A humánum szószólója

A hetvenöt éves Juhász Ferenc köszöntése

A modern magyar líra kétszer próbálkozott a világmindenség megragadásával, azt az utat ábrázolva, ahogy az ember a mindenségben bizonytalanul tájékozódva, mégis előrehaladva törekszik rendeltetése betöltésére. Az egyik költő Weöres Sándor volt, aki egységbe foglalta a létet, és elképesztő, váratlan képzettársításaival a gondolkodás különféle lehetőségeit mutatta meg, miközben a tiszta és békés gyermeki emlékezet boldogító voltát tekintette ideáljának. A másik Juhász Ferenc, aki ugyancsak a mindenséget térképezi föl hatalmas eposzaiban, amelyekben a forrongó, lávázó, történelemkezdeti káoszban a rend megteremtésének esélyeit ábrázolja. Nála is megfigyelhető az asszociációk burjánzása, annak jelzéséül, hogy a teremtő fantázia adottságai kimeríthetetlenek. Ha figyelmesen szembesülünk versvilágával, lehetetlen nem észrevenni, hogy annak egyik legerősebb mozgatója az ember féltése, az értékek veszélyeztetettségének tudata. Petőfi és József Attila örököseként a humánum elkötelezett szószólója. Kisebb terjedelmű lírai önvallomásaiban a kölcsönös szeretet és megértés az uralkodó szólam. Nem véletlenül élek e zenéből kölcsönzött kifejezéssel. Weöres Sándorhoz hasonlóan az ő költészetében is megfigyelhető a különféle zenei formák iránt tanúsított vonzalom, ha analógiát keresnénk, azonnal Haydn Teremtés című oratóriuma jutna eszünkbe, műveiben még a hatalmas, Isten nagyságát dicsőítő kórustételeknek is meglelhetnénk méltó párjait.

Az újító, világteremtő költőknek mindig értetlenség az osztályrészük. Juhász Ferencnek is gyakran kijutott a kritikusok iróniájából, ez azonban - ha időnként alkotói válságokba sodorta is - sosem késztette arra, hogy szakítson alkotómódszerével, s a részletek cizellálása kedvéért lemondjon az egész ábrázolásának önveszélyes kalandjáról. Mert aki erre vállalkozik, égeti is önmagát, a vágyott teljesség felé haladva magát is odaadja látomásainak. Ráadásul Juhász Ferenc mélyen azonosul a veszélyek fenyegette emberiséggel: az atomhalál víziója éppúgy megrendíti, mint a szeretethiány drámája. Ez utóbbit korunk legnagyobb tragédiájaként éli át, s védekezésül a család idilli körébe húzódva keresi lelke békéjét és harmóniáját.

Talán nem véletlen, hogy az élet zarándokútját legintenzívebben járó költők mind megőrizték a gyermek védtelenségét, törékenységét, Weöres Sándor, Pilinszky és Juhász Ferenc is. Meglehet, ez a tulajdonságuk védte és védelmezi őket, ezért forrnak be az élet által ütött sebeik, s ezért halljuk meg hangjukat a legnagyobb lármában is.

Juhász Ferenc törékeny alakja gyakran feltűnik ablakunk látóterében. Kezében seprű, akkurátusan tisztítja a házuk előtt összegyűlt szemetet. Ha látom, mindig arra gondolok, hogy a költő legszebb feladatainak egyikét végzi, a lelkünkre rakódott szennyet tisztogatja, miközben lapátján gyülekeznek a figyelmes, beláthatatlan távolságokba hívó csillagok.

Rónay László

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu