A Boldogasszony óvja Imre atyát!

Megedzették a diákévek ifjú Szabó Imrét. Szülőfalujából, Kővágóörsről Tapolcára járt polgári iskolába, ami ősztől tavaszig naponta huszonöt kilométernyi gyaloglást és több, mint ötvennégy kilométernyi vonatozást jelentett. Régen történt mindez, a múlt század negyvenes éveiben.

Az akkori fiatalember ma már Szabó Imre atya, andocsi esperes plébános, túl az aranymiséjén. Az idén januárban köszöntötte őt pappá szentelésének ötvenedik évfordulóján a falu apraja-nagyja.

- Egyetlen fiú voltam az öt testvér közül, tehát az akkori felfogás szerint a paraszti birtok továbbvivője, a szüleim még sem ellenezték, hogy gyerekkorom óta papnak készültem - gondolt vissza a harmincas évek közepére, a világra való ráeszmélésének idejére a szívesen mosolygó, általában jókedélyű atya az andocsi kegytemplom melletti, volt ferences rendház emeletén lévő kicsiny szobájában.

- Kővágóőrsi plébánosom terelgetett utamon akkoriban. Segített abban, hogy elfogadjam a papi hivatást. A legjobb hittanos voltam, tán ebből vette észre, hogy vonzódom a "szakmához", ha szabad a mi munkánkat e kissé profán szóval illetnem.

Szabó Imre ötvenhét éve nem tért le a számára kijelölt ösvényről. Pedig volt tucatnyi vagy még több dolog, ami elgáncsolni, másfelé terelni igyekezett. 1947-ben éppen még meggondolhatta volna magát mielőtt jelentkezik a "kis-szemináriumba", hiszen akkor már megjósolható volt, hogy bajok zúdulnak a papokra. Zúdultak is, öt félévnyi teológiai tanulmánnyal a háta mögött lett "veszprémi fasiszta Mindszenty-palánta". Több társát bebörtönözték, őt magát "csak" száműzték; Egerben, majd Esztergomban folytathatta tanulmányait. Ötödévesen, az első félév végén, "gyorsítva" szentelték pappá, majd újra Veszprémbe vitte a sors, ahol - mint mondani szokta - elkezdődött javító-nevelése rögvest azzal, hogy eltiltották a prédikálástól...

- Kire keményebben, kire csekélyebb módon sujtott le a párt ökle - emlékezett. - Évfolyamtársaim közül néhány csak úgy tudott életben maradni, hogy megszökött az országból. Legjobb pajtásaim egyike Amerikáig szaladt, hét fiú apja lett. A másik Belgiumban él, civil teológus vált belőle... A gondviselés engem meghagyott annak, aminek szánt. Hálás vagyok érte.

Zalabéren majdnem negyedszázadig volt az ottaniak pásztora, s nehezen vett búcsút tőlük, amikor a híres búcsújáróhelyre; Somogyországba, Andocsra vitte a sors.

- Sors? Ugyan már... - dünnyögte félhalkan, amikor idáig jutottunk a beszélgetésben. - Isten szolgái is csak gyarló emberek. Féltem a feladattól; átvenni a megüresedett andocsi plébániát, a sok munkát adó búcsújáróhelyet, a rossz állapotú templomot... És akkor még nem is gyanítottuk, hogy a kolostort valójában sohasem államosították, és az egész épület újra, maradéktalanul az egyház használatába kerül vissza. Senkinek sem akaródzott ide jönni, mindannyian a kibúvókat kerestük...

A legenda szerint a mohácsi vész előtt egy éjszaka angyalok menekítették az andocsi kegykápolnát, az Istenanya szobrával együtt Kalocsáról a védettebb somogyi dombok közé (utóbb aztán idáig is elért a török). 1987-ben, Szent László napján az új plébános prózaibb módon érkezett meg a községbe, meghajolván Szendi József veszprémi püspök akarata előtt, csupán azt kérve: több faluban ne kelljen szolgálnia, mert annak Andocs látná kárát.

Se Szabó Imre, se a falubéliek nem bánják, hogy mások megkönnyebbültek, amikor betöltődött az andocsi hely. Elválaszthatatlan lett hamar a kilencszáz lélek és pásztora. Megszépült a kopott templom, élet járta át a rendházat, új zarándokház épült a templomkertben, ifjúsági táborok pezsdítették fel a életet, népfőiskola, háziasszonytanfolyam, varró tanoda telepedett a plébánia falai közé...

- Mesterkedtem, ügyeskedtem, a jelen és a jövő számára építkeztem. Az ember lassan rájön, hogyan lehet a leghasznosabb a hívek javára - mondta az elmúlt több, mint másfél évtizedről Imre atya, s nyugodt derűvel hozzátette: - Most már minden nap ajándék, együtt kell élni a kórsággal, hogy azután mi történik, az majd a püspök vállán nyugszik.

Beteg. Öt műtét van mögötte. Ha nem tudtam volna, nem veszem észre. Könnyebb nyavalyák soha sem gyűrték le, hiszen gyerekként az iskolábajárás megedzette, szívóssá tette. A modern kor egyik kórján viszont nem tudott kifogni. Türelemmel viseli. Hiszen szinte láthatóan, védelmezőn öleli át, s el sem engedi már a Boldogasszony, akinek képmását Andocson kéthetente öltöztetik a zarándokok által hozott ruhák valamelyikébe 1747 óta, s bízvást az idők végezetéig.

Luthár Péter

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu