Bálint Sándor

A Szent Jobb

Ősrégi hit, hogy a királyok az isteni kegyelem kiválasztottjai, akiknek olyan hatalom adatott, amivel más ember nem rendelkezik. Személyükben kezdetben a papi, orvosi, királyi karizma teljesen egy, csak később szakad, szinte profanizálódik külön hivatássá.

Az archaikus világérzés szerint a király valamiképpen az istenség részese, hordozója lévén, a benne rejtőzködő égi szikránál fogva egyebek között messze űzheti a gonosz démonokat, meggyógyíthatja a betegeket. Ez a mágikus készség főképpen a kéz, az ujjak áldó, illetőleg elhárító mozdulataiban jut kifejezésre. Elég csak az evangéliumra hivatkoznunk, ahol a Királyok Királya, Jézus Krisztus kézrátétellel, érintéssel gyógyítja a testi-lelki betegeket.

Krisztus példáját követik - primitív törzsi hagyomány alapján is - a keresztény királyok. Szent István Mateóc (Matejovca) templomának gótikus oltárképén kézrátevéssel gyógyít meg egy előtte térdeplő alakot.

A Szent Jobb,István király jobb keze, a magyarság legtiszteltebb, szimbolikus jelentőségű ereklyéje. Hartvik győri püspöknek a kultusz érdekében írt legendája elmondja, hogy amikor a királyt László idejében szentté avatták (1083), koporsóját felnyitották, csontjai drága, illatos árban úsztak. A jobb kezére húzott gyűrűt nem találták. Ezt a kézzel együtt posztóba takargatva egy fehér ruhába öltözött ifjú, nyilván Isten angyala adta át Mercurius szerzetesnek, a templomi kincsek őrének.

Mercurius az ereklyével kolostorba vonult, ott rejtegette. Végül mégis illendő helyre került. László király ugyanis a Szent Jobb tiszteletére Váradról északra, a Berettyó partján monostort alapított, magát Mercuriust tette meg apátnak. A drága ereklyét kéz alakú tartóba foglaltatta. A monostort különben a Boldogságos Szűzről nevezte el, akinek oltalmába István király az országot felajánlotta.

A Szent Jobb tiszteletét az Aranybulla törvénybe is iktatta. A középkori jámbor hagyomány szerint az Úr sok csodát művelt általa, mert - mint Hartvik mondja - István király jobbját méltán kímélte meg a rothadás, hiszen segedelmet nyújtott a szűkölködőknek, megoldotta a rabok bilincsét, zarándokokat ruházott föl. Erre állandóan emlékeztet az ünnepi mise liturgiája is, amely már a Pray-kódexben feltűnik. Csak az átmenetre való éneket idézzük magyarul: Szegd meg kenyeredet az éhezőnek, s a szegényeket és bujdosókat fogadd házadba. Midőn mezítelent látsz, född be őt, és ne nézd le testvéreidet. Akkor támad föl, mint a hajnal, a te világosságod, és az Úr dicsősége fölkarol téged (Izaiás 58, 7,8).

A Szent Jobb későbbi sorsáról nem sokat tudunk. A XVIII. században Raguza (Dubrovnik) városában, a dominikánusok kolostorában akadtak rá. Még azt sem tudjuk biztosan, hogy a tatárjárás után került-e ide, amikor IV. Béla királyunk Dalmáciába bujdosott, és a szimbolikus értékű ereklyét is ide, biztonságosabb helyre hozatta, vagy pedig csak a török időkben sodródott földeríthetetlen úton-módon Raguzába.

Az első, aki kísérletet tett a Szent Jobb visszaszerzésére, I. Lipót volt, a szándék azonban csak Mária Teréziának sikerült.

Az ereklye 1771-ben került Raguzából Bécsbe, majd fényes udvari ünnepségek után Budára. Az utat július 15. és 20. között tették meg. Győrben fényes küldöttség fogadta.

Innen Pannonhalmára vitték, ahová hatalmas népsokaság zarándokolt a három napra kitett ereklye megtisztelésére. Innen indultak Budára. Az országutakat elözönlötte a jámbor nép, a közbeeső falukban megállt a munka, zúgtak a harangok, dörögtek a mozsarak.

Az ereklyével július 20-án éjjel érkeztek Budára, fáklyavilág mellett virrasztva várta az egész város.

Emlékét őrzi a győri székesegyháznak Schmith Gábor hazafias áldozatkészségéből emelt Szent István- és Szent Jobb-oltára (1772-1782). Miután a Szent Jobbot 1771. július 17-ének éjszakáján a sekrestyében őrizték, bejárata fölé a megtalálást ábrázoló falkép került. Ekkor született a magasztaló ének, talán Faludi Ferenc szerzeménye:

Óh dicsőséges Szent Jobb kéz,

Melyet magyar óhajtva néz.

Drága kincse népünknek,

Nagy öröme szívünknek.

Az éneket a nemzet romantikus lelkesedésében sokáig középkori örökségként tisztelte.

Az országjárás 1938-ban, Szent István halálának 900. évfordulóján, különvonaton megismétlődött. Őrzési helye majd másfél századon át a várbeli Szent Zsigmond-kápolna, amely Buda ostroma alatt elpusztult. A kihurcolt ereklye Frankfurtban az amerikai hadsereg kezébe került, de már 1945 Szent István napjára visszajutott Budapestre. Tisztelete legújabban az Alkotmány-ünneppel is összefonódott.

(Új Ember, 1976. augusztus 22.)

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu