A címermadár

Nemrég egy halastónál jártam, és mint sok éve mindig, újra elgyönyörködtem abban a hihetetlenül tarka színpompában, amit a kora tavaszi időszak varázsol a vizek hátára. Mindenütt récék úsztak, és a gácsérok valamennyien nászruhájukban pompáztak. Márciusban még itt vannak a télire hozzánk látogató északi vendégek, de már megérkeztek dél felől azok a fajok is, amelyek ősszel, egyébként nagyon bölcsen, megszöktek a tél mindent jéggé dermesztő fagyos ölelése elől. Nem messze a gáttól néhány kanalas réce úszott. A gácsérok feje zölden csillogott a napsütésben, hófehér begyük és mellük éles határral vált el gesztenyebarna oldaluktól. Sűrűn ismételt "krik-krik" hangokkal kis csapat csörgőréce szállt a víz felett, odébb, jellegzetesen kerregve, böjti récék kergették egymást a levegőben. Nyílfarkú, kendermagos, kontyos- és barátrécék ringatóztak egymás mellett, később a nádszegély mögül közéjük úszott egy üstökös récepár is. A gácsér élénkpiros csőrével, rókavörös fejével és koromfekete begyével festői látványt nyújtott. Távolabb, a tó közepén a kercerécék szinte állandóan a víz alatt voltak, alig bukkantak fel, kecses mozdulattal máris újra alámerültek. Távcsövemmel pásztázva a vizet a túlsó part közelében három kis bukót fedeztem fel, később néhány cigányréce ereszkedett a tóra a többiek közé.

A récék között mindenütt szárcsák úszkáltak, "köv-köv" hangjuk betöltötte a levegőt. Ebben az időszakban alakulnak ki a párok, és a fekete madarak felborzolt tollakkal harci kakasok módjára verekedtek egymással. A vesztes a vízen szaladva menekült, közben fodrozódó csíkot húzott maga után. Legyőzője ugyanígy követte, de csakhamar visszafordult, és kereste az újabb ellenfelet.

Néhány száz méterrel odébb, egy ágaival a víz fölé hajló öreg fűzfa előtt hófehér nagy kócsag állt. Hasig merült a vízben, és kissé begörbített nyakkal, hegyes csőrét maga előtt tartva leste a felbukkanó zsákmányt. A nagy kócsag a magyar természetvédelem címermadara, mindenütt ott látható a nemzeti parkok és védett területek határain álló, és a védettségre figyelmeztető kék hátterű táblákon. Tavasszal hosszú, foszlós dísztollakat visel, ilyenkor, ha lehet, még pompásabb látványt nyújt. Azon kevés madárfajok egyike, melyek állománya az utóbbi időben növekedett. Korábban csak a Kis-Balaton és a Velencei-tó nádasaiban volt egy-egy kis telepük, míg aztán a múlt század hetvenes éveiben látványosan szaporodni kezdtek. Ma már több tucat kisebb-nagyobb kolónia ismert, a párok száma pedig meghaladja a másfél ezret. Sokfelé látni őket, akár az autó vagy a vonat ablakából is, nagy örömére a Nyugat felől hozzánk látogató, madarak iránt érdeklődő turistáknak.

Az öreg fűz előtt lesben álló madár közben megmozdult. Végtelen lassúsággal előbbre hajolt, csőre már szinte a vizet érte, amikor hirtelen belevágott. Csupán egy pillanatig láthattam a kiemelt gőtét, aztán a kócsag nyelt egyet, kinyújtotta hosszú nyakát, és elégedetten körülpillantott. Kis vöcsök trillázott a nád között, valahol bölömbika bummogott, és a böjti récék még mindig egymást kergették a víz fölött. A kócsag egyetlen pillantásra sem méltatta őket. Nyakát újra begörbítve tartotta, és mint valami karcsú, hófehér szobor, mozdulatlanul állt a vízben, az öreg fa szellő ringatta, rügyező ágai előtt.

Schmidt Egon

Fotó: Bécsy László

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu