Húsvéti "szeretetsúgás"

Balás Béla püspök a keresztútról, a nyilvánosságról és a hiányzó civil prófétákról

Balás Béla kaposvári megyés püspök szívesen emlékezik a régi húsvétokra, amelyeket az ötvenes években a nagy hagyományú, eleven közösségben, a Regnum Marianumban élt át. A Regnumban kiemelt figyelmet fordítottak az oltár körüli szolgálatra, a liturgiára, amely nagy hatással volt későbbi lelkipásztori, majd főpásztori működésére. Emlékezetesek maradtak számára a fiataloknak szánt lelkigyakorlatok, az erdei keresztútjárások és a piarista gimnáziumban eltöltött évek is. Többek között ezeket a tapasztalatokat kamatoztatta a püspök egyházmegyéjében, ahol az elmúlt több mint tíz esztendő kedvező változásokat hozott az ott élők vallási és lelki életében.

- Örültem, hogy a Vatikán megreformálta a régi liturgiát. Elkezdte eredeti időpontjához "visszaigazítani" a reggelre csúszott szertartásokat. Így csütörtök este ünnepeltük az utolsó vacsorát, péntek délután a kereszthalált, és szombaton egyre később este örvendtünk a feltámadásnak, de végre megértem az éjszakai feltámadást is. Diákként fejlődő, élő, ébredező egyházi liturgiának lehettem a részese, majd néhány év múlva egy kicsi faluban már nekem kellett ezt a temérdek reformot, szépséget, gondolatot képviselnem s tanítanom az iskolában.

Hogyan fogott hozzá? Hívei könnyen szabadultak a tradícióktól?

- Már a nagyheti szertartások délelőtti próbáira elvártam a falu összes megkeresztelt gyerekét. Egész nap a templom és a plébánia körül játszott, keringett-futkosott a település apraja. Hihetetlenül érdekes és jókedvű húsvétok voltak ezek. Olvasgattam a liturgiára vonatkozó forrásmunkákat, háttértanulmányokat végeztem, közben pedig figyeltem a híveket, hogy értik-e, amit mondok. Először szemet szúrt a közöny, amit önmagam és az egyház hibájaként fogtam fel. Liturgia címen, úgy gondolom, nem végezhetünk életidegen, érthetetlen és a XXI. század embere számára elviselhetetlenül hosszú szertartást a templomban. A híveket megpróbáltam bekapcsolni az énekekbe, a liturgia menetébe, hogy az élmény legyen számukra. Tíz-tizenkét év alatt el tudtuk érni, hogy egyre többen gyűltek össze.

A férfiember nemcsak ünnepelni, hanem locsolkodni is szeretett...

- Az évek során szerencsére ki lehetett védeni a húsvéthétfő általános részegeskedését. A hittanórákon és a miséken újból és újból hirdettem, hogy ne tegyük tönkre huszonnégy óra alatt azt, amit az Isten művelt bennünk. Így sikerült még a hétfőt is "megmenteni". A húsvét valódi népünnepély lett. Részint a plébánián találkoztunk, ahova a hívek süteményeket hoztak, jó idő esetén pedig elmentünk kirándulni. Azt hiszem, a kereszténység lényege éppen az, hogy az emberen segít az Isten. Irgalomból és szívből - örömöt szerezve, erőt adva az egyébként meglehetősen szürke és kemény munkához.

Főpásztorként hogyan készült-készül húsvét misztériumára?

- Leginkább kispapjainkra koncentrálok, hiszen ilyenkor néhány napra kiszabadulnak a zárt, kissé életidegen környezetükből. A püspökségen és a plébániákon megpróbálunk atyai házat, meghitt légkört teremteni számukra - jókedvvel, különféle programokkal, beszélgetésekkel. A székesegyházban pedig úgy próbáljuk végezni a liturgiát, hogy abból is tanuljanak. Nem pusztán szabályokat és udvartartási rendet, álszent fegyelmet, hanem bensőséges élményt kínálva...

És a hívek szempontjából?

- Ezekben a napokban semmivel nem foglalkozom, csak az üzenettel: Isten miként akarja őket megsegíteni, boldogítani. Próbálok maximálisan figyelni a tartalomra és a résztvevőkre. Itt a "szabály" szót tudatosan kerülöm. Remélem, a Jóisten megbocsátja mindazt, amit vétettem a hivatalos püspöki rubrikák ellen, mert meg-megnézem ugyan a Rómában vásárolt, központi szertartáskönyvet, de ha én aszerint mutatnám be a szertartásokat, akkor heves lelkiismeret-furdalásom lenne. Azt más kultúrára szabták, nem a somogyi missziós helyzetre. Azt sem csinálhatom, hogy az ünnepi misén szakadatlanul kommentálom önmagamat, mert elvégre nemzeti nyelvre fordították a liturgiát, és a szimbólumoknak önmagukért kell beszélniük. A döntő pontokon azonban beleszövök néhány magyarázó mondatot a szertartásba, s azt veszem észre, hogy a hívek hálásak ezért.

Több mint egy évtizede iktatták be püspöki hivatalába. Milyen nagy megtéréseknek lehetett tanúja ez idő alatt? Vagy a nagy dolgok csendben történnek?

- Azokat a paptestvéreimet kellene inkább faggatni erről, akik a "fronton" küzdenek. A gyóntatószékekben, a kórházi ágyak mellett lehet igazán tetten érni a magvetés eredményét. Az egyházban sok ponton tapasztalhatjuk a "klímaváltozást". Jelen van a bizalom, csökkent az előítélet, erősödött a kollegialitás, s a közösségek ügye iránti érzékenység. E biztató jelekben minden bizonnyal az is benne van, hogy jómagam is kezdek hozzáedződni a somogyi tájhoz, a somogyi emberhez.

A nyilvánosság sokat segíthet és sokat árthat az egyháznak. Püspök úr hogy vélekedik a világi sajtóról?

- A helyi sajtó most sokkal udvariasabb, mint amilyen kezdetben volt, ugyanakkor érzékelhető egyfajta távolságtartó hűvösség is, amit akár megállapodottságnak is tekinthetünk. Rájöttek arra, hogy nem vagyunk ellenfelek. Természetesen figyelem az országos sajtót is, s azt látom, hogy bosszantóan sok a kibeszéletlen ügy, ami sorozatosan félreértéseket szül. A félreértés alapján íródott cikkek pedig egészen neurotikusan, ingerülten, vadul hangzanak. Meggyőződésem, hogy igazi megtérés nélkül nincs rendszerváltás. Enélkül csak a kulisszák változnak; ugyanaz a félelem és gátlásrendszer működik, a bosszú és ellenbosszú hintajátéka. Ha a kegyelmet nem fogadjuk be, nem fog előremenni a világ. Keresztelő János sem tudta megváltani azt, hanem alázattal beismerte: valaki nagyobbnak kell jönnie. Mi, papok, püspökök sem tudunk ebbe beleszólni. Azoknak a kisközösségeknek, egyéni szenvedőknek, imádkozóknak, zarándokoknak van ebben jelentős szerepük, akik szakadatlanul engesztelnek Magyarországért. Sem Brüszszel, sem a NATO, sem Washington, sem Moszkva nem segíthet rajtunk. Olvashatjuk a Bibliában, hogy Isten hányszor figyelmeztette az előttünk járó nemzedékeket: ne bízzanak senki másban, egyedül csak Őbenne, a végtelen szeretetben. Időt, lehetőséget kellene adni a problémák tisztázására, megértésére, s az általunk vélt igazat olyan alázattal és kedvességgel kellene képviselni, hogy a másik ne csak értse, hanem a szívét is megmelengesse; érezze, hogy ez számára történik. A közéletből égetően hiányzik egy keresztény párt, s hiányoznak a nagy formátumú civil próféták, akik a sajtóban, a filmgyártásban vagy a színházban igazi értékeket képviselnek, s nem pusztán a pénzben mérhető közönségsikert keresik.

Püspök atya már látta Mel Gibson filmjét. Mi a véleménye A passióról?

Megrendítő alkotás, amely szakmailag kifogástalan. A rendező, Mel Gibson mintha csak magánkinyilatkoztatást kapott volna. Egy jezsuita páter volt a teológiai és a nyelvészeti tanácsadó. A passió képi világa valóban nagyon naturalista. Kisgyerekes családoknak, érzékenyebb híveknek nem ajánlom. Amúgy azt gondolom: egy hívő embernek megvan a saját Jézus-élménye, amit minden képi ábrázolás zavar. Ez a film elsősorban azok számára katartikus, akik nem tanultak hittant, távolról hallottak erről az eseményről, vagy akik a giccsbe hajló, roszszul sikerült Jézus Szíve-szentképekben és unalmas litániákban gondolkodnak. Őket orrbavágóan felébreszti a valóság. Arra is jó e film, hogy felhívja a figyelmünket: ne bagatellizáljuk el a bűneinket, még akkor se, ha azt próbálja sulykolni a környezetünk: "mindenki így csinálja, mégsem dől össze a világ". Ez az alkotás szembesít minket, hogy mennyibe került a szabadságunk, amit időszámításunk kezdetén kaptunk Jézustól, mennyibe került az, hogy nem egy sírgödörben végezzük, hanem örök élet vár ránk, és lehet húsvétunk.

Itt a tavasz, amit alig várnak a fiatalok. A püspöki kar ifjúsági referenseként mit üzen nekik?

- Azt, hogy ne rontsák el!

Ez túl rövid üzenet; jóllehet, minden benne van.

- Ha Isten ütemére mozognánk, az ő törvényei szerint élnénk, akkor még áteredő bűn sem lett volna. Az egyetlen, aki tönkre tudja tenni az Isten tervezte "tavaszt" benne, az a szabad akaratú ember. Sem a kozmikus sugarak, sem a frontátvonulások, sem az űrlények, sem a politikusok nem képesek erre. Egyetlen esélyünk a szép és teljes életre, ha elfogadjuk ezt a szeretetsúgást.

Lőrincz Sándor

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu