LITURGIA

A kenyértöréstől a szentmiséig (XXXI. rész)

Az egyházatyák és a liturgia

Az ókeresztény kor egyházi írói közül kiemelkedtek az egyházatyák. Általában a VII-VIII. századig élt egyházi személyeket hívjuk így, akik az igaz hitet megőrizték, az egyházakat egységben megtartották. Mivel sok esetben egy-egy közösség vezetői voltak (számosan püspökök), így benne éltek a mindennapok világában. A rájuk bízottakat tanították, a szentségekben részesítették őket. Iránymutatásuk pedig nagyon fontos volt a mindennapi életben, amit sokszor beszédeikben, illetve liturgikus ünneplések alkalmával elmondott homíliáikban hirdettek. Ehhez járult még életszentségük és egyházi elismertségük. De számos olyan egyházi írót is ismerünk, akik tanúi lévén koruk eseményeinek, azt gondosan leírták, magyarázták vagy értelmezték.

Már ez a rövid bevezetés is eléggé nyilvánvalóvá teszi, hogy az egyházatyáknak szoros kapcsolatuk volt a liturgiával. Példaként említhetjük a beavatás szentségeit, amelyeknek nemcsak a kiszolgáltatását, hanem az arra való előkészületeit is írásba foglalták. Fennmaradt iratokban a keresztény hit igazságait tárták hallgatóik elé, és ezeknek a megvilágítására felhasználták a liturgiában szereplő szimbólumokat. Tertullianus (+220), aki megtérése után később eretnekké lett, a keresztség szentségéről és annak kiszolgáltatásáról nagyon részletes leírást adott. Azzal is kiemelkedett, hogy az egyes részek értelmét is megmagyarázta.

Az egyházatyák számára nagyon fontos volt az igaz hit megőrzése, és mindig határozottan felléptek a tévedések ellen. A hit tanítását és az evangéliumok alkalmazását elsősorban a liturgiákhoz köthető szónoklatokban hirdették a hívek közösségének. Ezekben a beszédekben is számos liturgikus megjegyzést találunk, amelyek éppen egy-egy ünnepi eseményre utalnak. Szent Ágoston az újonnan megkeresztelteknek az egyik húsvétvasárnap estéjén elmondta, hogy az előző éjszakai virrasztás miatt bizonyára nagyon fáradtak, de kénytelen volt őket még egyszer összehívni, emlékeztetni a megtörtént nagy eseményre, amely átalakítja az életüket.

Nagy jelentőségük volt a beavató szentségek utáni úgynevezett müsztagógikus oktatásnak, amely a szentségekről szóló tanítás elmélyülését szolgálta. Szent Ambrus, Milánó püspöke (+397) két művet is hagyott ránk. De volt egy másik szerepe is. Őt tartják a Milánó környékén ma is élő ambrozián liturgia alapítójának. Van is némi eltérés a római és az ambrozián liturgia között. Az egyik legszembetűnőbb, hogy az ambrozián liturgiában hat, a rómaiban négy adventi vasárnap van. Tehát ők két héttel korábban kezdték a liturgikus évet. Természetesen más a liturgiákban olvasott szentírási szakaszok rendje is, és eltérőek az imádságok.

De éppúgy beszélhetnénk az Eucharisztia ünnepléséről vagy a penitenciatartás nagyon szigorú rendjéről is. Az előző írásainkban többször utaltunk egyházatyákra, írókra, akik tanúskodtak a szentségi élet különböző eseményeiről. Hogy mindezek ma is részei liturgikus életünknek, azt a püspököknek köszönhetjük, akik a szigorú liturgikus előírások megtartásán gondosan őrködtek.

Amikor miséken vagy más liturgikus ünneplésen részt veszünk, gondoljunk arra, hogy Urunk, Jézus Krisztus alapító szavait az évszázadok alatt az egyház milyen gondosan megőrizte, imádságaival és liturgiájával körülvette. De mégsem érezzük idegennek mindezeket, bár a történetük sok évszázadnál is nagyobb időn ível át.

Verbényi István

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu