Alkalmazott gyerektudomány

Államalapító szent királyunk ünnepének közeledtével egyre többször jut eszembe egy XIX. századi amerikai tiszteletes meglátása: "a politikus és az államférfi között az a különbség, hogy a politikus a következő választásra, az államférfi pedig a következő nemzedékre figyel". Ezek szerint politikusnak tanulni is lehet, államférfinak azonban születni kell. Hiszen ahhoz, hogy valaki politikussá váljon, elegendő csupán a hatalom szeretete, az államférfivá válás útján azonban a jövőért érzett felelősség az első lépés. Azonban nincs olyan iskola, amely ezt képes megtanítani. Vagy államférfi a megbízott-választott vezető, vagy nem. Vagy kapott talentumot arra, hogy egy nemzet, egy ország sorsát irányítsa, vagy nem. Eszerint tehát politikus mindaz, aki talentumot ugyan nem kapott, a hatalmat azonban nagyon szereti, így hát megpróbálja elhitetni a körülötte lévőkkel, hogy minden látszat ellenére zörömböl néhány talentumforgács az iszákjában.

Ez az elhitetés, ez a bizonykodás, ez a görcsös erőlködés az, amit manapság marketingnek, avagy - még szebb magyar kifejezéssel - PR-nak nevezünk. Bódítás, hírverés, szemfényvesztés - a következő választások érdekében.

Azt mondják a reklám világában járatosak, hogy kutyával és gyerekkel bármilyen terméket el lehet adni. A recept tehát - úgy tűnik - egyszerű: ha én politikus lennék (mert államférfinak satnya vagyok), és úgy érezném, hogy a hatalom szó hallatán borsózni kezd szilárd és hajlíthatatlan gerincem táján valami, megfogadnám a píárosok tanácsát. Eladható termékké válnék: kutyát vásárolnék, futtatnám, labdát dobálnék neki a kamerák kereszttüzében, s minden második mondatomba háromszor szőném bele a gyermek szót. Eredeti gondolkodásmódomból adódóan ilyesféléket mondanék: "A gyermek a jövő." "A gyermek saját meg nem valósult álmaink beteljesítője." Meg aztán: "A gyermek mindaz, ami én már nem lehetek." Kitalálnék további hasonlókat, tanácsadóimnak parancsba adnám, hogy gyűjtsenek össze minden olyan szólást, közmondást, aforizmát és bölcsességet, amelyben szerepel a gyermek szó. Ezeket aztán szabadon variálnám.

S várnám a hatást: a népszerűségi mutatók emelkedését. Úgy hinném, minden alkalommal, amikor kiejtem a gyermek szót, legalább egyszázad százalékkal emelkedik a bizalmi indexem. S menetelnék a következő választás felé. Büszkén, szabadon, politikushoz méltóan.

Ha azonban lenne még igényem az önálló gondolkodásra, egyvalami biztosan nem férne a fejembe: vajon hogyan lehetséges, hogy ezeréves államunk alapító szent királya egyáltalán nem szónokolt a gyermekekről? Nem az ő "szélárnyékukban" hajszolta a népszerűséget. A gyermekek virtuális lobogtatása helyett halálos ágyán nagyon is valóságos patrónát, őrző és támogató égi Édesanyát adott ennek a nemzetnek. Olyan édesanyát, akinek oltalma alá nem négyévente egyszer, hanem évezredeken át, állandóan futhatunk.

Ha tehát lenne még igényem az önálló gondolkodásra, feltenném a kérdést: lehetséges, hogy Szent István király nem is politikus volt? Lehetséges, hogy ezt az uralkodótípust hívják államférfinak? Hiszen ő a hatalma helyett a nemzetét akarta mindenáron megőrizni. De akkor mégis hogyan lehetséges, hogy képes volt majd négy évtizedig trónon maradni, és képes volt az elmúlt ezer esztendőt beragyogni? Rejtély...

Balázs István

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu