Karácsonyra dédi hazatért

Rózsi néninek nehéz élete volt, de az önként vállalt keresztet zokszó nélkül hordozta. Józsi bácsival egy máriapócsi búcsúban találtak egymásra. Szerelem volt első látásra. De a háború kegyetlenül közbeszólt, a fiatal Jóskát kivitték a frontra, hat év hadifogság után térhetett haza.

Az állomáson mindenki könnytől és örömtől ragyogó szemekkel várta szeretteit, Rózsika is a legszebb ruháját vette fel, és virágcsokrot is vitt Jóskának. A marhavagonokból leszálló csontsovány hadifoglyokra alig lehetett ráismerni. Jóska bottal jött, a jobb térdét szétroncsolta egy gránátrepesz, ezért amputálták a lábát.

Összeházasodtak. Jóska portás lett, műlábat is kapott, Rózsika pedig zöldségeiből és virágaiból még a piacra is tudott vinni. Így összekuporgattak egy házra valót a temető közelében. Két gyermekük született, egy lázadó természetű fiú és egy szorgalmas, jó kislány. A fiúcskát gyerekként elvesztették: a szomszéd kisfiú csúzlijából véletlenül repült a kavics a gyermek halántékára, a megcélzott veréb helyett.

A családot is megviselte a veszteség, az édesapa sokat kínlódott, egyre betegebb lett, már a munkáját sem bírta ellátni. Rózsi néni is gyakran volt kórházban, többször operálták, de a lányukból tanult ember lett. Ez volt egyetlen vigaszuk. A lány férjhez ment, de a viszony egyre rosszabb lett a fiatalok és a szülők között. Így az unokákban sem találhatta meg remélt örömét. Távolra is költöztek. Józsi bácsi elveszítette megszokott környezetét, barátait, egyre szomorúbb lett, majd mély depresszióba sülylyedt, és hamar elment a minden élők útján.

Rózsi néni szomorúságába váratlan öröm köszöntött be, megnősült az unokája, és elfogadta a nagymama meghívását, lakjanak együtt a családi házban. Boldognak érezte magát, mert megszületett a dédunokája, a szokásosnál mélyebb érzelmi kapcsolat alakult ki kettőjük között. A dédike neki adta az új imakönyvét, tanította imádkozni, elvitte magával minden szentmisére.

Csakhogy a fiatalok elköltöztek. Dédikét hamarosan agyvérzés érte, majd a lánya - az orvos tanácsára - hozzájárult, hogy az "elfekvőbe" vigyék. Ott a rácsos ágyban Rózsika néninek napokig hulltak a könnyei. Hiába látogatták, ő úgy érezte, már nem kell senkinek, végleg lemondtak róla.

A dédunokának azonban nagyon hiányzott. Karácsonyi ajándékként azt kérte, hogy jöjjön haza dédi, ő őrizni és kísérni fogja, el ne essen. Egy este, amikor már mindenki aludt, a kisfiú összehajtogatta az ágytakarót, bevitte, dédi szobájába, leterítette a szőnyegre, a dédi ágya mellé és kis párnájára lehajtva fejét álomra szenderült. Reggel ott találtak rá. A nagymama, dédike lánya azonnal autóba ült, és rohant édesanyjáért. Mire hazaértek, már állt a feldíszített karácsonyfa, alatta rengeteg felbontatlan csomag. Beléptek a szobába, Petike kitárt karokkal futott dédike felé, akivel azóta egy szobában alszanak, és az esti imát mindig Arany János versével kezdik: "Kis kacsóid összetéve szépen, imádkozzál, édes gyermekem!" Dédike azóta járókeret nélkül, önállóan jár, a szeretetnek az a szála tartja életben, amelyik a Petike szívét az ő szívével köti össze. A lánya pedig nyugdíjasként gondozza tovább.

Kulcsár Erzsébet

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu