Beke György

Húsvéti locsolás

- Hányszor van húsvét egy esztendőben, édesapám?

Egy negyedik elemista kisfiú tette fel ezt a különös kérdést az édesapjának, vacsora után, asztalbontás előtt. A család ilyenkor tárgyalta meg a napi eseményeket. Tordai Elemér a helyi fogyasztási szövetkezetben történteket mesélte, ott könyvelő, Tordainé a házi gondokra panaszkodot, Berci iskolai éleményeiről számolt be.

Meglepődött apja a Berci kérdésén. Minden esztendőben, ilyenkor, nagyhéten elmagyarázza neki Krisztus Urunk kínszenvedését és csodálatos feltámadását. Szabad délutánjain sétálni hívja a fiát, együtt járják az Olt partját, és úgy magyaráz neki, mintha iskolában tanítana. Tanító is volt, míg egyik napról a másikra meg nem kapta a felmondólevelét. Szerencséjére éppen könyvelőt kerestek a szövetkezetbe; értett hozzá, mindig szerette a matematikát.

- Neked hányszor van születésnapod egy esztendőben?

- Csak egyszer.

- Húsvét csodája is egyszer történt meg, fiam.

- Akkor Gabi miért mondja, hogy nekik két héttel később kell megünnepelniük a húsvétot?

Tordai Elemér mindent megértett. Gabi, Kovács Gábor a fia osztálytársa volt. Két évvel ezelőttig, mikor a falu népének kényszerű közmunkájával emelt épületben meg nem nyílt az állami román iskola. Diákokat, tanítókat ugyan honnan szerezhettek volna a színszékely községben, ha nem a katolikus felekezetiből? Kétszeres fizetést ígértek a tanítóknak. Tordai Elemér is engedett a csábításnak. Az iparosok és tehetősebb gazdák fele adóját elengedték, ha gyermekeiket átíratták az új iskolába. Az állami alkalmazottakat meg sem kérdezték, hogy átviszik-e a fiukat-lányukat az államiba, vagy a katolikusban hagyják? A megyei tanfelügyelő többször is megígérte, hogy minden úgy folytatódik az állami iskolában is, csak magasabb szinten, mert ugyebár az államnak mégiscsak több pénze van, mint a kisebbségi egyházaknak. Csakugyan, az új iskolát alaposan felszerelték mindama pedagógiai eszközzel, amiről a katolikus tanítók álmodni se mertek...

Egy év múlva azonban "szorítottak a csavaron". Az állami iskolában a tanítás nyelvét átállították románra. Tordai Elemér nem engedelmeskedett ennek a parancsnak. Kitették. Kollégája és jó barátja, Hegyi Balázs a nagyobb fizetést választotta újra. A két barát azóta nem nagyon állt szóba egymással.

- Meséltem neked, fiam - magyarázta Tordai Elemér -, hogy mi most az időt a Gergely-naptár szerint számítjuk. Ez a kulcsa húsvét napjának is. Igen egyszerű a számítás. A tavaszi napéjegyenlőséget követő első holdtölte utáni első vasárnap ünnepeljük a húsvétot.

- Ezt tudom én is, édesapám. De Gabi azt mondja, hogy náluk csak két hét múlva lesz húsvét...

Apja itt nem hagyhatta abba. Magyarázta a Julianus- és a Gergely-naptár különbségét, s hogy a keleti keresztények, az ortodoxok nem követték XIII. Gergely pápa reformját, és ezért a feltámadás ünnepe nálunk és náluk ritkán esik egybe.

- Gabi is így mondta, édesapám. És ezért nem mehetünk az idén együtt öntözni magyar húsvét hétfőjén.

Mindig együtt locsoltak, óvodás koruk óta. Gabi eljött hozzájuk - közel laknak, harmadik szomszédban -, szólította Bercit, kölnisüveg a zsebükben, tarisznya a kezükben piros tojásnak, kalácsnak, hol ezzel, hol azzal kínálják az öntözőket. Megvolt a pontos menetrendjük, sorra vették a velük egykorú leánykák házát. Szívesen fogadták őket, verset mondtak mindenütt, hol Gábor, hol Berci. "Mintha ikertestvérek lennének..." - néztek utánuk az utcákon az emberek.

Másnap reggel Bercinek ez volt az első gondolata:

- Én sem megyek az idén öntözni, édesapám.

- Nem teheted, fiam - szólt közbe az édesanyja is. - Várnak a kislányok.

- Gabi nélkül nem megyek.

Ettől tartott Tordai Elemér. A két iskola kettészakítja nyelvben a falut. És most már, lám, lélekben is. A tanfelügyelőség nem elégszik meg a román tanítási nyelv kötelezővé tételével, a katolikus vallást is ki akarja űzni az ifjúság életéből. Honnan várhatnának segítséget ebben a bukdácsoló, 1930-as esztendőben? Tovább szorították "a csavart", a fél falu diákjainak a lelkét is uralni akarják. Nagyjából a diákok fele iratkozott át az állami iskolába. "Féllelkek lesznek, tanító úr" - sopánkodott a Gabi apja, mikor átjött hozzájuk, egy alkonyatkor; ilyenkor nem láthatták meg.

- Tanító úr, ne haragudjék, ha ezt mondom: magának könnyebb. De mit tegyen egy szegény, négypolgáris adószedő? Az első lázadó szavára kiveszik a családom szájából a falatot. Állami ember vagyok. Gabi fiamat román iskolába kellett adnom. Mégsem szeretném, ha végképp elszakadna Bercitől. Fogadják be ezután is házukba, és hát... maga jobban tudja, tanító úr, hogy mit tehet érte...

Kovács Vilmos adószedő könyörgő szavai riasztották most a lelkiismeretét. Mit tehetne ebben a csapdában, mikor a két gyermek életében talán ez lesz a szakítás pillanata? Amire nem fanyalodott volna semmi szín alatt, most egyenesen az iskolába ment. Nagyhét volt, magyar húsvét nagyhete, de a román iskolában még nem adták ki a vakációt. Az óraközi szünet idején érkezett, Hegyi Balázst egyedül találta az osztályteremben.

Kínosan indult a beszélgetés. Tordai Elemér az emlékezés síkján kezdte, ösztönösen:

- Emlékszel-e a locsolkodásainkra, Balázs? Én már házasember, te még legénykedtél. Persze, hogy a lányos házaknál te voltál a kedvesebb vendég. Én meg rá is licitáltam, dicsértelek, hogy milyen szerény, szorgalmas vagy, igazi férjnek való. Mindenütt azt hitték, hogy leánykérőbe járunk...

Hegyi Balázs el sem mosolyodott. Komoran felelt, egyenesen hivatalos hangon:

- Sejtem, hogy miért jöttél. Hát akkor tudd meg: a múlt héten kaptuk meg a rendeletet a tanfelügyelőségtől, hogy magyar húsvét idején egy pillanatig sem szünetelhet a tanítás. Büntetés jár annak a diáknak, aki húsvét hétfőjén hiányozni fog. És elcsapás a tanítónak, akinek a diákjai nem jönnek iskolába!

Pillanatnyi szünet után folytatta.

- A parancsot érted te is. Te is voltál áruló, ha csak egy évig összesen, ami most én vagyok.

- Nem vagy áruló, Balázs.

- A fél falu szemében az vagyok. De tudod mit, még senki sem hívott meg ingyenebédre!

- Kényszer alatt vagy, Balázs. Én is. Mindannyian.

Hegyi Balázs nem várta a felmentést egykori barátjától. De látszott a szemén, hogy jólesően lepte meg. Tétovázott, valamit felelni akart, olyant, ami csak kettőjükre tartozik, de vége lett a szünetnek, a diákok sereglettek be az osztályterembe.

- Mindenesetre kellemes húsvéti ünnepeket kívánok! - fordult meg Tordai Elemér, és kifelé indult.

Az osztály felállt, és kórusban búcsúztatta:

- Buna ziua!

- Üljetek le! - reccsent Hegyi Balázs, szokatlanul élesen és mindenképpen szabálytalanul: magyarul. Tordai Elemér önkéntelenül visszafordult; volt barátja mintha utána szólt volna valamit, vagy csak belekezdett...

Húsvét hétfőjén Tordai Bercit alig lehetett kihúzni az ágyából. A felekezeti iskolában nem volt tanítás. Édesanyja előkészítette a kölnisüveget és a tarisznyát az ajándékoknak.

- Nem megyek öntözni! - jelentette ki a fiú határozottan.

- Veled megyek - ajánlkozott az apja, aki fel volt készülve a fia dacolására. Mielőtt Berci felelhetett volna, az udvarról a Gabi hangja hallatszott be a szobába:

- Felkelt-e már Berci, tanító néni?

- Te itt? - lépett ki az ajtón Tordai Elemér. - Elszöktél az iskolából?

- Hegyi tanító bácsi elengedett - védekezett a fiú.

- Téged egyedül?

- Az egész osztályt. Csak annyit mondott, hogy aztán viselkedjünk rendesen az utcán és a házakban, az italhoz pedig ne nyúljunk, mert az nem nekünk való.

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu