mernek. Néha ez az igyekezet még a blaszfémiával érintkezik, de emelkedett, nagy pillanataiban a keresztény himnuszok heve csap ki belőlük. Az erkölcs hirdetője az ifjú prágai költő, a szépen túli erkölcsé - arcéle e versekben mintha Claudelhez hasonlítana.

Az első regények

Amikor egyre szűkebb lesz programjának a vers, s először kisebb regényekben, később hatalmas freskókban a próza felé fordul, akkor is az erkölcsi ember eszménye foglalkoztatja, immár nem általánosságban, hanem példákban. Bűn és bűnhődés, felelősség és felelőtlenség ütköznek és találkoznak első témáiban. Ott van a Nem a gyilkos, a meggyilkolt a bűnös sötét polgári intérieurje, amely később A nápolyi testvérekben jelentkezik teljes kidolgozottságban, ott van az Az érettségi találkozó a morális és amorális lélek összeütközésének rendkívül finoman ötvözött rajzával. Mint Földi Mihálynál - akinek pályája sokban emlékeztet az övére -, nála is feltűnik Dosztojevszkij hatása és útmutatása. Ezek a művei még nem teljesen keresztényiek, legalábbis dogmatikájukban nem azok, első mélyen és csorbítatlanul keresztény írása A kispolgár halála, melyben a lélek ereje győzedelmeskedik az anyagon, a testen - a halálon.

A Verdi-példa

Mindez csak készülődés a "nagy prózához", melynek első állomása Verdi életregénye. Verdi az ifjú és a férfi nagy élménye volt - áradó, szenvedélyes muzsika, amely legteltebb pillanataiban önmagán - a dallamon - győztesen túlemelkedik. Regénye: a csalódott, önmagából kiábrándult Verdi néhány napja, találkozása a nagy vetélytárssal, Wagnerrel. E találkozás sohasem történt meg, Werfel nem életregényt ír, hanem emberi sorsok középpontjába állítja hősét, nyüzsgő, felfokozott, szenvedélyes életek közé, s nem a lélekbe leszállva, hanem a többi ember visszfényében mutatja meg azt. Verdi példázat is számára - az erkölcsileg több ember megtestesülése, akinek válsága az, hogy van ereje kevesebbnek látni önmagát, mint amennyit ér.

Barbara

Ez a Verdi, Werfel Verdije - s figyeljük most, milyen láncszerűen illeszkednek egymáshoz Werfel művei - az alázat zsenije. S az alázat, mint tanultuk, maga a szeretet. A Barbara, avagy a Jámborság hősnője már maga a szeretet: egyszerű parasztasszony, akinek hősiessége az, hogy jobban és magasabbrendűen szeret, mint azok, akik körülveszik. Ebben a szeretetben lehet elégni és megsemmisülni - Barbara többhöz ért: tud élni ebben a szeretetben, s alázatával, jámborságával megváltja a lelkeket. A modern katolikus regény első nagy diadala ez a könyv, beszédes példa arra, hogy az erény is lehet olyan vonzó téma, mint a bűn. Mauriac a bűn misztikusa, Werfel az erény misztikusa - a katolikus próza legszebb ellentétpárja.

A Musza Dag

Mindaz, ami eddig tán kísérlet volt, az anyagtól a szellemi felé menekülő lélek próbálkozása, 1933-ban - Werfel életének e keserű esztendejében, a meghurcolás, a hajsza, a hontalanság kezdetén - érlelődik meg teljesen: ekkor jelenik meg A Musza Dag negyven napja. Az erkölcsi ember helyett itt már egy erkölcsi közösség a hős, az a maroknyi örmény, aki a török hordák elől felmegy a Musza Dag szent hegyére, és negyven napig védekezik, elszántan, az utolsó reményig, az önkény és erőszak ellen. A keresztény Európa jelképe ez a közösség, melyet el akar önteni a pogány barbárság, ki akar fosztani hitvallása jogaiból, emberi életéből - Ararát a vízözön tengerében. E közösség szívében hordja mindazt, amiért élni érdemes: a szeretetet, humánumot, hősiességet, tisztaságot - ami fenyegeti: a gyűlölet, embertelenség, gyávaság, hitetlenség. Tudja, hogy e harcban feléje tekint a szebbik Európa, tudja, hogy nem szabad engednie, s kitart a reményen is túl, vezére halálán is túl - akit egy sírkereszten, szinte megfeszítve ér a golyó -, míg a tenger felől meg nem érkeznek a rég várt szabadítók, akik visszavezetik Musza Dag hőseit a kereszténység nagy és felemelő, tevékeny közösségébe. E regényben egyszerre szinte önmagánál nagyobbra nőtt Werfel - költő és látnok, aki előtt történetté formálódott mindaz, amivel a következő esztendők fenyegették. Remekmű ez a könyv, hatalmas arányú eposz, A megszabadított Jeruzsálem belső és külső arányaival, s amellett - mint Szerb Antal mondja - "a regényszerűség egyik nagy diadala". Erkölcsi értékén túl a regény műfaji problémájának is megoldása.

Jeremiástól Bernadettig

E csúcs után is vannak még méltó állomások? Megírja a Halljátok az igét nagy ószövetségi történetét, Thomas Mann József-tetralógiájának keresztény ellenpárját, melyben ótestamentumi drámáinak tanulmányai teljesednek ki. Most készül el - egyre űzöttebben, egyre jobban megtagadva a világtól - legidillibb írása, Az elsikkasztott mennyország, középpontjában a régi Barbara új megtestesülésével, az egyszerű és jámbor Tetával, akinek egyetlen vágya: látni Rómát és a pápát... Ebben már külsőségeiben is mélyen katolikus: szeplőtlen hitvallás. És az utolsó mű, az ifjúkori fogadalom legteltebb zengésű beváltása: a Dal Bernadette-ről. Soubirous Szent Bernadett életregénye ez, méltó társa a legszebb hagiográfiáknak, a csoda, az emberfeletti emberség, "az isteni titok és az emberi életszentség" dicsőítése. Ez az a mű, amelyet szószékről lehetne felolvasni, amely emelkedettségével, hitével a szent áldozati cselekmény áhítatát tudja fokozni, emelni és szívünkhöz még közelebb hozni.

A parancs

Az ifjú osztrák költő, aki első versei írásánál kötelező fogadalmat tett, és Franciaországból való kiűzetése pillanatában, Lourdes-ban megfogadja, hogy menekülése köszöneteként elénekli dalát Bernadettről - így érkezett el a nagy kapuig. Mint Fiala úr, a pusztulással dacoló kispolgár, ő is "...erősen és ércesen áll a kapuban... Senkiért nem felel már, csak önmagáért. A kapu széles és magas... Itt kell várnia. Hogy ki adta a parancsot, nem tudja már. De a parancs parancs. És jönnie kell annak, ami még be nem fejeztetett... Csodálatos, ha valaki elhívatott valamire..." A kapu nyitva áll, de Fiala úr helyett Franz Werfel lép be rajta, a költő, aki erőt vett az anyagon.

(Új Ember, 1945. szeptember 9.)

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu