A vörös székesegyháztól a mátraalji faluig

Jó Pásztor nővérek Gyöngyösorosziban

Gyöngyösoroszi Heves megyében, Gyöngyöstől mintegy tíz kilométerre északra fekszik. Itt található a Jó Pásztor nővérek két magyarországi rendházának egyike. Segítségükre nagy szükség van a faluban, hiszen több család számára is nagy könnyebbséget nyújt a rend lelki és fizikai jelenléte.

A faluban több mint tíz nagyon szegény család él, lakásukban nincs fürdőszoba, de máig folyó víz sem. Így mosni is csak akkor lehet, ha vizet hoznak az udvaron álló kútból, azt tűzifával felmelegítik a tűzhelyen, ehhez azonban elegendő aprófa is szükséges. Télvíz idején az egylégterű helyiségekben együtt élnek az emberek a száradó ruhákkal, ami párássá, ezért roppant egészségtelenné teszi a levegőt. Az ilyen környezet melegágya a kórokozóknak, így náluk a megbetegedések aránya is magasabb. Él még tíz további család is a településen, amely szintén a segítségükre szorul, hiszen nehezen tudják beosztani a pénzüket, és a hónap vége felé bizony gyakran nincs már mit enniük. A nővérek ilyenkor élelmiszer-adományokkal segítik őket.

Soeur Marie-Georgette - a gyerekeknek csak Zsorzsett nővér - Franciaországból, Elzászból érkezett hazánkba, és már tizenhat éve tevékenykedik ezen a területen. Először a fővárosi rendházban dolgozott, később került Gyöngyösorosziba, ami először igen nagy kihívás volt számára. Három rendtársa közül ugyanis, akiket akkor ott talált, az egyik a Fülöp-szigetekről, a másik pedig Hollandiából érkezett, ő pedig a vörös homokkőből épült székesegyház városából, Strasbourgból: tehát mindegyikük más nyelvet beszélt. A szeretet nyelve volt az egyetlen, amelyet mindannyian értettek - és persze "beszéltek" is... Idővel aztán megtanultak magyarul is, de addigra már a környezetükkel is régóta jól értették egymást.

Dorothea nővér Németországból érkezett, és bevallása szerint soha nem gondolta volna, hogy Magyarország missziós területnek számít, azonban amikor - a Jó Pásztor nővérek rend tagjaként - két éve ide került, látta: munkájára, önfeláldozó segítségére hazánkban valóban nagy szükség van. Először nagyon hiányzott az otthon - hiszen ez az első külföldi küldetése -, azóta azonban ő is megtanult magyarul, és most már azt tartja rendkívülinek, ha valami miatt rövid időre el kell jönnie a faluból, és nem látja a lányokat. Pár napos távollét után Gyöngyösoroszi már úgy hiányzik, mint annak idején az otthona, München. Ittléte alatt többszörösen gyermekké vált, hiszen érett fejjel kellett egy számára nagyon nehéz nyelvet megtanulnia, de a községbeli gyerekek nagyon segítőkészek, és hamarosan jól megértették egymást. Másrészt, aki sokat van gyermekek között, az előbb-utóbb maga is gyermekké válik. Nagyon sokat lehet azonban tanulni a cigányoktól is. Náluk sokkal nagyobb a családi összetartás, ők soha nem bízzák közösségük idősebb vagy rászoruló tagját például egy öregotthonra, hanem maguk felügyelik, ápolják és gondozzák.

A lányok főzni, varrni tanulnak. Amikor ott jártam, kislányok egy csoportja Dorothea nővér vezetésével éppen karácsonyi üdvözlőlapokat készített, amelyeket aztán - odafigyelésük és hálájuk jeléül - elküldtek azoknak a külföldi szervezeteknek, illetve embereknek, akik adományaikkal támogatják a gyöngyösoroszi rendházat és a nővérek segítő munkáját. Volt már arra is példa, hogy fogyatékkal élőknek vagy más rászorulóknak készítettek ajándékot. Így a közösség tagjai egyszerre, egymással párhuzamosan tanulnak meg befogadni és adni, kitörve ezáltal a sokszor rájuk kényszerített ördögi körből, megváltoztatva sorsukat.

A fiatalok és a gyerekek a délelőtti tanítás után egyenesen idejönnek, ahol a leckeírás és tanulás mellett mindenféle közös elfoglaltság vár rájuk. A szombatot és a vasárnap egy részét is itt töltik, a játszva tanulást csak egy-egy közösségi ima erejéig szakítva meg.

Még a fővárosban történt, hogy Georgette nővér találkozott egy kisfiúval, aki roppant érdeklődőnek és jó szándékúnak tűnt, de akivel egyébként nagyon sok baj volt, alig lehetett valamivel is lekötni a figyelmét, nehéz volt fegyelmezni. Egyszer azt mondta neki, mindjárt a sarokba kell állnia. A fiúcska szinte pánikba esett: "Miféle sarokba? És mit lehet ott egyáltalán csinálni?" Később, amikor már javult a helyzet, a fiú felfigyelt arra, hogy Georgette nővér karórája minden órában csipog egy kicsit. Meg is kérdezte, miért, mire a nővér azt felelte: ez emlékezteti őt arra, hogy minden órában beszéljen egy kicsit Krisztusról. Ez a lehetőség nagyon felvillanyozta a kisfiút, így minden alkalommal, amikor meghallotta Georgette nővér óráját, körbefutva már ő tájékoztatta és intette csendre a többieket: "Tessék figyelni, most fog Georgette nővér beszélni Jézusról!"

Szöveg és kép:

Bánfalvi Tivadar

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu