A Regnum Marianum és a "földalatti egyház"

A hatvanas és hetvenes évek hazai egyházának történetével, e kor pereivel nem lehet úgy megismerkednünk, hogy ne beszéljünk a Regnum Marianum közösségről. A Regnumra irányíthatja tekintetünket e napokban az a hír is, hogy 2004. február 25-én, a kommunizmus áldozatainak emléknapján adták át a kommunizmus üldözöttjei számára alapított Hit Pajzsa kitüntetést László Gábor atyának, a közösség egyik kiemelkedő egyéniségének, börtönviselt papjának.

E sorok írója a személyes élmény hangján mondja el, hogyan élte meg ezt a korszakot, s benne a Regnummal való találkozást. 1965-ben szenteltek pappá. Hitvalló, aszketikus atyákkal találkoztam, akik igazi példaképei voltak a helytállásnak, esetenként az ifjúsági lelkipásztorkodásnak. Találkoztam fizikai munkákat végző, titkos lelkigyakorlatokat tartó, mély imaéletet élő szerzetes papokkal, kicsit félénk, óvatos, de lelkipásztorkodásukhoz, hitükhöz hűséges atyákkal, akiket láthatóan megijesztett a rendszernek az utolsó tanyát is elérő vallásüldözése. Találkoztam az államiakkal folytatott párbeszéd kötelén bizonytalanul egyensúlyozó testvérekkel: akik alapjaikban hűséges papok maradtak, de gyakran láthatóan zavarban voltak a kérdés miatt, hogy meddig tart a párbeszédkeresés, és hol kezdődik a megalkuvás. És találkoztam zavart tekintetű vagy éppen nagyon is magabiztos arcot mutató papokkal is, akikről legtöbben sejtettük, hogy beadták a derekukat, és feltehetően az államnak elkötelezett besúgók. (A papi ügynökök számáról a sajtó és egyes személyek komolytalan adatokat röppentettek a világba. Egy 1990-es évekbeli kutatás szerint 100-150 szoros értelemben vett egyházi besúgó működött, ezek jó része megtört, megfélemlített pap volt.)

Egy kortárs benyomásai

A hatvanas évek végén találkoztam a regnumi atyákkal. A sorozatos házkutatások és letartóztatások idejét éltük. Ezért különösen megragadott bátorságuk, derűjük, baráti-testvéri papi közösségük, lelkileg és módszertanilag kiváló ifjúsági munkájuk, és rövidesen a közös munka, amelybe testvérként én is bekapcsolódtam, bár nem voltam regnumos.

Ha egy fiatal a kommunista diktatúra egyházüldözéséről hall, általában megfélemlített egyházat képzelhet el. Persze volt ilyen is. De jelen volt egy másik egyház is. A "földalatti egyházban" isteni kegyelem táplálta derű, szabadság, bizonyosság uralkodott. Természetesen itt is voltak pillanatai az elbizonytalanodásnak, a félelemnek. De azok körében, akik az ifjúsággal és az értelmiséggel minden tilalom és börtönveszély ellenére szervezetten foglalkoztak, Isten mindenekfeletti erejét tapasztalhatták. Közöttük kiemelt helyet foglalt el a Regnum-közösség.

A vádiratok tanúsága

A másodszor, harmadszor elítélt regnumi atyák elleni vádiratokban a rendőrség vagy az ügyészség felháborodva állapítja meg, hogy ezeknek a "büntetett előéletű" vádlottaknak "az előző büntetés (börtön) nem használt semmit!" Sőt, "már a börtönben megállapodtak, hogy kiszabadulásuk után tevékenységüket az ifjúság mind szélesebb rétegeire kiterjesztik". Az 1965-ös perben az összes atya vádiratában "súlyosbító körülményként" szerepelt, hogy "konok és elszánt", ezért "társadalmilag fokozottan veszélyes", s így "a bíróság enyhítő körülményt nem talált". Az 1963-as amnesztia alkalmával szabadult regnumi atyák első tanácskozásukon úgy döntöttek, hogy minden veszély ellenére folytatni kell az ifjúsági munkát, hiszen az ifjúság az egyház jövője. Így érte őket az 1964-es letartóztatási hullám és a börtön. Hasonlóan fogadták a harmadik rohamot, az 1970. szeptemberi házkutatásokat, majd az azt követő letartóztatásokat és börtönt. A harmadik persorozatba is bekerült regnumi vezetőknek ezt mondta a csodálkozását palástolni nem tudó nyomozó: "Nem gondoltuk, hogy két fejbe verés után még talpra állnak."

A börtönvilág is lehet szép

Emődi László regnumi atya így emlékezik vissza ezekre az évekre: Meg kellett tanulni "elviselni a fogvatartás szenvedéseit. A tisztátalanság, a férgek sokasága, a hely szűkös volta, a nevelőtisztek tevékenysége mérgezte" az elítéltek életét. "Márianosztra mégis örömet okozott. Ott találkoztam először az egész bezárt papsággal. Fokozódott az örömöm, amikor papokkal, sőt társaimmal is egy zárkába kerültünk. Hozzávetőleg hatvanan voltunk. Sok időnk volt. Fény derült a koncepciós perek szerkezetére és részleteire. - Akkoriban, aki akárhol, akármilyen katolikus életet igyekezett fenntartani, börtönbe került. Valódi, általános magyarországi keresztényüldözés tárult elénk." Itt találkozott a kor neves papi egyéniségeivel: Szunyogh Xavér bencés atyával, a magyar liturgikus mozgalom egyik elindítójával, Lénárd Ödön piaristával, a leghosszabb ideig börtönbe zárt magyar hitvallóval, Tabódy Istvánnal, aki hatvanhárom budapesti kispap sorsát tudta elrendezni a pesti szeminárium állami szétverése után... És "senki sem gondolta, hogy kiszabadulva nem ugyanazt a lelkipásztori munkát folytatja", amelyet addig végzett.

A magyar bíróság történetében egyedülálló módon zajlott le a regnumi atyák 1965-ös tárgyalása. A bírósági termet a közösség tagjai a szünetben gazdagon felvirágozták. Amikor a bíróság újra belépett a terembe, szinte viszszahőköltek a váratlan látványtól. "A bíróság elnöke a sajátos díszítést nem minősíthette rendbontásnak, csupán a saját asztaláról rakta le a virágcsokrokat." Ezután behívatták a tanúkat, fiatalokat, akiket papjaik elleni vádaskodásra akartak felhasználni: "A belépő Jó napot kívánok!-kal köszöntötte a bíróságot, aztán a vádlottak felé fordult, meghajolt, és így üdvözölte őket: Laudetur Jesus Christus! Egyik a másik után ugyanígy. A bíró szerette volna megtudni, ki szervezte meg az egységes magatartást. De ez nem sikerült neki."

A per rendhagyó voltát fokozta, amikor "a vád egy tanúja elmondta, hogy hamis tanúzásra kényszerítették őket a kihallgatást végző tisztek. A törvénytelen eszközök hatására némelyekkel ugyan sikerült aláírattatni a valótlan állításokat tartalmazó jegyzőkönyveket, de ezeket ők most visszavonták." Az egyik tanú feljelentette az őt vallató tisztet, mivel a nyomozószobán megfenyegette és leköpte. "Ennek a pernek a tanúk voltak a hősei" - mondták később a regnumi atyák. Bár - a rendszerre jellemzően - a bíróság a panaszt és a visszavonásokat nem vette figyelembe.

A fájdalmas másik oldal

A vádak közt ismételten szerepelt, hogy a vádlottak a Vatikán irányítását követik, Mindszentyt tartják példaképüknek, nem szimpatizálnak a rendszerrel szolidáris békepapsággal. Amíg ezek a vádak az állam részéről jöttek, érthetőek voltak.

A földalatti egyház apostolainak legfájóbb megpróbáltatásai azok voltak, amikor úgy tapasztalták, hogy egyházi emberek vagy vezetők néznek rájuk (az állami elvárásnak megfelelően) gyanakodva vagy elutasítóan. S leginkább, amikor a püspöki kar neve alatt jelent meg - amint erről már hallottunk - néhány nappal az 1961-es letartóztatások után egy körlevél, amely elítélte "azokat az egyházi személyeket, akik a Magyar Népköztársaság törvényeibe ütköző államellenes szervezkedést kezdeményeztek". A kihallgató rendőrök látható büszkeséggel nyújtották át a körlevelet az atyáknak, akik azt fájó megdöbbenéssel vették tudomásul.

A szabadon maradottak hamarabb, a többiek késéssel tudták meg, hogy a püspöki kar legtöbb tagja nem tudott a körlevélről. Különös öröm volt számukra, hogy amikor 1974-ben, szabadulásuk után ketten elmentek főpásztorukhoz Esztergomba: Kisberk Imre püspök tárt karokkal fogadta őket. Majd azt mondta: "Dolgozz, de vigyázz, nem tudlak megvédeni... És jobb, ha nem tudok arról, amit csináltok, így jobban tudlak védeni benneteket."

A világiak is felelősséget vállalnak

A Regnum mai arculata a hatvanas-hetvenes években alakult ki. Amikor az ötvenes években, az eredetileg együtt lakó regnumi atyák kápláni diszpozíciókat kaptak, hittanosaikat fogták össze csoportokba, a régi módszerek felhasználásával, de a plébániákon. Ilyen keretek között került sor a második, majd harmadik regnumi persorozatra. Ekkor alakult ki a koedukáció, majd jöttek létre a felnőtt-, illetve házascsoportok is.

A hetvenes években új hangsúlyt kapott a világiak felelősségvállalása. Ha eddig elsősorban az atyáké volt az irányítás, mostantól egyre inkább előtérbe kerültek a világi vezetők.

A Regnum vezetőképzési tapasztalatait a fordulat után a püspöki kar is segítségül hívta: rájuk bízták az országos kisközösségi vezetőképzés megszervezését és vezetését. Nem hiába. Pedagógiailag példaértékű az, ahogyan a Regnumban sikerült megszervezni a kiscsoportvezetők képzését. A regnumi serdülőket meghívják, hogy több évig tartó vezetőképzésen vegyenek részt, majd álljanak a kisebb korosztályok (népek) csoportjainak élére. E gyakorlat pedagógiai jelentősége nemcsak az, hogy biztosítja a kisebb csoportok képzett vezetőinek "kinevelését", hanem a vallási és emberi elbizonytalanodás állapotába kerülő serdülő elé konkrét célt tűz, s így átsegíti a kritikus korszakon, s közben felelős kereszténnyé neveli.

A regnumi csoportok így növekednek napjainkig. A közösséghez ma közel harminc pap és mintegy kétezer világi tartozik. A regnumi atyáknak vezető szerepük volt a földalatti korszakban, az ifjúsági és közösségi munkában elkötelezett papok összefogásában, rendszeres találkozók szervezésében. Ugyancsak ők voltak a kezdeményezői az első nagy ifjúsági találkozónak Nagymaroson, amely modellül szolgált az országban 1973 után létrejött egyéb keresztény ifjúsági gyűléseknek. A rendszerváltozás évei után a Regnum számos felelős beosztásba került papot adott a magyar egyháznak, és sok világit a keresztény közéletnek.

Tomka Ferenc

(Sorozatunk előző cikkében a jezsuita Takáts Sándor neve tévesen jelent meg. A hibáért elnézést kérünk.)

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu