|
![]() |
||||||
![]() |
![]() |
![]() |
A szenvedő Jézus evangéliuma Mel Gibson szerint Nálunk is méltán nagy siker Mel Gibson filmje. Gondolom, nem csak azért, mert már bemutatása előtt sokan vitatták, vádolták, megkérdőjelezték - jóllehet olykor ez is képes kaszszasikerré tenni akár gyenge műveket is. Ebben az esetben azonban többről van szó. A film sikerében megnyilatkozik a Jézus Krisztus iránti érdeklődés is, hiszen róla sokan alig tudnak valamit, mások pedig minél jobban ismerik, annál inkább szeretnék még mélyebben ismerni. Vajon mit tud Krisztusról mondani a maga filmes nyelvén egy világhírű hollywoodi sztár, akinek annyira fontos Jézus, hogy saját vagyonából állította elő ezt a filmes vallomást? Az is növelte az érdeklődést, hogy már kezdettől hangoztatták: Gibson szinte betű szerint ragaszkodik az evangéliumok szenvedéstörténetéhez a cselekmény és szöveg szempontjából egyaránt. Ezzel indokolták azt a tényt is, hogy a zsidó szereplők arámi nyelven, a rómaiak latinul beszélnek. Ez a "betű szerinti ragaszkodás" persze nem is lehet igaz, hiszen művészi alkotásról van szó, és a film - akárcsak maguk az evangéliumok - valami üzenetet hordoz, az vezeti a szerkesztését. Mel Gibson ezt a szándékot így fogalmazta meg: "Valóban Jézus áldozatának és a hozzá kapcsolódó szörnyű szenvedésnek a nagyságát akartam kifejezni... Szerintem ez a legnagyobb történet, amit egyáltalán el lehet mondani." Tényleg kár volna kihagyni ezt a találkozást Mel Gibson szenvedő Jézusával. Amikor lelkipásztoroknak külön levetítették a filmet, a végén éppúgy hosszú percekig csendben ültek tovább a helyükön, mint amikor én láttam. Nehéz megszólalni a megrendítő képsorok után. Nem elemzem a film művészi értékeit, megteszik azt majd nálam hivatottabbak. De mégsem hagyhatom szó nélkül az Olajfák hegyének alkonyi fényben fürdő képeit. Ezek talán a film legszebb jelenetei. Egyáltalán: kiválóak a színészek, remek az aláfestő zene. Nagy élmény a film. És jó alkalom az eszmélődésre. Világszerte meg is indult már a teológiai eszmecsere a keresztény sajtóban és ökumenikus pódiumbeszélgetések keretében. Szükség van erre, hogy valóban a Jézussal való találkozás alkalma lehessen Gibson alkotása, ne csupán múló élmény. Érdemes figyelnünk arra, hogy Gibson bizonyos értelemben a középkori önostorozók hagyományához csatlakozik, akik így akartak Isten közelébe jutni. A film a véresre veretés, az ostorozás hoszszú képsoraival olyan Isten-képet sugall, amely szerint Isten saját fiának kínjaiban, szenvedésében lelte örömét. Holott nem az elszenvedett kínokban, hanem a bennük élő önátadásban, szeretetben lelte kedvét. Igaz, a véres Krisztussal, a keresztfa kínjával szembesülve rádöbbenhet az ember bűnei súlyára. Igaz, talán nem marad számára csupán ékszer vagy dísztárgy a feszület. De hol a hangsúly? Ne felejtsük: "Irgalmasságot akarok és nem véráldozatot." A filmben az utolsó leheletig elviselt szörnyű szenvedések és a halál bekövetkezte után a feltámadás röviden, szinte csak jelzésszerűen válik láthatóvá Jézus felfrissült profiljával, a sziklasírba hatoló fényességgel. Pedig a megváltás az Úr feltámadásával valósult meg, vált teljessé. Mintha Gibson is osztozna azok kishitűségében, akik igazán csak a sírig tudják követni Jézust, de feltámadását és feltámadásunkat inkább a mitológia világába utalják. Többször felvillan ugyan Jézus életének egy-egy korábbi mozzanata, a tanító, és a - hagyomány szerint nagycsütörtökön - tanítványai lábát megmosó, az utolsó vacsorán eucharisztiát alapító Krisztus, jeléül annak, hogy aligha lehet csak az utolsó tizenkét órát megjeleníteni a teljes Krisztus-misztérium nélkül, de itt is felmerül a hangsúly, az arány kérdése. A film egyik legértékesebb gyümölcse lehet azonban mindnyájunk számára, hogy ismét kezünkbe vesszük a Szentírást, és naponta egy-egy részletében elmélyülve, jó szentírás-magyarázó könyvet hozzáolvasva jobban megismerjük és megszólítjuk Jézust, hogy megközelítsük Péter vallomását arra a kérdésre: kinek tartják az emberek az Emberfiát? Rosdy Pál
|
![]() |
![]() |
|
![]() |
Új Ember:hetilap@ujember.hu
|