Egy emlék, egy vallomás

Utolsó utazás Illésék szekerén

Köszönjük, uraim, köszönjük, fiúk. Mi mást mondhatnánk, miután nem hogy bőrig, de csontig áztatott bennünket a Csíkszeredára éppen a koncert elején rázúdult, s aztán megállás nélkül zuhogó eső, mit mondhatnánk, amikor boldog szomorúsággal eltelt szívvel, százezredmagunkkal keresünk kivezető utat a város Ceausescu-blokkokkal körülépített főteréről. Köszönjük, fiúk, köszönjük a negyven évvel ezelőtti kezdetet, a hétéves ILLÉS-korszakot, köszönjük az időről időre ránk köszöntő visszatéréseket, s most köszönjük ezt a majd kétórás búcsút, Erdélyországban, Székelyföld szívében.

"Újra itt van" - hirdette a csíkszeredai műsorfüzet a koncertet, s bár ILLÉS-ként nem jártatok itt sosem, mégis teljes joggal. Hiszen a dalok itt is jártak, itt is éltek s élnek, százezer veletek együtt éneklő hang a bizonyíték. Ti ugyan ezt nem hallhattátok, talán az arcunkat olykor pásztázó fényben látszott, hogy énekelünk. Hangtalanul, bár wattokból is jutott mind a százezrünknek legalább egy, a basszus meg a dob szinte bennünk szólt, s szívünkig hatolt az ének. Levente tenorja most is csodálatos, erőteljes és simogató, fényes és telt, a vokálok borzongatóak, semmi szintetizált, play backezett kulimász: a gitár az gitár, a billentyű meg billentyű. A furulya furulya s a harmonika is az, ami. A dal pedig dal, s a koncert: muzsika. Talán lesz a fiatalok között, aki megfogadja Levente tanácsát: muzsikálni kell! Igen, muzsika volt ez a javából, százezer wattos kamarazene, Szörényi Leventével, Bródy Jánossal, Illés Lajossal, Szörényi Szabolccsal, Pásztori Zoli helyén pedig egy kiváló zenésszel, egy kedves, barátságos fiatalemberrel: Szörényi Örssel. S mellettetek a köszönet azokat is illeti, akik a technikát építették és kezelték. Műalkotás volt az is.

"Hódító, rabló katonának én nem állok, / Testvérim gyilkosává én sohasem válok" - énekeltétek, majd: "Európa csendes, újra csendes, elzúgtak forradalmai. / Szégyen reá..." Tudtátok, hogy nem messze innen, a Nyergestetőn néhány napja emlékeztek a szabadságharc utolsó győztes csatájának hőseire? Tuzson János honvéd őrnagyra, aki 156 évvel ezelőtt nyolc ágyúval és két zászlóalj székellyel arról a helyről verte vissza a Moldva felől betörni szándékozó orosz és osztrák csapatokat. S tudtátok, hogy ezek a székely honvédek bírtak a túlerővel mindaddig, amíg egy kászoni román ember titkos erdei ösvényeken át be nem vezette az oroszt Csíkba, s ezután fel kellett adni a hegyesi hadállást?

A koncert elzúgott, Csíkszereda csendes. A tömeg keresi a kivezető utat a Ceausescu-blokkok közül, többen dúdolnak: "Ne gondold, oh, ne, hogy tied a világ!" Tudjátok, bárki adott is pénzt az előadáshoz, aki ezt dúdolja, tudja, hogy ki a címzett: "Egész más most ez a világ, / Jobb lesz, ha végre már megérted, / Az idő lassan-lassan eljár feletted." S bár itt nem énekeltétek, száz- meg százezrek dúdolják: "Miért hagytuk, hogy így legyen?" Köszönet a dalért, köszönet a muzsikáért, s köszönet azért is, hogy már egyre többen vagyunk, akik nem akarják így hagyni. Bár Európa csendes...

Szöveg és kép:

Szikora József

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu