Az élmény töredékesen menthető át nyelvre

Karácsonyi beszélgetés Szelestei Nagy László dékánnal

Irodalomtörténész, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karának dékánja, Szelestei Nagy László. Kutatási területe a régi magyarországi irodalmak. Több tanulmánya, könyve jelent meg, köztük a Magyar ferencesek prédikációs gyakorlata, legutóbb pedig a Régi magyar prédikációk XVI-XVIII. század, amely egyetemi szöveggyűjtemény. Ezúttal az irodalom kutatója arról az élményről beszél, amely csupán töredékesen menthető át nyelvre. Mi ez az élmény? Az örök születéshez kötődik, amely előhozza a gyermekkor hitét, és el nem engedi.

- Nálunk a faluban, Szelestén gyermekkoromban a bátyámmal és egy idősebb fiúval betlehemeztünk, saját készítésű betlehemmel - mondja az irodalomtörténész. Én voltam az angyal, aki mindig komolyan énekelt, mert így írta elő a misztériumjáték. A két pásztor mókázott, improvizált, én meg nagyon komolyan elénekeltem: Betlehemi pusztán örvendetes hír van, vagy Bárcsak régen felébredtem volna... Egy kicsit bosszantott, hogy egyszer sem vidámkodhattam. Egyetlen házat sem hagyhattunk ki, még a párttitkárék pitvarát is teleénekeltem. Szívesen emlékezem a karácsony esti Kisjézus-köszöntésre is. Az emberek ilyenkor az állatokkal is másként bántak, a haragot pedig félre kellett tenni...

Advent, karácsony, különös várakozás...

- Kétezer esztendeje újra meg újra várjuk ugyanazt a Születést. A természet rendjéhez alakult ez a várakozás, amelynek évszakbeli hónapja december. Amint Juhász Gyula írja: Szép Tündérország támad föl szívemben / Ilyenkor decemberben. / A szeretetnek csillagára nézek, / Megszáll egy titkos gyönyörű igézet, / Ilyenkor decemberben... Az egyház jóvoltából tudatosítjuk magunkban a liturgikus évet, gyöngéd érzésekkel a karácsonyt. A liturgia mentén, ha elképzelem a gyermekkoromat, ilyen gondolatok ébrednek bennem: van május gyöngyvirágokkal és Máriával - amint Telek József XVIII. századi ferences írta prédikációjában: "Az Isten szent Anyja, mint a gyöngyvirág, tündöklik makula nélkül való tiszta szépségében." Aztán jönnek a búcsús hónapok, az egész egyházi év, amelyben a szenvedés is ünnep. Egész történelmünket átélhetjük magyar szentek társaságában.

A liturgiából mit emel ki ezúttal?

- A litániákat. Nem csupán irodalmi értékű műfajuk miatt, hanem misztikus költészetükért. Titkos értelmű rózsa, Elefántcsontból való torony, Mária aranyház - mondjuk a Szent Szűzről. A képek gyönyörűek.

A teológia, a hitmagyarázatok is tele vannak képekkel...

- Amelyek egyúttal az irodalmiság szolgálatában is álltak. Gyakoriságuk révén közkinccsé váltak. A hittitkokról csak metaforákkal lehetett szólni. A barokk korszak végéig nem csupán a Biblia allegorikus értelmezése révén alakult ki egységes képrendszer, melyet egyházi és világi műfajok egyaránt használtak, hanem erkölcsi mondanivalót olvasunk ki a történelemből és a természetből is. A kialakult rendszerhez, a bibliai képekhez idomultan minden élő és élettelen dolognak, állatnak, növénynek, virágnak, még a neveknek is hagyományon nyugvó szimbolikus jelentést tulajdonítottak. A prédikáció nyelvezete a költői nyelvhez volt hasonló, és ezt a pap is, hallgatósága is "anyanyelvként" ismerte, értette. Egy-egy kép nemcsak szavakban, hanem műalkotásokban is megjelent: Jákob lajtorjája és az arra könyöklő Isten, az ég csillagai, mint a mennyország pádimentuma és így tovább...

Egyházi népénekeink szintén képgazdagok...

- Hadd említsek egyet: Mostan kinyílt egy szép rózsavirág, / kit régente várt az egész világ, / Betlehemben kibimbózott zöld ág, / király nemből nagy méltóság. Nem lehet probléma a megértése az egyszerű emberek számára sem. Többször elgondoltam: életében egy falusi asszony hány prédikációt hallott? Szavak, képek titkos szövetségében mennyire "eggyé" válhatott magával a titokkal, amelyről élményszerűen beszélt a prédikátor! Mióta irodalmat tanítok, látom: a nagyszerű dolgok nem megérthetetlenek, csak úgy kell elmondani, hogy vágyat, érdeklődést ébresszenek.

Falusi templomok öreg padjaiban gyerekként hányszor megcsodáltam az "öreg hitest": a nagybetűs imádságoskönyvet...

- Régóta volt imakönyve még az olvasni nem tudónak is, és bár a szövegét nem értette, szemével követni tudta. Különös lélektan ez, szinte megmagyarázhatatlan. Ünnepi imádság, liturgia testvér-együttesben volt jelen a lélekben. Lelkiségi irodalmunkat egyszer föl kellene mérni. Fontos feladat a katolikus egyetemen a lelkiségtörténet kutatása, a vallásos ember gondolatvilágának megismerése, a belőle táplálkozó, sokszor elsőrangú irodalmi értékek felmutatása. Az irodalommal, főleg annak folyamatával foglalkozók mintha nem figyelnének kellően a régebbi korokra, a folyamatban fejlődést keresnek, többnyire az újdonságot, gyakran a divatot értékelik.

Jelenben a múlt - írta Goethe egyik versében...

- Így van ez az imádságok, prédikációk, himnuszok, népénekek világában is. Hangsúlyoznunk kell, hogy a folyamatnak évszázadok óta vagyunk aktív és passzív részvevői: imádkozunk, elmélkedünk, énekelünk, vagy pusztán befogadunk irodalmilag és művészileg is komoly értékeket jelentő műveket.

A régi magyar prédikációkból melyiket javallja elolvasni karácsonyra az irodalomtörténész?

- A XVI. századi Kulcsár Györgyét, és egy 1620 körül írt dramatikus karácsonyi prédikációt. A spiritualitásuk természetessége ragad meg, amely az egyszerű pásztorok lelkét vezeti. Az angyali szóról, menjenek Betlehembe, nem töprengenek: miért? A dramatikus prédikációban ez áll: "...az mennyei énekszónak hallgatói az vigyázó pásztorok voltak. Az kórus, éneklő kar, az szélyes mező, és az ének, és ez földön Békesség a jóakaratú embereknek... Micsoda az a jó akarat? Evvel a jó akarattal, evvel a drága ajándékkal köszöntenek bé az Úr Krisztus eleibe az pásztorok... Nem vonogatták magokot, nem gondoltak vele, hogy talán kárt fognak vallani. Nem mondotta egyik a másiknak, hogy menj el te, én itt maradok, hogy kár ne légyen, hanem mindnyájan egyenlő akarattal... menjünk el, szintén Betlehemig, lássuk meg az Igét, melyet az Úr megjelentetett nekünk..." Kulcsár ekként szól: a pásztorok "az angyaloknak jelenéseket és hírmondásokat nem ítélik semminek lenni... Továbbá, meg sem utálják, kordéra sem vészik, azzal sem elégszenek meg, hogy már hallották az angyalok szavát, jelönését és öröm mondását, hanem elmennek és mindörökben meg akarnak bizonyosodni." Egyik pásztor sem önmagát kereste. Ez az a kiüresedés, amely a megváltáshoz nélkülözhetetlen. A tanúság, ami a Biblia nagyszerűségéből következik: az fogadja be az Írás szavait, aki a szívét kinyitja, és helyet ad a legnagyobb szeretetnek.

Szöveg és kép: Tóth Sándor

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu