Múltidéző

Gellért atya

A hatalmas termetű Belon Gellértet azután láttam gyakrabban, hogy Zimándi Piust Budafokról hozzánk menekítette apám. Mintha évfolyamtársak lettek volna, de ebben sem vagyok biztos. Abban azonban igen, hogy a szemináriumban együtt járt Horváth Zoltánnal, aki Balatonszárszón lett lelkipásztor, és emlékezetem szerint igen hosszan prédikált.

Belon Gellért egyébként annak a kornak egyik legtekintélyesebb, kikezdhetetlen egyházi személyisége volt, nem véletlen, hogy az egyházügyi hatalmasságok semmiképp se engedték, hogy püspök legyen. Pécsi segédpüspökségig vitte, számára ez volt a csúcs.

Elmélyült lelkiségi ember volt, lelkigyakorlatai eseménynek minősültek. Kattogtak a magnetofonok, egymás hegyén-hátán álltak a hallgatói, közöttük szorgos besúgók. Nem volt mit besúgniuk. Gellért atya Istenről és a hiteles keresztény életvitelről beszélt. Ez utóbbi persze véteknek is minősülhetett.

Amikor nálunk járt, mindig azt vitatták, merre tartson a Vigilia. Tanulmányok sokaságával is segítette a folyóiratot. Egy időre hallgatásra ítélték, egy másik alkalommal a Népszabadságban vesézte ki a lap egyik ügyeletes vadászebe, akiből szelíd öleb lett napjainkra. Akkor apámat ismét behívatták a hivatalba, és kemény feddésben részesítették. "Amennyiben... annyiban..." Belon Gellért, a tanulmányíró ismét elnémult, nem mintha berekedt volna. Torkára forrasztották a szót.

Az iránta megnyilvánuló tiszteletet, amelyet elmélyült lelkisége táplált, nem tudták kikezdeni. Fölfigyelt rá Kodolányi János, a szintén sokszorosan ellenőrzött író is, kinek egy-egy sok szűrőn átesett regényének megjelenése nagy irodalmi esemény volt, Jézus-regénye például egyetlen délután során fogyott el. Zimándi, mint ezt egyik kiadatlan naplója is bizonyítja, rajongott az íróért, nemegyszer apámmal is összekülönbözött, miért nem közli gyakrabban a Vigilia. Ha apámon múlt volna... A cenzúra "jó szándékú" közbelépéseiről persze nem lehetett beszélni. Talán Zimándi közvetített Kodolányi és Belon között, tény, hogy mind gyakrabban találkoztak hármasban; ha az író Pestre jött, telefonált Piusért, aki közben dedikálandó könyvek sorát is összegyűjtötte nyelvész barátaitól, s így alaposan föltarisznyázva indult látogatásaira.

Réges-rég meg kellett volna jelennie Zimándi egyik naplójának, amelynek főhőse Kodolányi János, és megrendítően szép passzusai idézik, hogyan térítette katolikus hitre Belon Gellért az írót. Persze, nem jelenik meg, Zimándi Pius egyik-másik örököse nem lelkesedik az ilyen jellegű közlésekért, de az író jogutódjával sem egyszerűbb a helyzet.

Belon szellemi és erkölcsi nagyságát az is bizonyítja, hogy Illyés Gyula koporsója fölött ugyancsak ő mondta a temetési beszédet. De e társadalmi eseményeknél sokkal fontosabbak a művei, a lelkiségi könyvei, a bibliamagyarázatai. Halála után nem sokkal kettő is megjelent, azóta azonban semmi, s ezt a kivételes személyiséget szép lassan elfelejtjük. Sokkal izgalmasabb a bűnösökkel szembesülni, mint az igazakkal.

Talán hasznára lehetne napjaink lelkiségének és Gellért atya emlékezetének is, ha valamelyik kiadónk alapos válogatásban jelentetné meg legszebb írásait. Bőven vannak ilyenek, Zimándi idézett naplójáról nem is merek beszélni.

Rónay László

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu