 |
 |
 |
 |
2007.12.23
|
Ingyenes
műsormelléklettel |
 |
|
 |
|
|
|
|
|
|
|
|
||||||
|
|
|
Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek Egy lett közülünk... Mekkora a mélysége az Isten gazdagságának, bölcsességének és tudásának - írja Szent Pál apostol (Róm 11,33). Amikor karácsonykor a megtestesülés titkát ünnepeljük, erre az isteni bölcsességre és gazdagságra gondolunk. Isten olyan gazdag, hogy megosztotta velünk a saját életét. Létrehívta a világot, létrehozta az embert, és vállalta azt is, hogy egy lesz közülünk, hogy megtestesülve velünk együtt járja a történelem útját. Megmutatta nekünk, egy ember teljes élete által, hogy mennyire szeret minket, és hogy milyennek akarja látni az embert.
Mert Jézus születésétől kezdve példa a számunkra. Mint csecsemő megszületik Betlehemben, a rongyos istállóban. Vállalja, hogy szegénynek születik, vállalja, hogy egy olyan idegen városban születik, ahol senki nem fogadja be. Vállalja, hogy egy olyan nép gyermekeként látja meg a napvilágot, amely egy nagy birodalomnak az alárendelt, másodosztályú nemzete csupán. Vállalja, hogy egész életében nyomon kíséri a szegénység, hogy sokan nem értik meg, hogy végül igazságtalanul halálra ítélik és megölik. Vállalja a fájdalmakat, az éhséget, mindazt, ami az emberi életet kísérheti. És közben megmutatja, hogy minden viszontagság ellenére milyen a tökéletes ember. Mert nem az a tökéletes ember, aki soha nem találkozik a szenvedéssel, akinek soha nincs akadály az életében, hanem az, aki mindenben az Isten akaratát keresi, és erejéhez képest meg is valósítja. Jézus mint csecsemő családban nevelkedik. Mert lemond ugyan a gazdagságról és sok minden egyébről, a kényelemről is, de nem mond le arról, ami az ember méltóságának, adottságainak megfelelő legfontosabb feltétel a felnövekvő gyermek számára: a szerető család környezetéről, amely segíti az embert abban, hogy kibontakozzék: olyanná, amilyennek az Isten akarta. És milyen nagy szükségük van a segítségre, és a saját egyéni állóképességükre és tartásukra azoknak, akiknek nélkülözniük kellett az ilyen szerető családi környezetet gyerekkorukban. Jézus nem azért lett egy közülünk, nem azért testesült meg a Fiúisten, hogy csak látszólag mutasson nekünk példát, hanem valóban sebezhetővé vált, valóban kitette magát az emberi élet kockázatainak. Miért volt erre szükség? A szeretet tanúbizonysága miatt. Nem csupán az értelemhez szólt, hanem személyében hajolt hozzánk, személyében köteleződött el az irányunkban. Mai szóval úgy is mondhatnánk, hogy szolidaritást vállalt az emberiséggel, különösen a szegényekkel, akiknek a sorsában osztozott, különösen azokkal, akiket nem sokra becsültek, különösen a szenvedőkkel, mert a szenvedés útját ő is végigjárta. Később a nyilvános működése során a betegekkel is különös szeretetkapcsolat kötötte össze. Észrevette a fájdalmukat, észrevette, amikor a tömegben a vérfolyásos asszony a gyógyulás reményében megérintette ruhája szegélyét, mert erő áradt ki belőle. De megszólította, mint embert is, a szenvedőt. Megkérdezi a vaktól, hogy mit akar tőle. Tudja jól: látni szeretne. De megkérdezi, megvárja, amíg ő maga mondja ki: "Uram, hogy lássak!" Még olyan is van, akitől megkérdezi: "Hiszed-e, hogy ezt megtehetem?" Szóval, amikor a segítő szeretet példáját mutatja, egyben személyesen meg is szólítja az embert. Nem pusztán a tárgyi viszonyokat alakítja át körülöttünk, hanem a nehézséget és a bajt is alkalomnak tekinti a szeretet kifejezésére. A karácsonyfa alatt állva erre a közösséget vállaló szeretetre döbbenünk rá évről évre. És minden évnek megvan a maga arculata, a maga légköre, a maga reménysége és szomorúsága. Az idei karácsonykor különösen is gondolnunk kell erre a felelősséget vállaló, személyek iránt is megnyíló, önmagát odaadni kész isteni szeretetre. Mert bárhogyan is állnak körülöttünk az élet dolgai, nekünk magunknak kell észrevenni és vállalni mindazt a felelősséget, ami a helyzetünkből adódik, mindazt a szeretetet, mindazt a segítő közösséget, amit az élet lehetővé tesz számunkra. Ez nem valamiféle kegy vagy könyöradomány a részünkről, hanem az életünk nagy lehetősége. Ha a megtestesült második isteni személy földi életének harminc-egynéhány évét erre használta fel, akkor nekünk is ez a legfontosabb feladatunk. Akkor az emberi élet idejéről is tanít minket, és arról, hogy hogyan lehet a legjobban felhasználni ezt az időt. Márpedig ő - ahogyan majd tizenkét éves korában a templomban mondja is - abban fáradozik, ami az Atyának a dolga (Lk 2,49). Isten jósága és irgalma kíséri élete minden napján, otthona pedig az Atya háza örök időkön át (vö. Zsolt 22/23, 6). Nekünk is az Isten személyes közelségében és barátságában kell töltenünk az életünket. Ugyanakkor, ha azt látjuk, hogy az Örömhír továbbadása és az embereken való segítés köti le idejének és erejének a nagy részét, akkor talán az Isten közelsége mellett az életben számunkra is ezek a legfontosabb dolgok. Karácsonykor szakítsunk időt magunknak arra, hogy szemléljük a Szent Családot is! Mert Jézus már gyermekségében közösségalakító erő. Az ő születésével születik meg a Szent Család, mint ahogy minden gyermek megszületése közösséget erősít, közösséget alkot maga körül, ha szeretettel fogadják. És átalakítja, lehet hogy sokszor nehezebbé is, de sokkal gazdagabbá és szebbé is teszi az őt körülvevők életét. "Az Ige testté lett, és közöttünk lakott" - írja Szent János apostol (Jn 1,14). Ahhoz, hogy Jézus, Isten megtestesült Szava állandó társa legyen az életünknek, meg kell hallgatnunk ezt a Szót. Be kell fogadnunk őt, hogy Isten gyermekei lehessünk (Jn 1,12). Ha pedig betér hozzánk, tartóztatnunk kell őt. Mert Isten Igéje fut (vö. Zsolt 147,15). "Figyelmetlenséggel meg nem fogható, hazugsággal meg nem tartható" (Szent Ambrus). De szétszórt, felületes életet élünk, jószerével semmire sem tudjuk összpontosítani a figyelmünket. Már a gondos helyesírás és a pontosan megfogalmazott gondolatok is ritkaságszámba mennek. Hogyan tudnánk hát az életünk egészét Krisztus igazságára és szeretetére építeni? Szent Ambrus adja meg a választ: "Figyeljen hát lelked mindig a szavára, és mennyei társalgással tarts ki nyomában." A Szentírás olvasása, a róla való elmélkedés és a Jézushoz szóló személyes imádság erő és harmónia forrása számunkra. Térdeljünk hát oda a Kisjézus jászolához, engedjük, hogy közelsége a hatalmába kerítsen, és soha ne szakadjunk el tőle!
|
|
|
|
|
||||||
Új Ember:hetilap@ujember.hu
| ||||||
