Betlehem

A Ferenciek terén betlehemet állítottak föl. Először csak egy nagy fenyőfa magasodott a forgalmas tér fölé, azután köréje szalmát tettek gondos kezek. A második napon pedig megjelentek a szobrocskák is. Bárányok, pásztorok, Mária, József és a Kisjézus. Ha a szerkesztőségből kilépünk, kollégáimmal mindennap arra visz utunk. Tanakodtunk is, vajon meddig lesz egyben a betlehem. Hiszen advent első vasárnapján a Kosztolányi téren ellopták az első adventi gyertyát.

Teltek a napok, a hetek, s a betlehem ép maradt. Sőt, minden reggel, amikor elmentem mellette, mindig adott valami újat. Valami szépet. Egyik reggel idősebb hölgy állt meg előtte, és mint egy gyermek, így kiáltott fel: De szép! Néztem a szobrokat, bevallom, nem az én ízlésemnek valók, de ahogy figyeltem a néni arcát, az örömét, egyre szebbnek láttam azt a betlehemet. Másik reggel már szaloncukrokat találtam a Szent Család lábánál. És ma, advent negyedik hetének reggelén valaki betakargatta a mezítelen Kisjézust. Tudom, csak egy szobrocska. Egy darab kő. Egy ruhátlan kisgyermeket ábrázoló plasztika. S most rajta egy hófehér takarócska. Egyszerű, szinte gyerekes gesztus. Csak egy szobrocska? Csak egy kő? Csak egy ruhátlan kisgyermeket ábrázoló plasztika? Egyszerű, gyerekes gesztus? Ma reggel valaki betakarta a fázó-didergő világot.

Koncz Veronika

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu