A kiengesztelődés útja a megismerés

Magyar-szlovák reménység

Történelmileg rövidnek mondható magyar-szlovák nemzeti békétlenségünk keservei között 2006. június 29-én Esztergomban a két püspöki kar meghirdette a kölcsönös bocsánatkérést és megbocsátást. Ez a remény biztonságával tölthet el mindannyiunkat, hiszen e megbékélés kimondására a kereszténység két évezredes szeretetgyakorlása tette a pecsétet. Akárcsak a IV-V., majd a VIII. században, amikor a sötétnek nevezett kora középkor keresztény Európájának alapját rakta le egyházunk a görög-római kultúra újrarendezésével a kolostori könyvtárakban, mint Szuromi Szabolcs Anzelm írja a Magyar Sion új folyamának most megjelent számában. Ebbe az európaiságba épült bele Szent István királysága, amelynek századai alatt a keresztény hungarus hazafiság formálta a török veszély miatt is szoros szimbiózisba került magyar és szlovák etnikumot. A latin mellett feltörő magyar és szlovák nyelvű imádság, a hazatudat, a kultúra azonos volt, a két nyelvet kölcsönösen tudták.

Bak Gáspár szepesi nagyprépost 1479-ben szlovákul könyörgött híveiért, a pápáért és Mátyás királyért. A szlovák históriás énekszerző Bornemissza Péterrel egybehangzóan fohászkodott Buda felszabadításáért. Lányi Illés tót prédikációit fordították magyarra Thurzó György nádor halálakor, Pázmány Péter saját nyelvének gyakorlására buzdította kedves tót nációját. E nép nyelvén sorra születtek az énekek Pannóniában a magyarral együtt, s ha a haza veszélyben volt, Istent hívta segítségül Zsolna főterén Rákóczi fejedelem szlovák evangélikus szuperintendens híve, tudós publicista diplomatája. Rudnay Sándor, Esztergom bazilikaépítő hercegérseke 1790-ben ékes szlovák prédikációban intette Nyitrakoroson híveit hűségre a hazához, a Szent Koronához, és együtt imádkozott velük a Budán ülésező országgyűlés sikeréért.

A nemzetté válás is kezdetben európai keresztény értékek mentén zajlott. Kossuthék szlovák kortársainak nagy része édes hazájának tekintette az ő nyelvükön Uhorskónak hívott Hungáriát, s ógyancsak sajnálták, hogy amiciből szlováknak meg magyarnak kell lenni. A romantika Mátyás királlyal ébresztette nemzeti öntudatra a népet, s a szlovák nemzetnek elég volt a hungarus keret. A Tátra szikláiból zuhogó vizek a Dunában egyesülve az ősi Budára és az ifjú Pestre folytak, amit a költő a legszebb diadémnak nevezett Magyarország koronájában. Építették is a várost vagy negyvenezren, a Lánchidat, a Bazilikát, a Parlamentet. A Margit hídtól a Boráros térig, az Andrássy út palotasorában alig akad tégla és habarcs, amelyen ne lenne szlovák munkáskéz nyoma.

A politika, a pénz, az üzlet alapjaiban rengette meg évszázadok erkölcsi értékrendjét, nemzet- és hazafelfogását. A szükséges és természetes polgári életfelfogás múltat romboló repedéseit kitöltő önzés a magyarosodás nemzeti mázával vonta be az országot, amelyben más népek nemzetté válása szükségszerűen a sértődöttség, a bosszú és a politika eszközévé vált. A ma újra felfedezett csernovai sortűz, a pánszlávizmus réme, Trianon bizony közös tragédiája, a kollektív bűnösség, az igazság felének vagy másik oldalának állandó elhallgatása és megannyi más rontás fedi el a szennyes sötétben világító fényeket.

Szemérmesen nem veszszük észre a szlovák szellem nagyjainak intését, hogy a nemzet építése nem folyhat az egykori magyarországi közös, majd magyar nemzetivé lett kultúra megtagadásával vagy meghamisításával. Hviezdoslavnál, Kukučínnál, Milo Urbannál a magyarok nem voltak a szlovák politika végzete. Hiába intettek ellene, azok lettünk.

Ezért kell bocsánatot kérnünk egymástól. Nem is anynyira az embertelenség különböző nyilvánvaló gonosztetteiért, hanem a sok-sok cinkos némaságért, a jóra való restségért, az egymást megismerni és megtanulni nem akarásért, legfőképpen évezrednyi szellemi, hitbéli, kulturális azonosságunk vállalásának restségéért.

A ma meghatározó erőt jelentő szlovák nemzedék az összetákolt Csehszlovákiában járt elemi iskolába, Tiso Szlovákiájában érettségizett, s ama bizonyos negyven év alatt élte felnőttségét. Ugyan mit hallhatott egyáltalán a nemzet keresztény értelmezésének lehetőségeiről? Észrevette-e a Trianonon síró, majd bűnös nemzetnek bélyegzett magyarság, hogy Madách, Jókai, Mikszáth, Molnár Ferenc Janói miért oly nehezen válhattak Európa szuverén nemzetévé?

Kiengesztelődésünk útját szelíden kíséri a megismerés lehetősége, a magyar és a szlovák nemzeti kultúra keresztény gyökerének azonossága. Tomek Vince piarista atyának egyformán volt lelki tápláléka szlovák népdal és Arany János-vers. Belülről ismerte, hogy egy-egy költő milyen melegítő fénnyel, kedves mécsesként vagy fényes csillagként ragyogott a szlovák irodalom egén. Nem is lett magyarrá politikai értelemben, hanem megmaradt hungarusnak.

Nemrégiben Agócs Gergely a Magyar Nemzetben ezt nyilatkozta a táncház hungarikumáról: "Ma már az sem ritkaság, hogy szlovák táncházakban a szlovák közönség... kalotaszegi legényest vagy szászcsávási cigánycsárdást rendel... akármennyire igyekeznek is a szélsőséges politikusok a két nép között ellenséges hangulatot teremteni, az elmúlt évezred a szlovákokat és a magyarokat úgy ťegybegyúrtaŤ, hogy valójában csak a nyelv választ el bennünket egymástól." Sőt! Ludovít Novák megfogalmazásában "igen jelentős a magyar nyelv hatása a középszlovák nyelvjárásra... Igen fontos a szlovák-magyar összefüggésrendszer a szlovák nemzeti fejlődés szempontjából - hiszen a szlovákság így fejlődött nemzetté Európa szívében."

2006. június 29. fénye vezet bennünket!

Käfer István

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu