Uszítás

avagy kibújt a szög a zsákból

Tanultuk, hogy a nincstelenség, a hajléktalanság, a jogfosztottság kitermeli a forradalom alapját, a manipulálható proletárdühöt, s ezzel egyidejűleg a forradalmak ideológiáját.

Keleten és nyugaton egyaránt találkoztam olyan emberekkel és ideológiákkal, akik és amelyek szerint sok igazságos és humánus eszme valósult meg a marxizmusban, s valóban, egy ideig úgy tűnt, a marxizmus véd bizonyos értékeket - a legfőbb érték az ember! -, jogtalan embernek ember által történő kizsákmányolása. De hol van ez már? Maradt még némi szolidaritás-roncs: minden embert - legalábbis papíron - megfelelő szintű orvosi ellátás illet meg.

S most megyünk az egyesült Európa felé - olykor csorgó nyállal -, mint azok a bizonyos sivatagi vándorok Kánaán felé, kezdünk hozzászokni a gondolathoz, hogy privatizált országunk most már az új szoc-kapitalisták vadászterülete, de azért reménykedünk, hogy bizonyos kulturális értékekből megmarad valami.

Azt már tudjuk, hogy az emberi élet nem tartozik ezek közé, sokkal fontosabb a társadalombiztosítás terheinek csökkenése. Amit azonban a napokban tetten értem, az mellbevágott. Az egészségügy annyira szükséges reformjáról szóló rádióműsorban az egyik tekintély mondta: "Ha valaki úgy gondolja még Magyarországon, hogy a munkanélkülit és a hajléktalant is megilleti a megfelelő szintű egészségügyi ellátás, és az állam erre köteles előteremteni a fedezetet, az viselje el az adóemelést!" A következő félórában arról hallhattam, hogy a Vatikán - amikor erkölcsi kötelességükre figyelmeztette a politikusokat - "hisztériás hadjáratot indított a homoszexuálisok és a pedofilek ellen". Eddig úgy tűnt, legalább a gyerekeket védte a közmegegyezés. Vagy talán csak addig, amíg valakinek eszébe jutott, hogy ez a téma jó eszköz az egyház befolyásának gyöngítésére?

Hát az a bizonyos szög, ami kibújt a zsákból - akár Keleten, akár Nyugaton szőtték azt a zsákot -, hogy nemcsak proletárdüh van, hanem kapitalista düh is, és mindkettő az "igazságosság nevében" nyilvánul meg:

Hogy lehet, hogy neki van az, ami nekem nincs, hogy lehet, hogy neki is jár valami? Lehet egyszer végre vádolni az egyházat, mert vannak bűnös tagjai?

S lehet ugyanakkor kirekesztő az a pápa, aki nem engedi a homoszexuálisokat a papságra, s a pedofileket egyházi tisztségbe, és aki felhívja a politikusokat is, hogy védjék az alapvető emberi személyhez méltó magatartást, és se pozitív, se negatív diszkriminációt ne alkalmazzanak törvényi szinten a homoszexuálisokkal kapcsolatban, hanem a tízparancsolatot kövessék, mely az ember szívébe bele van vésve?

S ennek a szögnek a neve - főbűn, mert ebből fakadnak a bűnös tettek, amíg csak adottság, addig az a kérdés, mit teszek vele. Ide tartozik: a kapzsiság (fösvénység) a bujasággal (paráznasággal), torkossággal, irigységgel, lustasággal együtt. Olyanok, mint a tarackos gyökér, állandóan újrahajtanak az emberi szívekben, és tönkreteszik a pázsitot, a veteményt, a virágoskertet.

"Szép új világunk" lassan már mindegyik zabolátlanságra törő ösztönünkre megtanult rájátszani, s közben okosok képeznek arra bennünket, hogy az ösztönkésztetés ellenállhatatlan, ki kell elégíteni, jogod van kielégíteni, deviáns vagy és nem tiszteled a másságot, ha a gyilkosság szót használod az abortuszra, ha nem kegyes avagy szép halálnak nevezed az eutanáziát, ha nem közgazdasági szükségességnek tekinted a munkanélküliséget és a hajléktalanságot, és nem jogos másságnak a szexuális perverzió különböző formáit. Hát persze, hogy lopni is szabad - csak ne derüljön ki, de ma már az sem baj, ha kiderül, csak legyen megfelelő, a megúszást szolgáló kapcsolatrendszered.

Mély döbbenettel ismerem fel, hogy a tízparancs nem tud érvényre jutni Krisztus megváltó, bűnbánatra szólító életáldozata nélkül, az ember nem tud ember maradni, ha nem az állandó megtérés útját járja, hanem az ösztönkiélés modern ösvényeit.

Eddig még bizonyos bűnbánattal tudtam látni a nincstelenség marxista lázadásait, hiszen a vagyonközösség, az ember-testvériség, szeretet krisztusi eszményeinek hiányára keletkeztek.

De mit tegyek, hogyan álljak ahhoz, amikor bankárok, jómódú polgárok lázadnak a nyomor ellen, pardon, nem a nyomor, a nyomorgók ellen, akiket persze nem kell lepuskázni, meghalnak majd maguktól, csak meg kell reformálni a társadalombiztosítást.

Sztrilich Ágnes SSS

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu