|
![]() |
||||||
![]() |
![]() |
![]() |
Hinni, bízni és szeretni Emlékezetes karácsonyok Szenteste ismét felhangzik templomainkban a Gloria: dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség a jóakaratú embereknek! Az evangélium pedig hírül adja, hogy megszületett az Üdvözítő. Édesanyja pólyába takarta, jászolba fektette, mert máshol nem jutott számukra szálláshely. A világosság a világba lépett, a sötétség nem fogadta be. Mindazoknak azonban, akik befogadták, akik hisznek benne, hatalmat adott, hogy Isten gyermekei, a mennyország örökösei legyenek. Az ünnepek alkalmából világiak és egyháziak nyilatkoznak a számukra legemlékezetesebb karácsonyokról. Annak szellemében dolgozunk, amit az Úr így fogalmazott: Amit a legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek - mondja Harmincné Fazekas Katalin, aki már hosszú évek óta az ipolytölgyesi Szent Erzsébet Katolikus Gyermekotthon halmozottan sérült gyermekei között tölti a karácsonyt. - Mindez nagy felelősséget ró ránk, és így karácsonykor újra átelmélkedjük ennek tartalmát és feladatát. Gondozottaink mintegy felének nincs kapcsolata a szüleivel. Ez, sajnos, bizonyos mértékig a fogyatékosság nagy terhéből adódik. Nekünk azonban minden gondozottunk egyforma. Ezért azok, akiket az ünnepre nem visznek haza, még szorosabban a mieink. Velük talán még erőteljesebben összetartozunk, és együtt várjuk a karácsonyt. Intézetünk össze sem hasonlítható egy családi otthonnal, de nagyon sok jó ember szeretete veszi körül itt a gyerekeket. Egy kicsit hasonlóan érezhetnek, mint az Úr Jézus, akit karácsonykor a pásztorok és az idegenek szeretettel befogadtak. Gondozottaink számunkra is a legértékesebb karácsonyi ajándékot adják, amikor életükkel rávilágítanak, hogy a legfontosabb a szeretet, és semmi más. Karácsonyra advent első vasárnapjától folyamatosan készülünk. Együtt készítettük el az idén is a koszorúkat, amelyekből minden pavilon, minden csoport kapott egyet. Az első gyertyagyújtásra összeállítottunk egy műsort szentírási szakaszokból, egy-egy rövid versből, mondókából, a gyermekek saját gondolataiból, énekekből. Ahogy növekedett a meggyújtott adventi gyertyák száma, a mi lelkünkben is egyre növekedett a vágyakozás, hogy a Jézus, a világ világossága belépjen hozzánk. *** Számomra egészen különleges és szokatlan formában történt 1944 karácsonyának megünneplése - vallja Paskai László bíboros, nyugalmazott esztergom-budapesti érsek. - A háború miatt el kellett menekülnünk hazulról. Helyesebben mint leventét besoroztak, aztán a leventéktől megszökve éppen Nagyatádon, a ferenceseknél tudtam többedmagammal átvészelni azt az időt, amíg oda nem értek a szovjet csapatok. A front közeledése miatt a templom kriptájában húzódtunk meg. Az atyák is ott voltak. Jó néhány napig a kriptában töltöttük az időt, amíg ki nem ürítették a várost. Így jött el karácsony ünnepe. Megtartottuk az éjféli misét: szétesett koporsó deszkáiból rögtönöztünk oltárt, a latin-magyar misszáléból olvastuk a szentmise szövegét. Karácsonyfa nélkül, minden ajándék nélkül töltöttük el a szentestét a kriptában, várva, hogy mi is fog bekövetkezni. Emlékezetes karácsony volt abból a szempontból, hogy hasonlóan nyomorult körülmények között ünnepeltük együtt a karácsonyt, mint amilyenek között Jézus Krisztus e világra született. *** Szuli László és felesége, Vigyázó Marika nagycsaládban karácsonyoznak. - A nagyobb gyermekek már kiröppentek, az adventi készületet önállóan végzik, de régebben együtt jártunk gyónni - kezdi élménybeszámolójukat Marika a felejthetetlen karácsonyokról. - Tiszta lélekkel az öröm is tisztább. Amíg a gyerekek kisebbek voltak, betlehemezni is mentünk. Meglátogattuk a barátainkat, felkerestük a kórházakat, a hajléktalanokat. A család adta a szereplőket. Úgy rendeztük, hogy mindenkinek jusson szerep. Emlékszem, hogy az ‘56-os nehéz napok után, a nincstelenségben mi, gyerekek alig mertünk reménykedni valami kis ajándékban, mégis életemben talán akkor volt a legtöbb ajándék a karácsonyfa alatt, mert nagymamám és édesanyám följavították a babákat, ruhákat varrtak. Nagy élmény volt ez akkor számomra, és mind a mai napig olyan ajándékokkal igyekszünk meglepni egymást, amiben a kezünk munkája, a fáradságunk, a szeretetünk is benne van. Szenteste körbeálljuk a karácsonyfát, felolvassuk Jézus születésének történetét, közösen imádkozunk, és van egy kis gyertya, amellyel az egész nagycsaládra emlékezünk. Pontban nyolckor meggyújtjuk ezt a családi gyertyát, és egymásra gondolunk. Mivel a karácsony Jézus születésnapja, születésnapi torta is kerül az asztalra annyi szál gyertyával, ahány éve házasságot kötöttünk. Idén harminchárom lesz a tortán. Az ajándékok vacsora után kerülnek a fa alá, hogy ne zavarja az imádságot és az egymásra figyelést. Karácsony másnapján rendszeresen összejön a nagy család, a testvérek, a sógornők, gyerekek, az unokák. A kisebbek verset mondanak, hegedülnek, énekelnek, saját írásaikat előadják. Mindenki a maga tudása szerint készül erre az együtt ünneplésre. Sokan panaszkodnak, hogy a mai drága világban nem tudnak mit ajándékozni egymásnak. Félreértés ne essék, az anyagi jólét megteremtésére törekedni kell, de nem kerül semmibe, ha egy jó szót szólunk, egy beteget felvidítunk, levelet írunk, örömet szerzünk, kellő időt szánunk a másik emberre, és mindenben szeretettel vagyunk egymás iránt. *** Mi azt tapasztaljuk, hogy azok számára, akik szegények,magányosak, hajléktalanok, ez az ünnep igazi kihívás - kezdi karácsonyi élményeit Kozma Imre irgalmas rendi szerzetes,a Magyar Máltai Szeretetszolgálat elnöke. - A többi napot valahogy könnyebben elhordozzák, de a karácsonyt mintha nem tudnák megünnepelni. Ezért a máltai szeretetszolgálat elhatározta, hogy együtt leszünk azokkal, akiket egész évben gondozunk. Első pillanatban kicsit vakmerőnek tűnt az elhatározás, ma azonban örömmel látom, hogy munkatársaink még a leghatalmasabb feladatokat is vállalják. Karácsonykor együtt ünnepelnek a házaspárok, a gyerekek, a szegények, a hajléktalanok. Lelkileg mi is sokat gazdagodunk az ilyenfajta együttlét által. Valószínűleg azért, mert jobban találkozhatunk azzal a Krisztussal, aki értünk emberré lett, otthontalan volt, akit nem fogadtak be. Mintha ezekben az emberekben valósággá válna a karácsonyi rege. Gyermekkorom karácsonyai nagyon szegények, de nagyon bensőségesek voltak. Megmelengeti a lelkemet, amikor a jó nagyanyámra, nagyapámra, édesanyámra gondolok. Kispapéveim karácsonyai is felejthetetlenek voltak. Aztán amikor pap lettem, az éjféli szentmise előtt néhány nagyon szegény és magányos embert látogattam meg szenteste. De amióta ilyen közel kerültem a hajléktalanokhoz és a legszegényebbekhez, azóta vannak igaz karácsonyaim. A legeslegszebb az első, amelyet a hajléktalanokkal töltöttem a Déli pályaudvaron, a nagy váróteremben, ahol ajándékcsomagokat osztottunk ezeknek az embereknek, és amikor már mindent odaadtunk, amink volt, akkor egy kicsit elbizonytalanodtam: hogyan tovább? Kezemben a Bibliával leültem egy dobozra, amiből az ajándékot már kiosztottuk, és elkezdtem olvasni a Bibliát. Olvastam, olvastam, talán egy órán keresztül is. Elfáradtam, megálltam egy pillanatra. Kicsit hosszabbnak tűnt ez a szünet a kelleténél, és akkor egymás után jöttek a hangok: ne hagyja abba, olvassa, olvassa tovább... Akkor újra nekifogtam. Folytattam, két-három órán keresztül csak olvastam a Szentírást. Ott ült körülöttem százötven-kétszáz hajléktalan. Akkor éreztem magam a legboldogabbnak. Ilyen fogékony hallgatóságom még soha nem volt. Akkor egészen világos lett előttem, hogy az embereknek nem a mi okoskodásunkra van szükségük, hanem az Isten szavára. *** Nagy kegyelmi idő számomra a karácsonyi készület - vallja Eperjes Károly színművész. - Persze, a napi szentáldozó mindennap találkozik az úÚrral, mindennap megtapasztalja az úrjövetelt - teszi hozzá. - Gyermekkorom egy különös karácsonya, amikor látni véltem, amint a Jézuska behozta hozzánk a karácsonyfát. A jelenlévők először nevettek, de később meglepődtek, elhallgattak, mert valóban történt akkor ott, közöttünk valami rendkívüli. Sok szép karácsonyunk volt a családdal, mégis talán a legemlékezetesebb, amikor pap nagybátyám utoljára velünk töltötte a szentestét. Mi mindig keresztény módon éltünk, de ő úgy érezte, hogy az ajándékozás, a külsőségek erősebbek, mint a lelkiség. Türelmetlen volt ezért, véleményét szóvá is tette. Emlékezetesek továbbá azok az ünnepek is, amikor néhány alkalommal részt vehettem a börtönmissziósok által szervezett karácsonyesteken Sopronkőhidán. A szenteste olyan egyetemes öröm, hogy nem lehet előle kitérni. Nem az ajándékozás a lényeg. Természetesen fontos adni, meg kapni, de a legnagyobb ajándék, hogy Isten elküldte egyszülött Fiát. És kaptunk egy édesanyát is, Szűz Máriát. A bölcsőtől a koporsóig - szokták mondani, de a legszentebb út a betlehemi jászoltól a Golgota keresztjéig. A történet a mennyországban végződik, a feltámadásban felragyog az élet. *** Az erdélyi Böjte Csaba ferences szerzetes életében meghatározó volt a karácsonyi evangélium egy mondata: "ésnem találtak helyet a szálláson". Csaba atya árva gyerekeket nevel, akik számára nem volt hely a családi fészekben. - A betlehemi kisdedet felkeresi a három király. Nem tudják, hol van a világ ura, de érzik, hogy hiányzik életükből az Istennel való találkozás. Útra kelnek, Heródes udvarába mennek. Tanácsot kérnek a király papjaitól, írástudóitól, és az ő útbaigazításuk alapján megtalálják a Kisjézust. Átölelik, magukhoz szorítják, ajándékaikat odaadják. Ez a három ember, bár nem tudta, hol az Isten, mégis, mivel keresték, megtalálták. Maguk mögött hagyták munkájukat, elindultak, és találkoztak az Istennel. A keleti bölcseknek tanácsot adó főpapok, írástudók ugyan tudták, hol az Isten, nagyon okosak voltak, de a tudás nem üdvözítette őket, nem keltek útra. A gyerekeknek gyakorta igyekszem tudomásukra hozni, hogy nagyon-nagyon fontos útra kelnünk, elindulnunk. Nem elég tudni, hogy jön a karácsony. Szeretetben kell élni. Igyekszem a gyerekeket rávenni, hogy a maguk módján, konkrét tettekkel tegyenek tanúságot arról, hogy keresik Jézust, számítanak rá, és szükségük van rá. Karácsonytájt a környékbeli szegénynegyedeket mindig felkeressük. A gyerekek csomagokat készítenek, és elviszik ezekre a helyekre, ahol hozzájuk hasonló gyerekekkel és felnőttekkel is jót tehetnek. A karácsony előtti utolsó tanítási nap estéjén lelki nap kezdődik. Papok jönnek, gyóntatnak, karácsony vigíliáján pedig a kolostor udvarán nagy karácsonyfát állítunk. Este, a vacsora után körülvesszük, felnőttek, gyerekek. Örömünkben, jókedvünkben karácsonyi éneket zengünk, majd kiosztjuk az ajándékokat. Nálunk minden gyereknek jut valami. Sajnos, ma, amikor a mindennapokat áthatja a verseny, egyre nagyobb azok száma, akik nem kapnak semmit. Faluban és városban sok olyan ember van, akik lemaradnak, és vesztesek lesznek. Mi arra szeretnék biztatni mindenkit, hogy keresse az ilyen veszteseket, akik ott élnek körülöttünk, és a kis díjat, a szeretetünk díját adják át nekik is. Ne azt nézzük, ki a legszebb közöttünk, ki a legügyesebb, legtalpraesettebb. Keressük meg a rút kiskacsákat, az egyszerű embereket, a szegényeket, és próbáljuk meg karácsony este őket is szeretni. *** Sokan magányosan, szeretteiktől távol, odahaza, kórházban vagy szociális otthonban egyedül töltik a szentestét, akárcsak Molnár Viktorné Panni néni, aki egy budapesti szeretetházban készül az ünnepre. Vallomása bizonyára sokakban megerősíti a reményt. - Egyedül leszek karácsonykor, de tudom, az Úr Jézus velem van, és majd vele ünnepelek. Kilencvenkét éves vagyok. Gyermekem nem volt. A nővérem is, az uram is meghalt már. Szenteste imádságomba foglalom a jótevőimet, a halottakat, a betegeket, és magamért is imádkozom, hogy segítsen továbbra is a Jóisten. Az egyházközségi karitász tagjai mindenben segítenek. Meglátogatnak itt, az otthonban, de azt is tudom, hogy nagyon sokat imádkoznak értem. Nagy erőt ad nekem, hogy szentáldozáshoz járulhatok, és tudom, karácsony első napján is elhozzák nekem az Úr Jézust. A sorstársaimat, a betegeket, a kórházban fekvőket, akik egyedül vannak, azzal bátorítanám, hogy bízzanak az Úr Jézusban, és imádkozzanak sokat. A lényeg: hinni, bízni és szeretni. Papp Tamás
|
![]() |
![]() |
|
![]() |
Új Ember:hetilap@ujember.hu
|