Olvasói levél

Köszönet a jubiláló Új Embernek

Engedje meg, hogy a hatvanéves jubileum alkalmából szeretettel és tisztelettel megköszönjem a Jóisten segítségével végzett munkájukat.

Családunkban már a harmadik generáció (hála érte a Jóistennek, még együtt!) olvassa színvonalas, lelket építő, melengető lapjukat hétről hétre és szinte betűről betűre.

Kívánom Önöknek is az élet minden területén a hűség örömét.

Tisztelettel és köszönettel:

Molnárné Polgár Katalin

Kőszeg

Az első péntek kegyelme

Az Úr Jézus Alacoque Szent Margitnaktett kinyilatkoztatásai között a legnagyobb és legvigasztalóbb az, amely az első pénteki nagy- kilencedre vonatkozik: "Szívem határtalan könyörületéből megígérem, hogy mindazok, akik kilenc hónap egymásután következő első péntekén megáldoznak, életük végéig állhatatosan megmaradnak a bűnbánatban, nem fognak kegyelem nélkül, sem a szentségek felvétele nélkül meghalni, mivel az én isteni szívem ama végső órában biztos menedéke lesz."

A katolikus keresztények életében ez a mozgalom széles körben elterjedt, és kegyelmi erejét azóta is számtalan élmény igazolja.

Úgy érzem, hogy a saját családom életében megélt, az első péntek kegyelmi erejét bizonyító biztos tényről be kell számolnom.

Gimnazista voltam, mikor egy éjszaka apámra heves, görcsös rosszullét jött, a mentők sürgősen kórházba vitték, ahol perforált vakbélgyulladással azonnal megműtötték, s igen súlyos állapotot konstatáltak.

A kórházban akkoriban a szatmári irgalmas nővérek szolgáltak, köztük, mint műtősnővér, anyám unokahúga is, Fides nővér. Ezen az éjjelen ő volt szolgálatban, s apám altatását is ő látta el.

A nővér a műtét utáni hosszas lábadozás során sem hagyta magára apámat. Szabadidejében sokszor ott ült az ágya mellett, be- szélgetett vele, s végtelenül megnyerő lényével, valamint az átélt életveszély hatása által elérte, hogy apám - hosszú évtizedek után - meggyónt és megáldozott.

A következő évek során az első pénteki szentgyónást és szentáldozást, valamint a vasárnapi szentmisét soha el nem mulasztotta.

Amikor ránktört a második világháború, apánknak is be kellett vonulnia. 1944 decemberében hadtestüket elindították nyugat felé. Katonatársai elbeszéléséből hónapok után tudtuk meg, hogy az 1944 karácsonya előtti napokban apám néhány nap eltávozást kapott, hogy családját meglátogassa, s a nyugati határról elindult Pest felé. Közben az oroszok már körülzárták Pestet. Apám néhány társával a Pilisen keresztül szándékozott átjutni, de szovjet fogságba esett. Sok hányattatás után a szegedi hadifogolytáborba került, mely a szegedi repülőtér puszta földje volt. Akkor igen legyengült egészségi állapotában a táborban kitört tífuszjárvány őt is elérte. Az első betegek közt volt, kiket még bevittek a Csillag-börtön kórházába.

1945. március 30-án kaptunk apámtól egy levelet, melyet a kórházban egy ápolónővérnek diktált, mert írni már képtelen volt. Anyám azonnal készülődött, hogy bármi áron Szegedre utazzon, ami abban az időben nagyon kockázatos, nehéz dolog volt. A készülődés közben érkezett egy értesítés a Vöröskereszttől, melyben közölték anyámmal, hogy férje 1945. március 30-án, tehát levelének érkezése napján meghalt.

Anyánk nagy nehézségek árán lejutott Szegedre, s a szeged-móravárosi plébánostól tudta meg, hogy a kórház megnyitásának elején állandó belépésük volt a hadifogoly betegek látogatására, s a haldoklók szentségekkel való ellátására. Haldokló apánkat is elláthatták a szent kenet szentségével. S a plébános a halotti anyakönyvi kivonatot is átadta anyámnak.

Azokat a katonákat, akik a kórházban haltak meg a szeged-belvárosi temetőnek az 1914-18-as hősi halottak parcellájával szemben nyitott táblában temették el, egy-egy nyolcszemélyes sírhalom alatt, egyházi szertartással. Így a temetői térkép alapján meg tudták mutatni a sírhelyét, ahol a későbbiekben felállíthattunk egy síremléket.

Mindezt részletesen azért mondtam el, hogy megvilágíthassam: ha volt valaha reménytelenebb helyzet, amelyben valaki az utolsó kenet és a szentáldozás kegyelmében részesülhetett, akkor ez valóban az volt. Szilárd meggyőződésem, hogy az első péntek kegyelme adta meg apánknak, hogy annyi szenvedés után és ilyen reménytelen helyzetben is részesülhetett a jó halál kegyelmében. A család nagy szomorúságában ez a tudat vigasztalásunkra és lelki útmutatásunkra szolgált.

Krasznai László István obl. OSB

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu