|
![]() |
||||||
![]() |
![]() |
![]() |
Hangulatjelentések A feltámadás dala Levél Amerikába - ez a címe annak a bolgár filmnek, amelyet szokásos péntek esti összejövetelünkön, egy budai magánlakáson most levetítünk. Levél a feltámadás Urához - akár ez is lehetne a címe. A történet szerint egy New Yorkban élő ifjú bolgár filmrendező karambolozik, és kómába zuhan. Gyerekkori barátja, a Bulgáriában élő Ivan elindul a hegyekbe, felkutatni azt az elfeledett siratódalt, amely a régiek meggyőződése szerint feltámasztja a halottat. Útja során minden történést filmszalagra vesz (film a filmen belül, kamera a kamerák előtt), hogy a kész filmet majd elküldhesse a barátjának Amerikába, egy kézzel írott levél helyett. Az alkotás akkor teljesedik ki, amikor Ivan megérkezik egy eldugott hegyi falucskába, és házról házra járva kutatja, ugyan ki ismeri a dalt. Lassan ráébredünk, hogy a dal csak afféle ráadás - a valódi lényeg a falusiak istenfélő tisztessége és egyszerű bölcsessége. Ezt kiemelendő, a cselekménysort időről időre megszakítják New York utcáinak jelenetei, az ottani metrón készült képsorok. Két külön világ: a tizenéves drogárus ordítozása egy harlemi kapualjban, illetve a csupa ránc bolgár apókák tisztasága; amott felhőkarcolók és pénz, emitt viskók és nincstelenség, és mégis: a tengerentúli metropolisz kiábrándultsága, illetve egy bolgár falu csöndes megelégedettsége... Egy pohár borral a kezemben ülök, és csak ámulok és bámulok. A világ sokkal gazdagabb, mint gondolnám. Ha ráérősen talál minket a szombat este, és feltesszük a szokásos kérdést: "Hová menjünk moziba?", a programfüzetet böngészve ugyan melyikünknek jutna eszébe bolgár filmre jegyet váltani? Egyáltalán: halandó magyarként mit tudunk a bolgár filmművészetről? És általában a kultúrájukról? Ami a bolgár költészetet illeti, ismereteim arra az egyetlen mondatra korlátozódnak, amit kamaszfejjel a gimnáziumban tanultam: "Hriszto Botev a bolgárok Petőfi Sándora." E kifinomult tudásomra sokáig fölöttébb büszke is voltam, és ebben még az az aprócska tény sem akadályozott, hogy valójában halvány fogalmam sincs, ki az a Hriszto Botev. Elégedettségemnek végül az vetett véget, hogy röpke három évvel ezelőtt bolgár egyetemisták (a röhögéstől kifulladva) felvilágosítottak: a szófiai gimnáziumokban a magyar irodalomról azt az egyetlen árvácska mondatot tanítják, hogy "Petőfi Sándor a magyarok Hriszto Boteve". (Arról már nem is beszélve, hogy a zseniális költő, Adam Mickiewicz a lengyel Petőfi volt, Petőfi pedig a magyar Mickiewicz... Ó, az iskolai oktatás drágalátos, puffanó közhelyei!) Hanem most itt ez a remek bolgár film: szőtteseket és népviseleteket mutat; elém tárja, miként öregszenek meg a bolgár hegyi parasztok, és vénségükre miként vélekednek hitről, születésről és életről; bizalmasan elárulja, mi a teendő, ha nagyon elszomorodik az ember (egy nagy kocka beikrásodott mézet kell megenni); és számszerűen szemlélteti, hány kupica pálinkát kell ledöntenünk a gigánkon, ha másfél percre betoppanunk egy falusi portára. Megtudom, hogy arrafelé késheggyel keresztet karcolnak az asszonyok homlokára annak érdekében, hogy jámbor, istenfélő gyerekeket szüljenek; és az is kiderül, hogy a haláltól igazán nincs miért félni, hiszen az csak a kiteljesedett, valódi élet kezdete. Áruljuk el: Ivan végül az egyik hegytetőn épült juhakolnál rátalál a bölcs Rusza anyóra, aki ismeri a titokzatos erejű siratódalt. A néni kihúzza magát, illő módon megköti a kendőjét, és a dal összes strófáját elénekli. Ivan kezet csókol érte - és lám, a világ nagyon is túlsó felén, Amerikában, a kómában fekvő beteg kisujja megrándul, idegpályái lassan működésbe lépnek, visszatérhet belé a Mozgató... Énekelj, és kétszeresen imádkozol. Énekelj, és megmoccan benned a Feltámadott. Énekelj, és a szíved is feltámad. Zsille Gábor
|
![]() |
![]() |
|
![]() |
Új Ember:hetilap@ujember.hu
|