Kék madár a legelőn

Szeretek sátorban aludni. Barátom kertjében, a kunfehértói üdülőtelep magas nyárfái alatt kora hajnalban a vörösbegy halk "cik-cik" hangjára ébredtem. Még alig derengett, de a narancsos mellű kismadár már felébredt, és talán vadászott is korán mozduló pókokra, rovarokra. Kibújva a sátorból éppen a kerti csapnál mosakodtam, amikor a fejem felett, a szellő borzolta lombkoronában megszólalt a sárgarigó: "Huncut a bíró!" - kiáltotta többször is egymás után. Piros csőrű fejét félrefordítva lenézett rám, aztán átszállt a szomszédos nyárfára és tovább flótázott. Valahol a távolban fürjkakas pittypalattyolt, a szomszéd kertben zöldike kezdett énekelni, később egy tengelic is csatlakozott hozzá. Július derekán többet nem is remélhettem.

Az üdülőtelep közelében a hajdani tó kiszáradt, legelő van helyette. Miközben a keskeny ösvény puha homoktalaján ballagtam, a virágokban gyönyörködtem. Jobbról a somkóró sárga, balról a pipacs piros és a kigyószisz kék szirmai integettek felém. Az utóbbi virágaiból kacsafarkú szender torkoskodott. Kolibrik módjára állt a levegőben a kiválasztott virág előtt, hosszúra nyújtható pödörnyelvét a kelyhébe dugta, szívogatott, aztán máris a következőhöz röppent. Távolabb a nemrég kaszált fűből összepréselt nagy bálák álltak. Ezeket látva mindig elfog a nosztalgia a régi, kedves, villával rakott boglyák után. De ugyanígy vagyok a búzatarlókon keresztek helyett gépek készítette hatalmas bálákkal is. A madarak számára viszont mindkettő kitűnő leshelyet kínál. Nem messze tőlem az egyiken gébics ült, és a fűben mozgó sáskákra lesett. Egy másikra szalakóta szállt le. A nyárfaliget felől érkezett, ahol egy régi harkályüreg mélyén fiókái lehettek. A gyönyörű kék madár üldögélt egy kicsit, majd hirtelen mozdult és a fűbe ereszkedett. Foghatott valamit, mert néhány másodperc múlva már a nyárfák felé repült. Csőrében nem látszott semmi, a zsákmányt, talán egy nagyobb sáskát vagy bogarat, a torokzacskójába rejtette. Nem messze hatalmas, gomba alakú, inkább fának tűnő galagonya állt. Mellé húzódtam, és vártam. Sejtettem, hogy a madár visszajön; a tágas legelő, rajta a leshelyet kínáló bálákkal állandó vadászterülete lehetett. Néhány perc múlva valóban megjelent. Alacsonyan repülve közeledett, de ezúttal a szénakupacok helyett egy oszlopra ült. Sok sáska mozoghatott alatta a fűben, mert amikor néhány perc múlva visszanéztem, az oszlop már üres volt, a kék madár újra a nyárfaliget felé repült.

Az ösvény közepén fürge gyík sütkérezett. Amikor meglátott, döcögve igyekezett a fű közé. Fürgének hívják, talán a tudományos latin név - Lacerta agilis - okán, pedig valójában a legnehézkesebb, mondhatni, a leglustább a hazai gyíkfajok között. Nagy szerencséje, hogy nem egy szénabála közelében tanyázik, mert a szalakóták előszeretettel vadásznak gyíkokra is.

Este, amikor már a telihold terített ezüstös fátyolt a nyárfákra és a legelőre, láthatatlan lappantyú pirregett hosszasan, később, már a sátorból, egy macskabagoly mindig gunyorosnak tűnő, huhogó hangját hallottam. Számolni kezdtem, hányszor huhog egymás után. Nyolcig jutottam, de azt ma sem tudom, a bagoly hallgatott el, vagy én aludtam el közben.

Schmidt Egon

Fotó: Bécsy László

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu