|
![]() |
||||||
![]() |
![]() |
![]() |
Az Olvasó írja Anyaszívű nővérek Szívmelengető cikket olvastam az Új Ember március 7-i számában (Szegény gyermekek ingyenes oktatása - A legnagyobb magyar tanítórend - 7. oldal). Sok kedves emlék rohant meg, mint a kiskunfélegyházi Constantinum egykori növendékét. Valóban, a nővérek "anyaszívvel" voltak a kislányok iránt. Az én osztályomból negyvenen voltunk bentlakók, az ország minden tájáról, és ezt a negyven kislányt egy családként kezelte Antonella nővér. Nemcsak az iskolai tanteremben voltunk együtt, hanem a hálóteremben, az ebédlőben és a tanulószobában is. Lehetőségünk volt reggelente misére menni a kápolnába, de senki nem tartotta számon, ki milyen gyakran vesz részt ezen, vagy hányszor járul szentségekhez. Reggel és este rövid közös imát mondtunk, és este, a nap befejezéseként, egyenként Antonella nővér elé járultunk, aki kis keresztet rajzolt a homlokunkra. Ő nemcsak osztályfőnökünk és prefektánk volt, hanem szinte anyánk és nővérünk is. Szép volt Félegyházán növendéknek lenni. Mindezek után egy apró tévedésre szeretném felhívni a figyelmet. A mi iskolánk nem mezőgazdasági szakképző, hanem mezőgazdasági leány-középiskola volt. Ez lényegi és szintbeli különbség. A növendékek nagy része vidéki értelmiségi családok leánykája volt. Földbirtokosok, gazdatisztek, pedagógusok, orvosok, jegyzők és ügyvédek adták oda lányainkat, hogy művelt, intelligens családanyákat és háziasszonyokat képezzenek belőlük. Valóban az egyetemek is nyitva álltak előttünk, de az én osztályomból csak egy osztálytársamnak sikerült diplomát szereznie, neki is csak évekkel később. 1949-ben ugyanis valamennyien a rákosista tisztogatásnak estünk áldozatul. Antonella nővérről még annyit, hogy a szétszóratás után is összetartotta az osztályát. Azokat is számon tartotta, akik az ostrom és az utána következő események miatt máshol folytatták tanulmányaikat. Osztálytalálkozókat tartott, hol az állatkertben, hol Pannonhalmán, ahol diétás nővér volt - végül Félegyházán, az újraalapított Constantinumban. A temetésén mindannyian - Amerikából is - ott voltunk. Velics Gyuláné Budapest Szodoma a XXI. században? Ahogy a Bibliát olvasgatom, megelevenedik szemem előtt Szodoma és Gomorra élete, látom magam előtt a Sínai-hegy lábánál a türelmetlen népet, amely aranyborjút követel, és közben a bűnös élet rabja lesz. Mintha újra ott lennénk - csak néhány ezer évvel később. Ahol nem aranyborjú előtt táncolnak, hanem egyetemi "beavató szertartáson" vétenek a hatodik parancsolat ellen - és mindezt a tévé nyilvánossága előtt. Érthetetlen számomra, hogy nincs egy jóérzésű professzor, oktató vagy egy szülő, aki szót emelne az ilyesmi ellen. Mert ezek után megindulhat a lavina... Szörnyű volna, ha ez az erkölcstelen hullám begyűrűzne más felsőoktatási intézményekbe is. Lesz-e valaki, aki gátat szab e szabadosságnak? Nyugtalanul gondolok rá, hogy néhány év múlva, ha a lányom valamelyik egyetem hallgatója lesz, mi vár majd rá. Hogy merjem jó szívvel elengedni olyan helyre, ahol esetleg hasonlóan megalázó és személyiségét sértő erkölcstelenségnek lehet kitéve? Jó volna, ha az egyház nyilvánosan tiltakoznék az ilyen és hasonló esetek ellen. És remélem azt is, hogy sokan vagyunk olyan szülők, akik nem szeretnénk, ha gyermekeink iskolái valóságshow-k színterei lennének, leányainkból tudtunkon kívül és akaratunk ellenére topless hölgyeket "képeznének" az egyetemeken. Rózsásné Kubányi Andrea
|
![]() |
![]() |
|
![]() |
Új Ember:hetilap@ujember.hu
|