|
![]() |
||||||
![]() |
![]() |
![]() |
Rónay György posztumusz kitüntetése Kakucs község díszpolgárává avatják az augusztus 20-i ünnepségek keretében Rónay Györgyöt. A község már korábban is kifejezte az író iránti tiszteletét azzal, hogy utcát neveztek el róla, valamint Rónay-díjban részesítik kiemelkedő tanulmányi és közösségi munkát végző tanulóikat. Az alföldi település lakói és vezetői úgy gondolják, hogy Rónay György életművéből a Kakucsi rózsák című verseskötetével, A nábob halála, a Képek és képzelgések életrajzi kulcsregényeivel, valamint a Júdás könyvével beírta falujuk nevét a világirodalomba. Rónay György 1913. október 8-án született Budapesten, s ugyanitt, 1978. április 8-án halt meg. Költő, író, műfordító, irodalomtörténész. Baumgarten- (1942) és József Attila-díjas (1967). A Pázmány Péter Tudományegyetem bölcsészkarán magyar-francia szakon nyert tanári diplomát. 1949-ben Szegeden doktorált francia irodalomból és magyar történelemből. A Nyugat "harmadik nemzedékének" jellegzetes témái szólalnak meg első verseiben, melyek elsősorban világirodalmi kultúrájukkal keltettek figyelmet. Már rendszeresen publikált különböző folyóiratokban, amikor 1937-ben a Révai könyvkiadóhoz került lektornak. 1943-ban alapítója és szerkesztője volt az Ezüstkor című folyóiratnak. 1947-től 1949-ig országgyűlési képviselő. 1949-től a Vigilia szerkesztőbizottsági tagja, 1969-től haláláig felelős szerkesztője. Az Új Embernekbelső munkatársa. Részlet Rónay György Júdás könyve című művéből: Hatesztendős koromtól diákkorom végéig nagyapám, illetve az ő halála után a nagyanyám és nagybátyám óriási házában éltem, előbb édesanyámmal és kisöcsémmel, aztán hogy hamarosan ők is kiköltöztek a családi sírboltba, félárván, úgy is mondhatnám, egészen árván, hiszen apámat, aki távol Pesten lakott, különféle ádáz családi háborúságok következtében gimnazista koromig egyáltalán nem, s utána is sokáig csak szórványosan, mintegy átutazóban láttam. (...) A szívem mélyén eleinte mindenhonnét visszavágytam Kakucsra, mint egy lassan elmálló, menthetetlenül elzüllő szigetre, mint egy keservesen is édes számkivetésbe, valami furcsa, örökös, fájdalmas elvágyódás melengető fészkébe. Mindaddig, amíg végleg el nem kellett szakadnom onnét. k. j.
|
![]() |
![]() |
|
![]() |
Új Ember:hetilap@ujember.hu
|