Isten gyermekeiként várjuk a születendő Gyermeket

Advent - úrjövet (3.)

Isten Jézusban gyermekeivé, Fiának testvéreivé fogadott bennünket, s azóta szinte kézzelfoghatóan tapasztaljuk, amit az Emmanuel név jelent: velünk az Isten. Szent János apostol írja: Ami kezdettől fogva volt, amit hallottunk, amit szemünkkel láttunk, amit megnéztünk, amit kezünk tapintott... az Élet megjelent...

Felmerülhet a kérdés: mi történt volna, ha Isten úgy határoz, hogy egyszülött Fia kétezer évvel később, a mi igen szavunk alapján foganjon és szülessék meg - mondjuk itt, Európában.

Magyarországon az évi nyolcvanezer abortusz miatt a megfogant gyermekek közül csak minden másodiknak van esélye arra, hogy megszülethessék. Arról viszont már nem is szólnak a statisztikák, milyen kicsi az esélye az élet megfoganásának. A magzat méhen belüli megölése az anya alkotmányos joga, sőt bizonyos esetben úgy vélik, hogy kötelessége. Napokon keresztül szörnyülködnek az újságok, óránként bemondja a rádió, ha egy tizenegy éves gyermek világra szüli gyermekét. De egyetlen újság sem foglalkozik az abortuszt átélt tizenévesek életre szóló testi-lelki sérüléseivel. Pedig ma már tudja a lélektan, milyen súlyos következményei vannak az élet elpusztításának az anya számára akkor is, ha az anya már nem gyerek.

Karácsony az élet ünnepe. Nem készülhetünk a karácsonyra, ha a megfogant élethez való viszonyunkat nem vizsgáljuk fölül. Tegyük fel magunknak a kérdést: Valóban befogadjuk-e az Istentől kapott életet, befogadjuk-e Jézust az életünkbe?

Ma is előttem van az a hitetlen nagymama, akinek depressziós lányát a gyerekorvos abortuszra küldte annak ellenére, hogy a pszichiáter ezt nem javasolta. A nagymama végső elkeseredésében a védőnőhöz fordult segítségért, s könyörgött, beszélje le a lányát erről a lépésről. Elmondta, neki is volt abortusza. Korábban mindig úgy érezte, nincs egyedül, de ettől kezdődően üres lett az élete. Az ürességtől, halottságtól szenvedő nagymama megmentette unokája életét, és lányát a depresszió súlyosbodásától.

Máriához hasonlóan mondjunk igent arra az életre, amit rólunk gondolt el az Isten. Mondjunk igent a ránk bízott életekre a foganástól a természetes halálig.

Szavunkkal és példánkkal bátorítsunk másokat a gyermek elfogadásra, ezzel vegyünk részt az életellenes közvélemény megváltoztatásában. Akár van családunk, akár nincs, álljunk oda lelki vagy fizikai támaszként a gyermeket váró családok mellé, s fogadjuk be Jézus Krisztust, teljesítsük kérését: Ahogy engem szeret az Atya, ahogy én szeretlek, te is úgy szeress!

Aki birtokolja a világ javait, és szűkölködni látja testvérét, de a szívét elzárja előle, hogyan maradhat meg abban az Isten szeretete? Fiacskáim! Ne szeressünk szóval, se nyelvvel, hanem tettel és igazsággal - írja első levelében Szent János apostol. (3; 16-18)

Mert hogyan szerethetnénk Istent, akit nem látunk, ha nem szeretjük testvéreinket, akiket látunk, akik ínségének nap mint nap tanúi vagyunk? Nem maradhatunk érzéketlenek, közömbösek a rádióban hallott hírre, hogy idén már megint mennyi hajléktalan fagyott meg, pedig még csak december van. Nem hívtunk hozzájuk mentőt, mert azt gondoltuk, részegek. Nem ismertük fel, hogy szégyenlik elfogadni az orvosi segítséget, mert piszkosak. Otthagytuk őket az utcán, pedig nekik is otthonuk az atyai ház. Meglátjuk-e az otthontalanokban, a magányosokban a szállást kereső Szent Családot, Józsefet, Máriát és a Kisdedet, akiket senki nem fogadott be a szállásra? Jézus egészen eggyé vált a hajléktalanokkal is, amikor kirekesztettként istállóban született.

Hányan vannak közöttünk, akik nélkülöznek! Nincs elegendő pénzük, hogy kifizessék a fűtést, világítást, esetleg gyógyszert, hogy ennivalót vegyenek maguknak. Jézus az ő sorsukat is vállalta, amikor szegényként, mások gondoskodására szoruló gyermekként született meg Betlehemben. Gondoljunk legalább ilyenkor, karácsony táján a rászorulókra, s támogassuk őket valamilyen formában! Ne mentegessük magunkat, hogy nekünk sincs elegendő!

A szegényeknek nem csak a feleslegünkre van joguk. Akinek egy kabátja sincs, annak joga van a mi másik kabátunkra.

Lelkiismeret-vizsgálatra késztetett az egyik kollégám, aki mentegetőzve mondta: csak egy cipőt tudott küldeni a kárpátaljai árvízkárosultaknak, mert neki is csak kettő volt. Így én is összekészítettem néhány ruhát és cipőt, s igazán elégedett voltam magammal. Amikor aztán testvéreim tévedésből a kedvenc dzsekimet is betették a csomagba, mégsem volt könnyű elfogadnom, hogy a szegényeknek arra is joguk volt. Hiszen nekem van másik kabátom.

Testvéreink ínsége az égbe kiált. Igenis, őrzői vagyunk testvéreinknek!

Jézus, amikor a szükséget szenvedőket látja, azt mondja: Ti adjatok nekik enni.

Ez a felszólítás kötelez minket, hogy megosszuk testvéreinkkel, amink van: szeretetünket, időnket, kenyerünket, ha szükséges, az életünket is. Jézus felszólítása ugyanakkor arra is feljogosít, hogy azt a kevesünket, amink van, az Atya kezébe tegyük, és kérjük: áldja meg, szaporítsa meg, hogy aztán megoszthassuk testvéreinkkel. Nem a magunk erejében bízunk, nem mi akarjuk megváltani a világot. Merünk vállalkozni ugyanakkor erőnket meghaladó feladatokra is - a szeretet és az igazságosság érvényre juttatására saját környezetünkben és a társadalomban egyaránt -, mert Isten, a mi Atyánk szüntelenül munkálkodik, és megengedi, hogy részt vegyünk országa építésében, a megváltás művében. (Nagyon a szívemhez nőtt az a kisfiú, aki a hittanórán állandón jelentkezett, pedig nem ő volt a legjobb az osztályban. Egyik alkalommal, amikor sokadszor belesült a válaszba, s a hitoktató helyére akarta küldeni, kicsit megszégyenülve, de büszkén azt válaszolta: de apukám tudja...)

Ha nem tudunk is minden szenvedőn segíteni, ha nem tudjuk felépíteni az egészen igazságos társadalmat, s ha csak keveseket tudunk is elvezetni Istenhez, akkor is kezdjünk hozzá. Nem a mi képességeink számítanak. Édesapánk tudja. Ő majd segít.

Németh Emma SSS

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu