Az álmok mediterrán festője

Száztíz éve született Molnár-C. Pál

Budapest egyik csendes, polgári villanegyedében, a Ménesi út 65. szám alatt, terebélyes fák árnyékában áll az a ház, amelynek apró, tetőtéri műtermében alkotott haláláig a XX. századi magyar képzőművészet egyik jeles alakja, Molnár-C. Pál. Születésének száztizedik évfordulójára emlékezve családja és egykori barátai április 22-én, a keszthelyi Festetics Kastélyban gyűjteményes kiállítással tisztelegnek a művész gazdag életműve előtt. A már fiatalon elismert és népszerű festő hitvallásáról és szellemi örökségéről unokájával, a hatgyermekes Csillag Péterrel és feleségével, Csillag Évával beszélgettünk.

Passió

Molnár-C. Pál ma is látogatható egykori műtermének falait a rendkívül gazdag életmű itthon maradt töredéke borítja. A helyiségben egymást érik a varázslatos, érdekes és harmóniájuktól szép festmények, grafikák. Az alkotásokat szemlélve olyan színes egyéniség alakja rajzolódik ki előttünk, akit mesterségbeli tudása, embersége és fantáziája kiemel a magyar képzőművészet nagyjainak sorából. A művésznek nincs két azonos stílusú képe, mégis, mindegyik magán hordoz egyfajta "MCP-s" kézjegyet, amelyről nem csak a szakavatottak állapítják meg, hogy ki festette.

Valami történt

Nagyapám a korábban inkább negatív előjellel emlegetett, úgynevezett "római iskolához" tartozott. Képein a quattrocento lelkülete, elsősorban az általa oly nagyra becsült Fra Angelico hatása érződik. Munkáit végigkíséri a mediterrán, türkizes színvilág, amelyet itáliai ösztöndíja révén éveken át tanulmányozhatott. Rómában, az antik romok és torzók között sétálgatva erősödött meg benne a szürrealisztikus ábrázolás igénye. Mint egy kisgyermek, sokat és szívesen, nagy mesélőkedvvel játszadozott festményein. Nagyon sok álomszerű képet festett, amelyekről azt szokta mondani: "barátom, ne keresd e tájakat, mert ezek a tájak nincsenek sehol, és bárhol ott lehetnek". Ez a nagy vonzerő a képeiben: magába a műalkotásba hívja be a szemlélőt, továbbgondolni mindazt, amit ő lefestett. Ilyen a Valami történt című képe is: a befogadó élménye lesz, hogy kitalálja, vajon mi játszódhatott le azon a mesebeli, "seholsincs" vidéken - mondja Csillag Péter, a hagyaték gondos őrzője.

Mater Dolorosa

Ahogy mostanában egyre jobban kikristályosodik a letűnt XX. század képzőművészete, jól látszik, hogy Molnár-C. Pál az egyik legváltozatosabb életművet mondhatja magáénak. Bármilyen technikával, bármilyen stílusban, bármilyen témát képes volt magas művészi színvonalon, érthetően ábrázolni. Már aradi főreáliskolai tanulmányai alatt a Zászlónk című katolikus ifjúsági lap rajzpályázatának első díjasa volt, aminek révén egyenes út vezetett a budapesti Rajztanárképző Főiskolára. Később a családdal, ahol házitanítóskodott, Svájcba utazott, ahol megrendezte első kiállításait. Genfben, 1919-ben vásárolta meg Bibliáját. A szent szövegek azután sorra ihlették a fiatal művész vallásos témájú képeit, amelyek nagy sikert arattak a műértők körében. Molnár-C. Pál azt vallotta, hogy a Szentírásban található meg a boldogság kapujának kulcsa.

Az Emberfia (a művész rejtett önarcképe)

"Ebben a könyvben kell keresnünk az üdvözülés örök boldogságát, amely azonban gyakran már most, idelenn kell hogy megkezdődjék, és kezdődik is. Megvettem ezt a könyvet, és dolgozni fogok, ebben van a boldogság kapujának kulcsa, és én azt meg kell találjam, hogy a Szeretet és az örök intelligencia világítsák utamat. Mon Pére, donne moi ta grâce!" (Atyám, add meg nekem kegyelmed!) - olvasható nagyapám kézírása, Bibliájának első lapján. Bölcselkedő, szemlélődő alkat lévén, művein is jól látszik filozófiai érdeklődése. Sokat olvasott e tárgyban, elsősorban Montaigne esszéit kedvelte, amelyek az emberiség titkáról beszélnek. Ugyanakkor a Szentírásban találta meg azt a forrást, amelynek kifejezéséhez kérte és meg is kapta a kegyelmet. Noha élete nyolcvanhét esztendeje során átélte a két világháborút, ötvenhatot és a B-listázást, műveiről túlvilági, mély békesség árad. Hit nélkül ez nem sikerült volna - mondja Csillag Péter.

Szent Ferenc egy szerzetessel

Hároméves római ösztöndíját a Nemzeti Szalonban 1928-ban bemutatott Szent Ferenc a madaraknak prédikál című festményének köszönhette. Harmincas éveiben azután díjak sorát nyerte el, közöttük a Padovai Nemzetközi Egyházművészeti Kiállítás aranyérmét.

Férjem nagyapja legtöbbször Szűz Máriát ábrázolta a vallásos témájú képein. Végtelenül vonzotta őt az az eredeti, teremtett tisztaság, amelyet a Szűzanya képvisel, és amely minden női szépségben benne rejtőzik. Ilyen értelemben aktokat is szívesen festett. Saját vallomása szerint a művész, amikor aktot fest, akkor is imádkozik, mert a Teremtőt dicséri a teremtett ember szépségéért. Másodikként Assisi Szent Ferencet kedvelte leginkább a megdicsőültek karából - meséli Csillag Éva.

Méltatói úgy írnak róla, mint a XX. századi nyughatatlanság és a klasszikus mediterrán hagyományok érzékletes, pontos, nagyvonalú kifejezőjéről. Molnár-C. Pál szürrealisztikus, de klasszicizáló látásmódjával valójában a neoklasszicizmus sajátos változatát teremtette meg. A feltámadás és újjászületés öröme, a remény és az optimizmus szinte mindegyik képén fölfedezhető. A "boldog művész" alkotásai a világ legrangosabb múzeumaiban is megtalálhatók, a Magyar Nemzeti Galéria tizenkét festményét őrzi. A legismertebbek között tartják számon az Angyali üdvözletet (1929), a Vénasszonyok nyarát (1928- 30), a Pulóveres Madonnát (1930), illetve a budapesti Béke téri templom szárnyas oltárait (1942) és a belvárosi Nagyboldogasszony-főplébánia-templom szárnyas oltárát (1948). A ferences erényeket magáénak tudható szellemi örökségét - a szépség, a béke és az öröm szeretetét - a művésztársak Molnár-C. Pál Baráti Köre és a Csillag család őrzi elhivatottan, múlhatatlan szeretettel.

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu