Ötven éve történt

A hitetlenek is kénytelenek voltak fejet hajtani

Emberáradat a Via degli Ortin a kifüggesztett kép előtt

A második világháború után Szicíliában nyomor, kilátástalanság, szociális feszültség, munkanélküliség és általános elégedetlenség uralkodott. Istennel, vallással nem törődő, erkölcstelen életvitelű emberek sokasága élt a szicíliai Siracusában is. A város Santa Lucia negyedében, a Viadegli Orti di San Giorgo 11-es számú, kis földszintes házában egy fiatal házaspár lakott: Angelo Jannuso és felesége, Antonietta Quisto. Egyáltalán nem voltak vallásosak, de Máriát tisztelték. Rokonuktól nászajándékba egy értéktelennek látszó, 38x34 centiméteres fekete üveglapra csavarozott, 28x23 centiméteres, belül üres, kívül festett öntött gipsz domborművet kaptak. Az egyszerű alkotás Szűz Máriát ábrázolja, aki jobb kezében piros, lángoló szívét tartja, tekintete a távolba réved. A házaspár ezt a képet az ágya fölé helyezte. A fiatalasszony 1950 augusztusában áldott állapotban volt, majd a szülés után sokat betegeskedett: gyakran voltak heves, fájdalmas görcsrohamai, melyek alatt ideiglenesen a látását is elvesztette. Az orvosok nem tudtak segíteni rajta. 1953. augusztus végén állapota válságosra fordult. Augusztus 29-én, szombaton éjjel egy olyan heves roham kezdődött, mint még soha azelőtt. Antonietta teljesen kimerült, és még a roham után sem tudott talpraállni. Férje, Angelo az álmatlan éjszaka után aggodalmak közt indult reggel a munkahelyére, s útközben zúgolódva vádolta a Madonnát, hogy miért nem segít a feleségén, ha már a képét kifüggesztették szobájuk falára. Antonietta hamarosan egy újabb roham érkezését érezte. Vakon, tehetetlenül várta, hogy mi történik, miközben gyógyulásért könyörgött a Szűzanyához. Egyszerre visszanyerte látását, és a roham nem jelentkezett. Majd azt érezte, hogy vízcsepp hull az arcára valahonnan felülről. Kezdte keresni az okot, így esett tekintete a Mária-képre. Azt hitte, álmodik: az Istenanya szemlében egy könnycsepp jelent meg, és pergett lefelé, azután még egy, és egyre több... A megdöbbenéstől szinte magánkívül kiáltotta: "Nézzétek, a Madonna sír!" A két rokon asszony, akik Antonietta mellett segédkeztek, azt hitték, hogy lázas állapotában félrebeszél. Csitítgatni kezdték, de ő újra és újra kiáltotta, mintha maga sem akarná elhinni, amit lát: "A Madonna sír, a Madonna sír!" És felmutatott a képre. Erre már az asszonyok is felfigyeltek, és belátták, hogy Antoniettának valóban igaza volt, ők is ugyanazt állapították meg. Sőt, a Madonna már annyira sírt, hogy a könnyek a kép arcáról az álla alá, majd a szívet tartó kezére és onnan a takaróra hullottak. Az asszonyok térdre borultak és imádkoztak úgy, ahogyan eddigi életükben bizonyára még sohasem. Aztán átfutottak a szomszédokhoz, és őket is hívták, hogy nézzék meg a csodát. Pillanatok alatt benépesült a ház, először csak gyermekekkel és asszonyokkal, a férfiak az ajtó előtt álltak és kinevették az asszonyok hiszékenységét. Később ők is bemerészkedtek a szobába, és saját szemükkel látták a patakzó könnyeket. Csöndben, megilletődve hagyták el a házat, és az utcán kiáltozták: "A Via degli Orbin sír az Istenanya!" Rövid idő alatt nagy tömeg lepte el a házat. A kiömlő könnyek kimeríthetetlen áradatának láttán senki sem tudott érzéketlen maradni, mert szinte azonnal rádöbbentek a Szűzanya néma fájdalmának okaira. Pillanatok alatt világossá vált előttük mindannak fontossága, amit addig elmulasztottak: a kapcsolatkeresés Istennel és a természetfeletti világgal, a vallási kötelezettségek.

A hír rövid idő alatt elterjedt egész Siracusában. Az utcákat valóságos emberáradat lepte el. Egy nagytekintélyű szomszédnak az a gondolata támadt, hogy leveszi a képet a falról, és mögé nézve megvizsgálja, honnan eredhet a könnyezés. Megállapította, hogy mögötte a fal száraz, és a Madonna feje szintén. Lecsavarozta a domborművet az üveglapról, de a csavarok és a hátlap is szárazak voltak. A könnyek a vizsgálat alatt is lassan bugyogtak elő Mária szemeiből. Aztán kendővel letörölte a kép arcát és mellét, de azonnal kibuggyant két újabb könnycsepp, melyeket még sok másik követett. Erre aztán hangosan közölte: "A Madonna valóban sír." A kint várakozó tömeg erre lelkesen kiáltozta: Éljen Mária, éljen Mária!

Az esemény helye ma emlékkápolna

Közben megérkezett a házigazda, Guiseppe Januso, a fiatal férj, Angelo bátyja, aki házába fogadta szegény sorsú öccsét és feleségét. Szomorú volt, mert munkaadója elbocsátotta, és még jogos bérét is visszatartotta. Ilyen lelkiállapotban pillantotta meg háza körül az óriási embertömeget, és aggódni kezdett, hogy nincs-e valami baja szeretteinek. Szét akarta zavarni a tömeget, de amikor megtudta a valóságot, bement, hogy lássa a csodát, térdre borult és imádkozott. Angelo munkahelyére sietett, és közölte vele a történteket. Angelo boldogan ölelte magához Antoniettát, majd a könnyező Mária- kép láttán önkéntelenül térdre borult, és együtt sírt a Szűzanyával.

A Jannuso házaspár a kegyképpel

Eközben nagy tanácskozás folyt a rendőrségen. Néhányan meg voltak győződve arról, hogy csalás történik, és kemény fellépést sürgettek. Úgy vélték, hogy ha a Madonna Siracusában sírni akarna, biztosan nem ilyen utálatos helyen tenné. Mások viszont, akik látták, valódinak minősítették a csodát. Végül úgy döntöttek, hogy elhozzák a képet, és a rendőrség épületében alaposan megvizsgálják. Ezt a tervet hamarosan megvalósították. Útközben a Szűzanya könnyei olyan bőségesen patakzottak, hogy a törvény szolgájának teljesen átnedvesedett a kabátja. Mikor a képpel a rendőrség épületébe értek, és a hivatalos marcona férfiak meglátták a síró Madonnát, elcsendesedtek, meghatódva szemlélték a képet, és azt tették, amit az egyszerű nép: letérdeltek és imádkoztak. A hivatalnokok személyes meggyőződése hasznosnak bizonyult. Ettől kezdve a rendőrség rendszeresen egységeket vezényelt ki a tömeg irányítására. A szélesebb körű hírverést a liberális La Sicilia napilap vasárnap reggeli száma jelentette, amely első oldalon adott helyszíni tudósítást az eseményről. A lap munkatársa Aldo Carratore, többek között azt írta, hogy "a hitetlenkedők is fejet hajtani kényszerültek a látható tények előtt, mert a könnyek egész nap hullottak a Madonna-kép szemeiből". A cikk nyomán Siracusa szűknek bizonyult mindazoknak a befogadására, akik vonaton, autóbuszon, gépkocsival hömpölyögtek a város felé Szicíliából és más országokból. Lehetetlen felbecsülni a zarándokok számát, akik 1953. augusztus 29. és szeptember 1. között a Lacrimazione (könnyezés) napjaiban Siracusába özönlöttek. Milliókról beszélnek. Vasárnap a rádió riportere hangfelvételeket készített az ott tapasztaltakról, a tömeg viselkedéséről és a házaspár vallomásairól, melyeket még aznap este leadtak. A filmhíradó stábja rögzítette a könnyezést, a tévé helyszíni adásban számolt be az eseményekről. A hatalmas tömegre való tekintettel a képet kiakasztották a ház bejárata fölé. Aki kérte, vattával vagy kendővel fölitathatott a könnyekből. Szeptember elsején, a könnyezés negyedik, egyben utolsó napján, a La Sicilia tudósítója egyebek között ezt írta: "Nem lehet szó szuggesztióról, mert a jelenséget olyan személyek is megállapították, akik megrögzötten hitetlenek voltak, és csak puszta kíváncsiságból mentek a csodás képhez, talán még azzal a szándékkal is, hogy mindenáron természetes magyarázatot adjanak a különleges jelenségnek."

Enza Moncada, paralízises kislány gyógyulása előtt és után

A papság viszonylag hamar reagált. A területileg illetékes plébános, Giuseppe Bruno ferences atya a jelenségről beszámolt Ettore Baranzini érseknek, akivel felkérték a tartomány egészségügyi hivatalát a könnyek megvizsgálására. Szeptember 1-jén megjelent a szakértőkből álló bizottság. Jelenlétükben a könnyezés tizenöt percig tartott, és többet aztán nem ismétlődött meg. Következett ezután még egy speciális vizsgálat, melyben a könynyet a tudósok a siracusai vegyvizsgáló intézetben elemezték. A vizsgálat megállapította, hogy a Madonna-szobor igazi emberi könnyeket hullatott, melyben még fehérje is jelen van, amit kizárólag csak élő szervezet tud kitermelni. A Madonna szeptember 1-jén 11 óra 15 percig sírt, éppen addig, míg a tudományos küldöttség megfelelő mintát gyűjthetett össze a vizsgálathoz. Ezek a könnyek voltak az utolsók, amelyeket elsírt. Megadta a lehetőséget a hivatalos kutatásnak, hogy így elejét vegye a későbbi hitetlenkedésnek.

A megépült szentély belseje, oltára fölött Mária képével

A gipszöntvényekkel kapcsolatban van olyan tapasztalati vélemény, mely szerint nagy hőségben a gipsz forrásba hozható és ezáltal likacsok keletkeznek benne, melyek nedvességet választanak ki, vagyis a gipsz "izzadni" kezd. Bár egy ilyen elváltozás az egész felületet érintené és nemcsak az arcmintázat két szemét, mint a Madonna esetében, a tudomány ítélete után megtudakolták a technika véleményét is. Felkeresték a kis Madonna-kép alkotóját: Amilcare Santini szobrászt, aki a Bagnidi Lucca gyártól még 1950-ben kapott megbízást, hogy a Szűzanya Szeplőtelen Szívének modelljét elkészítse. Megállapították, hogy a képhez használt anyag ugyanaz a tiszta gipsz, melyet a többi gipszöntvénynél is használtak, de a siracusai jelenség soha, sehol, egyetlen egyéb készítménynél sem fordult elő. A gondos vizsgálat szerint a kép ugyanabban az állapotban volt, mint ahogy a gyárat elhagyta.

A könnyezés elmaradása után is tovább özönlött a nép egész Itáliából, s ezért már szeptember 22-én egyházmegyei törvényszéket hoztak létre a csodák kivizsgálására. Több száz csodás gyógyulást vizsgáltak ki és jegyeztek fel. A testi gyógyulások mellett igen nagy csodák történtek a lelkek mélyén is. Az egyre növekvő tömeg miatt a könnyező Madonna képét ideiglenesen a város egyik legnagyobb terére, a Piazza Euripidére helyezték ki. Végleges helyére, a Santuareo altemplomába 1968. szeptember 1-jén került, ahol a helyi érsek fölajánlotta Siracusát Szűz Mária Szeplőtelen Szívének.

Összeállította Sz. Polgár Ida

(Szucsák József: Milliók látták, Szűz Mária sírt Siracusában című munkája alapján.)

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu