Szent Kinga és Boldog Jolán nyomdokain Lengyelországban

Skaryszewi találkozás egy magyar klarissza nővérrel

Magyar apáca Lengyelországban? Az elmúlt években egyre nőtt a Magyarországon miszsziós munkát végző lengyel papok és szerzetesek száma, de az ellenkezőjéről, Lengyelországban tevékenykedő magyar egyháziakról nemigen lehetett hallani. Pedig erre is van példa: ilyen az Egerből elszármazott Vaskó Judit esete, aki Faustyna rendi néven a klarissza apácák skaryszewi zárdájában találta meg hivatását.

Faustyna nővér beöltözése

Skaryszew három és fél ezer lakosú kisváros Varsótól százhúsz kilométernyire délen, Radom közelében. Lengyelországban leginkább vásárairól ismerik. A Szent Klára alapította rend mindössze hat éve telepedett meg itt, akkorra készült el teljesen a klauzúra, amelybe a krakkói házból költöztek nővérek. Akkoriban éppen nagyon sok új hivatásuk volt, ezért kezdeményezték az új alapítást. Lengyelországban ma öt klarissza zárda működik, köztük az Árpád-házi Szent Kinga által alapított Stary Sacz-i (régi magyar nevén: ószandeci) kolostor. Kinga IV. Béla királyunk leánya volt és az egyház még két nővérét emelte oltárra: Margitot szentté, Jolánt boldoggá avatták. Jolán Kingához hasonlóan Lengyelországban élte le életét, ő a glrieznói - ma már nem létező - klarissza kolostor alapítója volt. Síremléke ma is látható az ottani ferences templomban.

Faustyna nővér 1971-ben született, 2001-ben volt a beöltözése, és a következő évben tette le első fogadalmát. Örökfogadalma keresztelési évfordulóján, 2005. augusztus 15-én, Nagyboldogasszony ünnepén lesz majd.

Klarissza nővérek a kertben

"Apai nagyapám a második világháború elején lengyel katonaként menekült Magyarországra, ott ismerte meg a nagymamámat, és így maradt ott. Én az egri minorita atyákon keresztül jutottam vissza Lengyelországba. Az ő szervezésükben jöttem fiatalokkal czestochowai gyalogos zarándoklatra, itt hallottam először a rendről és a klarissza lelkiségről. Kinga szentté avatásán is ott voltam 1999-ben Ószandecen, bár akkor még nem gondoltam, hogy hamarosan én is a rend tagja leszek" - meséli a mosolygós, koránál is jóval fiatalabbnak tűnő Faustyna nővér. "Úgy tudtam, hogy Magyarországon nincsenek klarisszák, csak nemrég hallottam, hogy Szécsényben van egy közösség, bár kicsit másmilyen, mint itt, ők inkább remeteségben élnek. Több a csend náluk, itt viszont mindennap ebéd után van egy óra rekreáció, amikor egymással beszélgethetünk" - magyarázza.

Faustyna nővér a budapesti tanítóképző főiskola óvónői szakát végezte, és utána - ahogy mondja - "még évekig csavargott a világban", gyermekgondozóként dolgozott Európában és tengerentúl is. Ma Isten akaratát látja ebben, mert így volt alkalma megismerni a családi életet, a gyerekeket, a családi nevelés minden örömét, szomorúságát is, nincs hiányérzete, teljesen át tudja adni magát hivatásának.

A zárdában huszonegy nővér él, zömükben fiatalok, köztük két külföldi: egy fehérorosz és ő. A klauzúrát csak rendkívüli esetben, engedéllyel hagyhatják el. Élik a szigorú napirend szerinti életüket, dolgoznak, tanulnak, művelik kis kertjüket, amelyben saját szükségletre zöldséget termelnek, gondozzák jószágukat, de elfogadják jótevőik, a környékbeliek adományait is, akik megosztják velük, ami nekik terem.

"Faustyna nővért és az irgalmasság üzenetét még otthon megismertem; rendi nevemet a lengyelek iránti hálából választottam, mert boldog vagyok, hogy a lengyel egyházban lehetek, hogy ebből a gazdagságból meríthetek.

Magyarországgal nagyon kevés a kapcsolatom, televíziónk nincs, egy-két nővér hallgat rádiót, de inkább csak az újságokból értesülünk, hogy mi történik a világban, meg azoktól, akik imát kérni jönnek hozzánk. Én a családomtól kapok híreket otthonról, főleg a húgomtól, aki tanár az egri angolkisasszonyoknál.

Minden reggel emlékezem Magyarországra, elmondok egy Üdvözlégyet, kérem a Magyarok Nagyasszonyát és az összes magyar szentet, kérem Isten áldását erre a népre, imádkozom a magyar egyházért, megemlékezem a magyarokról, nem felejtkezem el róluk. Sok ima, sok jó pap kellene" - mondja némi szomorúsággal a hangjában.

Faustyna nővér nem zárkózik el attól, hogy visszatérjen Magyarországra, beszélt erről a rendi elöljárójával, aki támogatná is ebben. Ha Isten úgy akarná, hogy Magyarországon is nyíljon egy klarissza kolostor, szívesen hazamenne. De csak akkor, ha legalább két-három magyar lány is csatlakozna hozzá, mert annak nincs értelme, hogy kizárólag lengyel nővérekkel kezdjen szerzetesi életet otthon.

A zárdának internetes honlapja is van: www.skarvszew. klaryski.opoka.org.pl címen, amelynek Faustyna nővér jóvoltából magyar változata is olvasható.

Mióta tavaly ősszel megjelentek a világhálón, sokan keresték őket levélben és személyesen, kértek imát tőlük, de Magyarországról még senki sem jelentkezett.

Valószínűleg egyszerűen csak nem tudnak róluk. A látogatóknak szállást is tudnak adni a vendégszobákban, akár hosszabb időre is. "Látszik rajtuk, hogy mennyire vágynak a csendre, amelyet a mai világban olyan nehéz megtalálni.

"Sokakban él a vágy az ilyen életre, és én biztos vagyok benne, Isten gondoskodik arról, hogy az ilyen szemlélődő rendek ne haljanak ki, a szigorúság ellenére sem. Hálás vagyok ezért a közösségért, mert olyan egység és igazi testvéri szeretet van köztünk. Úgy élünk, ahogyan az Evangélium szerint a keresztényeknek kell élniük. Engem is teljesen elfogadtak."

A klarissza nővérek összeforrott közösséget alkotnak, más rendekkel ellentétben életük végéig ugyanabban a zárdában maradnak, nem küldik őket más házakba.

Faustyna nővér hosszasan, átéléssel beszélt nekünk a közösségi élet örömeiről, arról a boldogságról, amelyet Jézus közelsége, a napi ima, a zsolozsma, a meditáció, a lelki olvasmányok, a lelkigyakorlatok, az eucharisztia, de akár a bűnbánó napok és a virrasztás jelentenek számára. Nem szenved hiányt semmiben - mondja -, se anyagi dolgokban, se lelkiekben, mindent megkap. Szülei is kezdettől elfogadták választását, látják, hogy jól érzi magát, bár a távolság elválasztja tőlük, ritkán, általában évente egyszer tudnak csak találkozni. Élete nincs híján az áldozatoknak, lemondásoknak, de az igazi áldozatot inkább a szülei hozzák, mert az ő helye a családban mindig üres marad.

A beszélgetés itt véget ér, mert hozzák az ebédet, amihez neki mint konyhás nővérnek, nem kevés köze van.

Távozóban még benézünk néhány percre a kis kápolnába, elmondtunk egy imát, hálát adunk Istennek érte és mindazokért, akik őt ide vezették. Tiszta, fénylő arcát, derűs mosolyát megőrizzük emlékezetünkben, szavai visszhangoznak szívünkben. Adja Isten, hogy mások is odafigyeljenek rájuk, és szánjanak egy kis időt arra, amit ő búcsúzóul a lelkükre kötött: ahogyan ők sokakért imádkoznak, érettük is minél többen imádkozzanak - ugyanazzal a hűséggel, amellyel ezt ők nap mint nap teszik.

T. Kovács Péter

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu