Miért éppen Genf?

Négyszáz magyar az év végi taizéi találkozón

Mintegy negyvenezer fiatal vesz részt december 28. és január 1. között a genfi taizéi találkozón, köztük négyszáz magyar. A bizalom zarándokútját járó fiatalokat családok ezrei látják vendégül.

Az érkezéskor minden résztvevő megkapja Alois testvér, a taizéi közösség vezetője (perjel) levelét (Levél Cochabambából), amely a találkozó előadásainak és beszélgetéseinek alapjául szolgál majd. A levél központi témái: egymás meghallgatása konfliktushelyzetekben, szolidaritás a szegényekkel és a megbocsátás képessége. A levelet a közösség vezetője a legutóbbi latin-amerikai találkozón írta Bolíviában.

A találkozó során Alois testvér két másik írását is publikálni fogják huszonhat nyelven, s ezeket szintén megkapják a résztvevők. Az egyik írás - Krisztusban egymáshoz tartozunk. Ha a keresztények különválnak, az evangélium üzenete nem hallható címmel - a keresztények megbékélésére szólít fel. A Levél azoknak, akik Krisztust akarják követni című írásában Alois testvér arról ír, hogy Isten szabadságra hív minket, s követése nem tesz passzívvá. A taizéi perjel minden esti imádság alkalmával beszélni fog a Palexpón, vagyis a találkozó helyszínéül szolgáló csarnokban.

Miért éppen Genfben lesz a találkozó? "Genf nemcsak a harmincadik európai találkozó színhelye, hanem az a város is, ahol a közösségi élet Roger testvér körül elkezdődött" - írja Dániel (taizéi) testvér, aki 1942-44-ben részese volt a kezdeteknek.

Az idős testvér Roger testvérrel kapcsolatos (a magyarországi taizéi levélben is közölt) személyes emlékeit is megosztja az olvasókkal.

"Roger testvér 1942 és 1944 között Genfben élt. Ez az időszak a közösség és különösen Roger testvér számára visszalépést jelentett. Sok minden történt már Taizében 1940 és 1942 között. A közösségi élet megkezdődött, nem a testvérek száma szerint, hiszen Roger testvér egyedül volt, hanem a ház megvásárlása, és az ott elvégzett munkák miatt. Roger testvér veszélyes feladatokat látott el, ezért azt tanácsolták neki, térjen vissza Genfbe, mert első alkalommal történt, hogy élete veszélyben forgott. Tehát ez egy olyan időszak volt, amikor vissza kellett vonulnia, de csak egy kis időre.

Roger testvér nem tudta, mennyi ideig fog ez tartani: egy évig, két évig, tíz évig... Nem lehetett tudni, hogy a világháború még meddig folytatódik, bár Taizében már minden készen állt a közösség életre hívásához. Ilyen helyzettel szembesülve bárki feladta volna, de Roger testvér számára ez valójában lehetőséget adott az igazán alkotó élethez, szülei lakása mellett, a Rue du Puits Saint Pierre-en, ahol az első testvérek csatlakoztak hozzá. Magam egy kis szobában laktam ebben a házban, ahol Roger testvér is élt. Max és Pierre még a családjaikkal laktak. Roger testvér hamarosan az ACE (Keresztény Diákok Egyesülete) elnöke lett, akik számára minden évben megrendezte a tavaszi kongreszszust. Előterjesztette az elmélkedés témáját, és az emberek összejöttek Genfben, Lausanneban vagy Neuchatel-ben szimpóziumokra, amelyeken megbeszéltük az általa felvetett témákat. Így ismertem meg őt. Rövid időn belül elmondta nekem a közösségi életre vonatkozó terveit, és aztán megkérdezett, hogy szeretnék-e csatlakozni a születőben levő közösséghez. Ugyanakkor Roger testvér a Rue du Puits Saint Pierre-i lakásban maga köré gyűjtötte az embereket, amit akkor ťgrande communautéŤ-nak, ťnagy közösségnekŤ nevezett. Roger testvér túlcsorduló alkotó lelkesedésével ez a közösség különböző feladatokat látott el. Még mindig emlékszem arra a három témára, amelyek alapján az ide érkező barátainkat felosztottuk. Az első témát, a gondolkodók számára, summának neveztük: itt megpróbáltuk felsorolni azokat a hiteles értékeket, amelyek keresztény életünket mozgatják. A második téma a ťvándorszolgálatŤ volt: Roger testvér úgy képzelte, hogy amint lehetséges, az embereket kettesével elküldi a jó hírt hirdetni Svájcba vagy Franciaországba. A harmadik témát akkoriban úgy neveztük, hogy ťa gyerekek városaŤ. Én a vándorszolgálatot választottam, mivel teológiát tanultam, és így közvetlenül érintett a szolgálat. De Roger testvér ezt mondta nekem: ťNem, te a gyerekek városára fogsz gondot viselni!Ť Így hát francia Svájcban kellett előadásokat tartanom erről a tervről, amit Franciaországban akartunk megvalósítani. Később ez úgy valósult meg, hogy gyerekeket fogadtunk örökbe, akikre Geneviéve, Roger testvér nővére viselt gondot, amikor visszatértünk Taizébe a háború elmúltával.

Ezen a három fő gondolaton túl, amelyeket a nagy közösség találkozóin beszéltünk meg, Roger testvér már fogadott vendégeket. Mindig is megpróbált kapcsolatokat teremteni, sok barátot fogadtunk, többé-kevésbé fiatalokat, olyan estékre, amelyek imádsággal kezdődtek. Itt kezdett kialakulni a közösség jövőbeli liturgiája. Azután mindannyian közösen étkeztünk, ahol Roger testvér valami olyasmit képzelt el, ami ma már teljesen természetesnek tűnik: ez a csend. Ezeknek a csendes étkezéseknek híre ment, hiszen ez valami teljesen új volt. Nem ment mindig könnyen. Emlékszem az egyik ilyen étkezésre, amikor valamelyik résztvevő hozott egy hatalmas cseresznyés lepényt. Mivel a cseresznye nem volt kimagozva, el lehet képzelni, hogyan kopogtak a magok a tányérokon a teljes csendben. Kitörő nevetés vetett véget a csendnek azon az estén! Meg kell érteni, hogy abban az időben, csendben étkezni eseménynek számított. Végül is azok az esték a vendégeinkkel együtt a jövőbeni taizéi közösségi élet próbái voltak.

Befejezésül szeretnék megosztani egy nagyon személyes emléket. Abban az időben teológiát tanultam Lausanne-ban, mindennap Genfből utaztam oda és vissza, hogy biztosítsam a jelenlétet a Puits Saint Pierre-en. A tanulmányaim második évének végén vizsgák voltak. Át kellett tekintenem az addig tanultakat. Roger testvér tudta ezt, és egyik nap felajánlotta segítségét.

Éppen az egyházatyákat tanulmányoztam. Roger testvér támogatása hihetetlenül nagy segítség volt. Megkérdezte, hogy mivel foglalkozom. Elmondtam neki azoknak az egyházatyáknak a nevét, akikről tanultam. És ő elkezdett nekem beszélni - de nem úgy, mint egy oktató - az egyházatyákról. Némelyiküket különösen szerette. Nagyon megragadott, hogy úgy beszélt róluk, mintha éppen most találkozott volna velük, mintha éppen most fejeztek volna be egy hosszú beszélgetést.

Én személy szerint az olvasmányaim közepén tartottam, miközben itt állt előttem egy ember, akinek az egyházatyák barátai voltak, akik inspirálták, és akiket végül is személyesen ismert. Ez nagyon jellemző volt Roger testvérre: a gondolatoknál sokkal fontosabbnak tartotta a személyes kapcsolatokat."

Körössy

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu