Boldogasszony oltalmában

Egy háborús augusztus emlékeiből

1944 augusztusának utolsó napjai a második világháborúban. A 75. tüzérosztály Galíciában, a Stryj folyótól nyugatra, a Zielone és egy alacsonyabb hegyvonulat közti széles völgyben helyezkedett el. A Zielone gerincén volt az első vonal, itt voltak megfigyelőink is. A tüzelőállásokat Korostow község mellett építettük ki. A Diósgyőrben gyártott tizenöt centiméteres löveg kipróbálásakor az első lövés a folyón átvezető híd innenső oldalán csapódott be. Ugyanezekkel az elemekkel, teljes töltettel leadott második lövésünk a híd túloldalán egy orosz benzinraktárt gyújtott fel. Egész nap égett. Ütegeink belőtték magukat néhány célra. Az oroszok csak néha-néha lőttek bennünket. Állt a front. A híreket hallgatva úgy éreztük, szeretteink odahaza nagyobb veszélyben vannak, mint mi a fronton.

Egyik este osztályparancsnokom, D. Jenő őrnagy kérte, hogy a tüzérosztály szeptember 3-án vegyen részt tábori szentmisén. Engem bízott meg, hogy a katolikus bajtársak részére szemrevételezzek megfelelő helyet. A bemérésekkel a tüzelőállások mögötti hegyvonulatot alaposan megismerhettem. A hegyoldalon találtam egy trapéz alakú tisztást. Hatalmas fenyők vették körül. Természetadta, gyönyörű, szabadtéri gótikus templom! Az oltárt a tisztás keskenyebb végén helyeztük el. Felvonultunk a szentmisére.

Hosszú idő után végre mi is megszentelhettük az Úr napját. Együtt énekeltük: Kezdődik az ének / Az Úr fölségének, / Kezdődik a szent áldozat.

Alázatos szívvel imádkoztunk. Könyörögtünk szeretteinkért, hogy ne érje őket semmi baj. Kértük a Jóistent, hogy épségben visszatérhessünk közéjük. Confiteor Deo omnipotenti... Megbántuk bűneinket, hogy elnyerjük az Úr bocsánatát és feloldozásban legyen részünk. A szentmisét felajánlottuk családunkért és hősi halált halt bajtársainkért. Áhítattal mondtuk: Isten Báránya! / Te elveszed a világ bűneit: / Adj nekünk békét.

Tiszta lélekkel vettük magunkhoz az Úr testét. Amikor az utolsó katona is megáldozott, az oroszok hatalmas tüzérségi tüzet zúdítottak ránk. Földre vetettük magunkat egy-egy fa tövében. Mögöttünk csapódtak be a lövedékek. Iszonyú robaj, recsegés, ropogás. A hatalmas fenyők derékba törve dőltek a földre. Göröngyök, fűcsomók zuhogtak ránk. A következő sorozatot elébünk lőtték. Tüzérségi nyelven: "villába fogtak".

Elkészültünk a legroszszabbra. Egyetlen vigaszunk az volt, hogy még megáldozhattunk. S egyszerre síri csend. Eltelt egy perc, két perc, csaknem végtelennek tűnő idő. Nem lőttek tovább. Visszamentünk a tisztásra. Kissé remegő hangon kezdtem énekelni: Boldogasszony Anyánk, / Régi nagy Pátrónánk... Lassan bekapcsolódtak a többiek is. Végül magasan szárnyalt az ének: Magyarországról, / Édes hazánkról, / Ne felejtkezzél el / Szegény magyarokról!

Nem volt egyetlen sebesültünk sem. Úgy éreztük, Boldogasszony, Magyarok Nagyasszonya megoltalmazott bennünket.

Dévényi István

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu