Vanyó László halálára

Váratlanul költözött el közülünk az örökkévalóságba Vanyó László professzor, az ókeresztény dogma- és irodalomtörténet kiváló ismerője, kutatója és műfordító. A pápai teológiai bizottságnak egy évtizedig tagja volt, munkájára a Hittani Kongregáció a jövőben is számított. Röviddel halála előtt vehette kezébe a Pápai Tudományos Akadémia tagjai közé való kinevezését. Hatvanegy éves volt.

Életpályájának kezdete nem a papi hivatáshoz kötődik, még csak nem is a tudós bölcsészethez, hanem a képzőművészethez. A Képzőművészeti Főiskolán festészetet tanult, majd diplomát szerzett. Az akkori fiatal művészekkel kialakult jó barátságát megőrizte, különösképpen az ígéretes egyházművészeti jövő előtt álló, de korán elhunyt Götz Jánoshoz fűződő kapcsolatát. A művészet iránti vonzódása teológus korában is megmaradt, bár a rajzolással és a festéssel felhagyott, örömét lelte az ókeresztény kor művészeti felfogásának, eszméinek és szimbolikájának bemutatásában.

Huszonkilenc évesen szentelték pappá az Egri Főegyházmegye szolgálatára. Mindössze egy évet volt lelkipásztori beosztásban, a nyíregyházi főplébánián. De a lelkipásztori munkától sohasem szakadt el, professzorként is plébániákon lakott, mindig rendszeres munkát vállaló kisegítő volt, legutoljára a budapesti Szent Rókus-kápolnában.

Konferenciabeszédeket, lelkigyakorlatokat évről évre rendszeresen vállalt. 1991 és 1995 között a Központi Szeminárium rektora volt. Nem annyira papnevelő volt, hanem inkább okos és megszívlelendő tanácsokat adott a leendő papi nemzedéknek.

Timkó Imre hajdúdorogi püspökké történt kinevezése után, 1975-ben vette át elődjétől a Hittudományi Akadémia patrológiai katedráját, amelyben egyetlen örökölt szeminaristája voltam, ezért ért a megtiszteltetés e méltatás megírására.

A patrisztika művelőjeként elsősorban az ismert társadalmi berendezkedés okozta sajnálatos hiányok és mulasztások pótlására törekedett. Ezért indította el az Ókeresztény írók sorozatot 1980-ban, amely címválasztásával tükrözni kívánta a második világháború előtti sorozatot, a Keresztény remekírókat. Tizennyolc kötetének jelentős része az ő fordítása. Fordításainak megjelenését nagyon nehéz technikai adottságokkal kezdte meg, mondhatnánk, azon évek filológiai kiadásaival összevetve hátrányos helyzetben. Sok kritika érte ekkor őt, joggal állíthatjuk igazságtalanul és méltatlanul.

Az egyházatyák írásainak jelentős része a szent liturgiához kötődik. Ezért 1995-ben új sorozatot indított a Jel Kiadónál Ókeresztény örökségünk címmel. Az utóbbi évtizedben világi kiadóknál is jelentek meg fordításai, tanulmányai. Gondja volt a hiányzó jegyzetek, később tankönyvek és a didaktikában szükséges segédanyagok megírására vagy szerkesztésére. Munkásságában talán most zárult volna le ez a hiánypótló programsorozat.

Feledhetetlen érdeme az új teológusnemzedék nevelése, segítése. Ebben nagyon áldozatos volt. Ha az általa szerkesztett fordításkötetek munkatársait számba vesszük, tapasztaljuk nevelőmunkájának céltudatosságát és következetességét.

Aki irodalom- és történettudománnyal foglalatoskodik, arról önkéntelenül kérdezhetjük, ki volt számára a legkedvesebb, legvonzóbb személyiség az általa szeretett és kutatott korban. Vanyó László Nisszai Szent Gergely személyéhez és a vele együtt (a IV. század utolsó negyedében) tevékenykedő kappadókiai atyákhoz kötődött, és a nagy alexandriaiakhoz, például Szent Cirillhez, "a keresztény fáraóhoz". Hiányozni fognak azok a viták, amelyeket tanuló éveimben és később folytattam vele, néha talán provokálva őt, az ellentétes iskola, az antióchiaiak védelmében.

Vanyó László teológusként imádkozó, egyszerű pap volt. Beszélgetéseink előtt mindig át kellett néznem a breviárium elmúlt hetének olvasmányos imaóráiból az egyházatyáktól vett elmélkedéseket, mert rendszeresen reflektált rájuk, és "diskurálni" kellett vele róluk.

Az utóbbi évtizedben a magyar kulturális élet megtiszteltetéseiben részesült. Előbb a Szent-Györgyi Albert-díjat kapta meg 1993-ban, két esztendőre rá a Stephanus-díjat, majd a tudományos Széchenyi-ösztöndíjjal ismerték el szellemi fáradozásait.

Vanyó László váratlan halálával nemcsak egy lelkipásztort, tudós teológust, egyetemi oktatót és nevelőt, illetve a magyar keresztény kultúra szorgalmas és tehetséges gazdagítóját veszítettük el, hanem olyasvalakit, akinek gondolkodására a jövőben is szükségünk lett volna. Az isteni Gondviselés másképp döntött. Mi, tanítványai híven őrizzük a "mester" emlékét, örökségét, és mindazoknak, akik ismerték őt, imádságos szeretetükbe ajánljuk.

Ladocsi Gáspár

püspök

Dr. Vanyó László egyetemi tanár temetésének időpontja 2003. augusztus 16-a, szombat 10 óra a budapesti Egyetemi-templomban. A szertartás szentmisével kezdődik, ezt követően az elhunytat az Egyetemi-templom sírboltjában helyezik örök nyugalomra.

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu