Áldást hozó énekmondó

Beszélgetés Dinynyés Józseffel

Harminc-egynéhány éve pengeti a gitárját, járja az országot és a Kárpát-medencét Dinnyés József. Azokat az éneklő-zenélő ifjakat, akik a hatvanas évek végén arról énekeltek, hogy az életünk lehetne jobb, emberhez méltóbb is, besorolták a "pol-beat" címszó alá. Ez ellen már akkor is berzenkedett: mert ő semmiképpen nem úgy akart politizálni, ahogyan azt akkoriban elvárták volna. Kitalált magának egy - azóta széles körben ismertté vált - megfelelőbb minősítést: daltulajdonos. A "foglalkozása" rovatba azt szokta írni: zeneszerző és előadóművész. Valójában: egyszemélyes intézmény, amelyről a neve minden fontosat elmond. Húsvéti beszélgetésünkhöz a karácsony táján megjelent új lemeze, az Úti áldás szolgáltatta az ürügyet, és egy pünkösdhöz is kapcsolható reménysége.

- Pünkösdkor fog megszólalni az Országos Katolikus Rádió - úgy is illik, hogy pünkösdkor valami elkezdődjék: mondjuk a nyelveken szólás. Én is szeretnék megszólalni ebben a rádióban - a költészet nyelvén. Minden héten egy-egy költő megzenésített versét énekelném, aki éppen akkor ünnepli a születésnapját, hozzáfűzve egy rövid jegyzetet róla és költészetéről. Régi tervem valósulhatna meg. Korábban a vidéki rádiókban már próbálkoztam ilyesmivel. Erre készülve, hitvalló költők és versek között keresgélve született meg a karácsonyra megjelent CD ötlete. Több mint hetven megzenésített versből válogattam ki a lemezre került huszonegyet, amely a Szent István Társulat kiadásában jelent meg.

Nem most kezdett hitvalló versek megzenésítésével foglalkozni...

- Szenczi Molnár Albert genfi zsoltárai között számos olyanra bukkantam, amelyek a Bibliát nem olvasó emberek számára is érthetően és átélhetően fogalmazzák meg az Istenhez forduló, őt kérlelő és vele perlekedő ember lélekállapotait. A százötven Szenczi-féle zsoltár között hetvennégyet találtam, s ezeket lelkesen énekelni kezdtem: izraelita gyülekezetekben és keresztény közösségekben egyaránt. Mentem, ahová csak meghívtak.

Később az időben hozzánk közelebbi magyar költők versei között is keresgélni kezdtem: végül minden egyes zsoltár mellé találtam egy "párverset", amely mintegy rímel rá. A 140. zsoltár mellé például Márai SándorIma című verse került, amelyet a húszas években írt Genfben, a 3. zsoltárhoz pedig Somlyó ZoltánHajnali imádsága- ez utóbbi az Úti áldáson is hallható.

Hogyan fogadja a közönség ezeket a verseket?

- Megdöbbenve, önvizsgálatra kényszerülve. Néha azt látom, hogy valakinek folynak a könnyek az arcán. A 80. zsoltárt például mindig eléneklem, ha március 15-e vagy október 6-a körül fellépek valahol, mert a függetlenségért való küzdésről és a vértanúságról egyaránt szól. Kevesen tudják, hogy a protestáns honvédek ezzel a zsoltárral az ajkukon tették le a fegyvert 1849-ben Világosnál. A zsoltár azt panaszolja, hogy miért engedi az Úr, hogy azt a szőlőtőt, amelyet ő ültetett el az övéinek szánt földbe, kitépjék az idegenek. "Világoson jöjj vissza..." - így szól egy sor Szenczi Molnárnál: ez a Világos Jézust, az ő eljövetelét jelenti a keresztények számára. Amikor ezt egy Világos nevű falu határában énekelték a levert sereg katonái, az valami nagy-nagy várakozást fejezhetett ki. Reményt a legteljesebb reménytelenségben.

Közel harminc éve énekli Dinnyés József a magyar költészet maga megzenésítette darabjait. Beszélgetésünkbe belecsengett a telefonja: éppen lemondtak egy korábban megbeszélt tévéfelvételt, mert kiderült, a stúdióban akkor éppen valami más műsor készül majd... Mit gondol ilyenkor?

- Majd lesz stúdió... Az ellenszél nekem nem szokatlan. Ugyanez volt harminc éve is. Talán még a személyek is azonosak... Ha az ember az állandóság, a maradandó értékek hirdetésére vállalkozik, nem lepődhet meg, ha nem nagyon kedvelik azok, akik a folytonos változásban érdekeltek. A maradandó értékek világa folyton rákérdez az emberre, leleplezi a hazugságokat, kétszínűségeket. Csoda, hogy ezt sokan nem szeretik?

Akkor az Ön mondandójára egy viszonylag szűk réteg fogékony...

- Ellenkezőleg: egy igen széles réteg. Mindenki szereti az igazságot, csak azok vannak kevesen, akik ezért kockára mernek tenni valamit. De ezért nem bánthatom őket. Inkább bátorítani szeretnék mindenkit. Még ha ezért rám is sütik a bélyeget, hogy lázító vagyok, izgató... Még azt is megkaptam, hogy haladó... Pedig inkább maradó vagyok, konzervatív. Én nem március 15-én kötöm a piros-fehér-zöld szalagot a gitárom nyakára, hanem ott van az állandóan, évtizedek óta. Nem hagyom, hogy változékonnyá degradáljanak.

Nem vagyok forradalmár: az állandóságot szeretem. Ha reggel van, fölkelek, ha fölkeltem, legyen reggeli. És mindenkinek legyen reggelije. Vagy ez a kívánság, ez a követelés forradalminak számít?

Több felekezethez tartozó költő verse szerepel az új lemezen: hithű izraelita, katolikus plébános, missziós pap és "nyakas magyar kálvinista" is van a szerzők között. Ökumenikus szellemiségre, gondolkodásra vall ez...

- Az ökumené, úgy látom, a szekularizált világ jelensége. Én nem tekintem magam a szekularizált világ részének. Ahhoz a világhoz tartozom, amelyben az a törvény, hogy Uradat, Istenedet imádd, és szeresd felebarátodat. Ennek a világnak a képviselői a költők is, akiknek a verseit éneklem. Előadásaim során sem felekezetekhez szólok, hanem olyan emberekhez, akikben, mint mindannyiunkban, ellentétes erők küzdenek egymással.

Csak magyar költőket énekel?

- Azt vallom: a magyar költői nyelv világnyelv. Olyan sokféle irodalom van jelen a magyar költészetben, hogy nyugodtan beszélhetünk világmagyar irodalomról. Az erdélyi költő magában hordja számos román költő gondolatait is, a felvidéki a szlovákokét, Viszockij és Jeszenyin ízlésvilága visszatükröződik a kárpátaljai magyar költő soraiban, a franciaországi Szélpál Árpád lírájában benne szól a francia költészet. Aki magyar irodalmat olvas, a világirodalommal is találkozik.

Hogy "egyenesen" is válaszoljak: nem énekelek műfordításokat.

Szenczi Molnártól a huszadik század nagyjaiig rengeteg költő versére írt zenét. És énekli mai fiatal költők verseit is. Bár a manapság íródó versek közül kevés tűnik énekelhetőnek...

- Nem képzelem magam szakértő irodalmárnak, de azt gondolom, a jó versnek már eleve köze van a zenéhez - a költészet születése óta. A költők talán azért kapkodnak mindig új nyelvi eszközök után, mert nincs megfelelő kapcsolat író és olvasó között. A költő nem találja olvasóját, az olvasó szinte nem is keresi a költőjét. Fölnőtt egy olyan nemzedék, amely meg van győződve, hogy csak halott költők vannak... Mert élő költészetről az iskolában alig esik szó. Én azért is teszem, amit teszek, hogy kedvet csináljak az embereknek ahhoz, hogy visszaszokjanak az olvasásra.

Egy jól működő társadalomban a polgárok adót fizetnek. A gazdagok többet, mint a szegények. Nagy adót fizet a daltulajdonos, aki ráadásul igen gazdag ebben a tulajdonformában?

- Nem gazdagodtam meg: ennek a műfajnak vagy életformának ez az ára, ha úgy tetszik, "adója". De ez nem baj. És még az sem olyan nagy baj, hogy huszonhét évet kellett várnom az első lemezem megjelenésére. Különben sem az ára az igazán fontos valaminek, hanem az értéke. Azt tapasztalom, hogy éheznek az emberek az Igére - és a szép emberi szóra. Hálát kell adnom az Úrnak, hogy ebben a szolgálatukra lehetek.

Kipke Tamás

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu