A szépség hangtalan forrása

Gondolatok Michelangelo Pietájáról

Michelangelo Buonarroti (1475-1564) Pieta néven ismert remekművét a francia követ, Jean de Vilüers Grosselaye bíboros megrendelésére készítette. A szobrot egyetlen többmázsás márványtömbből faragta ki, melyet személyesen választott ki Carrarában, a világ ma is működő leghíresebb bányájában. Szeretett márvánnyal dolgozni, habár ez a legellenállóbb és szobrászati szempontból talán a legkockázatosabb anyag az alkotáshoz. Ez az idomtalan márványdarab minden idők legzseniálisabb mesterkeze alatt azonban mégis megadta magát, és a legszebb, leglégiesebb, legspirituálisabb szobor született belőle. Michelangelo inkább vallotta magát szobrásznak, mint festőnek, pedig festményei is a világ legszebb, leghíresebb képei, freskói közé tartoznak. Megszállott ihletettséggel, rendíthetetlen kitartással, végeláthatatlan, keserves munkával, de lelket tudott lehelni a lélektelenbe, és az antik görög szobrok formai tisztaságára emlékeztető alkotásait keresztény hittel és szeretettel töltötte meg.

A Pieta-szobor 1499-ben készült Rómában, a mester akkor alig huszonöt éves volt. Nem tudjuk, hogy e fiatal, mondhatni az élet tapasztalataiban még járatlan fiatalember honnan vette ezt a mély emberismeretet, a szeretet, a szenvedés, az anyai fájdalom, az örök búcsúzás, a hit megadó, mégis reménykedő érzését, a páratlan külső megformálásra is képes érzelmi beleélést. Ez örök titok marad. Ebben az esetben is igaz az a mondás, mely szerint a dolgok lényegét és az isteni titkok mélyét csak a szentek és az igazi művészek látják.

A szobor páratlanul nagy sikert aratott, messzi földről jöttek megcsodálni, imádkozni előtte, sőt másolni, már a művész életében. Mérték és mérce lett, amit mindenki - ha másként is, de - utánozni akart, ehhez akartak felnőni s a lehetetlent megpróbálni: felérni hozzá. A szerény, de öntudatos szobrász már attól tartott, hogy művét eltulajdonítják tőle, ezért a Szűzanya keblén lévő szalagra bevéste a nevét: "A firenzei Michelangelo Buonarroti készítette." A közelmúltban fedeztek fel egy "M" betűt Mária kezén, amely szintén szignálás lehet.

Az alkotás azt a pillanatot ábrázolja, amikor Jézus testét Mária ölébe helyezték. Ez a megrendítő jelenet ugyan nem szerepel a Szentírásban, de hittel valljuk, hogy így történt. A Szűzanya visszakapta fiát, de már holtan. Anyai szívében - melyet Simeon jövendölése szerint hét tőr jár át - talán felidézi a karácsonyi kisded boldog ringatását, és most, a nagypéntek sötétségében újra ringatja - de már élettelen fiát. Halott gyermek, anyja ölében. Van-e ehhez fogható fájdalom a földön - teszi fel a kérdést a Szentírás. Mária arcán földöntúli szépség, az anyai fájdalom végtelen, megmagyarázhatatlan egyszerűsége, mélyen átérzett kifejezése. Semmi torzulás, ziláltság, pátosz. Aki itt gyászol, nem önmagát siratja, hanem olyan valakire tekint, aki számára végtelenül drága. Nézi fiát, a gyötrelmek után megnyugvó testet, csaknem zárt pillái mögül kifejezhetetlen gyöngédséggel.

Egy feladata maradt, csodálni, imádni, minden bánatát szívébe gyűjtve csak nézni áthatolhatatlan messzeségből és mégis egész közelről. Páratlanul koncentrált, gyönyörű arc van előttünk, amely minden lényeget rejtve őriz valami végtelenül túlvilágit. Megkérdezték a művészt, hogy miért ilyen fiatal Mária arca, szinte olyan korú, mint Jézusé. Válasza ez volt: ő olyan tiszta, hogy sohasem öregedett meg. Homlokát glória övezi, jelezve: áldott vagy te az asszonyok között. Itt ugyan fájdalmas anyaként, de egykor te leszel minden földi kínon túl a mennyország királynéja.

Szerény alázattal kitárja karját, megadva magát az életnek, a sorsnak, Istennek. Némán mondja ki: Legyen meg a te akaratod! Az ajkak elhallgatnak, az imádság és a szenvedés pillanata ez. Az anya nem sír, nem jajgat, határtalan fájdalmában is erős, mert hiszi, hogy mindennek meg kell történnie, és az utolsó szó nem lehet a halálé. Hiszi: kell a sötétség, hogy majd ragyogjon a fény, meg kell halnia a búzaszemnek, hogy termést hozzon, hogy a keresztben van az üdvösség. Hiszi, hogy az értetlen, megtévesztett, hitetlen tömeg kiabálása után az alleluja várva várt, tiszta dallama csendül fel, hogy nagypéntek után húsvét következik. Hiszi, hogy az emberi szenvedés homályára csak a hit fénye tud világosságot és magyarázatot adni. Ő a kereszt tövében, Pietaként is égő mécses, mert hisz a feltámadásban. Igen, ez a szobor a kőbe zárt fájdalom - a remény sugárzásával.

Jézusnak a halálban megnyugvó, élettelen teste a Pietán szintén tökéletes megformálás. Anatómiai szempontból is remekmű, ugyanakkor némán tanúságot tesz az Evangélium tanításáról és igazságáról: "Az Emberfiának sokat kell szenvednie... elvetik, megölik, de harmadnapra föltámad." "Hát nem ezeket kellett elszenvednie a Messiásnak, hogy bemehessen dicsőségébe?" "Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy mindaz, aki benne hisz, el ne vesszen, hanem örökké éljen." Itt már nem az agyongyötört, megkínzott embert látjuk - mert már minden beteljesedett, hanem a megpihent, küldetését befejező Istenembert. Szögekkel átvert keze tehetetlenül hullik alá, beleakadva a ruhák redőjébe, kiszolgáltatottan, édesanyjára hagyatkozva, mégis a biztosan eljövendő erővel. Az élet élni akar, és erősebb a halálnál.

A Pieta 1749 óta áll a római Szent Péter-bazilika jobb első kápolnájában, és nemcsak a templom egyik legféltettebb kincse, de mindmáig a világ egyik legismertebb, legszebb szobra is. Nem véletlen, hogy mindig sokan vannak előtte, és lábujjhegyen járnak körülötte. Misztikus hit lengi körül, mert Isten és ember közös alkotása, mondhatni az ég ajándéka. Minden ember, aki nyitott a szépre és a nemesre, akár hívő, akár hitetlen, nem tud közömbösen elmenni e csoda mellett, mert megérinti egy kimondhatatlan, hívogató, távoli világ, a megígért örök élet.

E felejthetetlen alkotás sugárzó szépsége hangtalanul árasztja szét a tisztaságot, a békét, a jóságot, az önfeláldozást, világunk igazi értékeit, amelyekért érdemes meghalni és élni - az örök és halhatatlan szeretetet.

Stella Leontin

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu