Szepességi szemlélődések

Falképek nyomában

A történelmi Magyarország Szepes vármegyéje, amely Szepesség néven ivódott be a köztudatba, kulturális, társadalmi, gazdasági tekintetben egyaránt történeti egység. A világi és egyházi műemlékekkel, kincsekkel teli vidék egyfajta keresztmetszetét adja a középkori Magyarország kultúrájának, művészetének. Ugyanakkor az egykor nagy számban idetelepített szászság magyarságtudatáról is képet ad. Elég, ha csak ebben a tekintetben utalunk a történelmi ábrázolásokra, az Árpád-házi szentekre, főképp Szent István, Imre és László gyakori megjelenítésére. Késmárk, Lőcse, Mateoc, Poprád, Szepescsütörtök, Szepeskáptalan, Zsegra nemcsak egy-egy ékszer a szepességi városok sorában, nemcsak turista-látnivaló, sokkal több annál. Képet ad a magyar történelem számos jelentős személyiségéről és eseményéről, bepillantást enged a ma embere számára kevésbé ismert vértanúk, szentek életébe. Megismerkedhetünk az egyház történetével, ószövetségi előképekkel, Jézus életéből vett eseményekkel...

A falfestészet művészettörténeti jelentősége óriási, de ritkábban gondolunk arra a közegre, amely számára azok készültek. Vajon mennyire tudták eleink, hogy mi a jelentése az almának, a gránátalmának, a szentek különféle attribútumainak? Megértették-e ezeket papi magyarázat nélkül is, avagy a prédikációkban kaptak ehhez segítséget? Vagyis egészen egyszerűen: a szegények bibliái voltak-e ezek a képi ábrázolások, csakugyan biblia pauperumként nézték-e ezeket? Ez az imponáló tudásanyag (az eltérő művészi tudás mellett) hogyan értelmezhető az évszázadokkal később e templomokba betérő, a laikus és sokszor hitehagyott világ által megszegényített ember számára?

Ha a Szepességet mint keresztmetszetet említjük, akkor a lőcsei Szent Jakab-templom tárháza minden tudásnak - a festészettől Lőcsei Pál mester szobrászati munkáin át a finom indás fafaragásokig, mesterien megmunkált kovácsoltvas munkákig.

Kezdjük azonban "hittanóránk" első falfestményével, a templom északi falán (a bal oldalhajóban) található s két sorban ábrázolt irgalmasság hét cselekedetével és a hét főbűnnel.

Az irgalmasság cselekedetei a holtak eltemetése, a foglyok kiváltása, a mezítelenek felruházása, a hajléktalanok befogadása, az éhezők táplálása, a szomjúhozók itatása és a szomorúak vigasztalása. Jézust a szűkölködőkben ismerjük fel, míg az irgalmasságot gazdag házaspár gyakorolja. A képek fölött látható angyal maga a "jótékonyság szelleme". A bűnöket az azokat megtestesítő állatokkal ábrázolja az ismeretlen művész: így a jóra való restséget szamárral, a haragot a medvén ülő (ön)gyilkosokkal, az irigyeket a csontot rágó kutyával, a torkosságot a kacsát tartó rókával, a bujaságot az anyasertés hátán ölelkező párral, a kapzsiságot a béka hátán kincseket gyűjtővel, a kevélységet pedig az oroszlán hátán ülő házaspárral. A két sorozat kontrasztja tudatos komponálásra vall, és sikeresen ülteti át az elvontságot érzékelhető valósággá.

Lőcse után meglátogatjuk Zsegra (Zsigra) templomát. A kéthajós térben ízelítőt kapunk a középkori festészetből, ahol a belépőt megérinti a középkori misztikát árasztó hangulat. Ma már az idő múlása és a szakszerűtlen javítások következtében sok részlet nem vehető ki. Jóllehet a falképek nem egy időben keletkeztek, mégis összetartozást sugallnak. A hajó bal oldalán Jézus életéből vett jelenetek találhatók, melyeket a szentélyben az utolsó vacsora, Júdás csókja és Krisztus elfogása zár le. Az evangéliumi képek mellett - szintén az északi falon - Szent Lászlónak a leányrabló kun vitézzel folytatott harca elevenedik meg. A boltozatokon két szent királyunk, István önálló képe és László látható. E földi jelenetek után következik Mária mennybevétele, illetve a szentélyben a megkoronázás eseménye, bizánci elemeket sem nélkülözve. Végül a diadalív nagy képi gazdagsággal az utolsó ítélet képében figyelmeztet mulandóságunkra s jóra való törekvéseink értelmére.

E kicsiségében is monumentális templomtól nem messze újabb varázslat tárul szemünk elé: Szepeskáptalan (Szepeshely). Építészeti remeklés, ahogyan a táj a várral és a Szent Márton-templom égbe törő tornyaival és védő kőfalával elszakíthatatlanul egybeolvadva dacol a történelem viharaival. Ennek egy epizódjára emlékeztet a Károly Róbert megkoronázása című freskó az északi falon. Bár a királyt többször megkoronázták, de ez csak akkor vált érvényessé, amikor a Szent Koronát tették a fejére. A falkép 1317-ben készült, mikor a király valószínűleg ott járt. Ritka ábrázolás, hogy Szűz Mária maga koronázza meg az Anjou királyt. A Szent István által a Magyarok Nagyasszonyának felajánlott országot, királyságot közel háromszáz év után e koronázással szimbolikusan is óvja Mária. Különösen felemelő az a himnikus, latin nyelvű felirat és Mária-kultuszunk szép, a mának is szóló emléke, mely magyarul így hangzik: Hozzád, kegyes Szűz, fohászkodunk, / Ha nem vezetsz, eltévedünk, / Oktass tehát, mit tegyünk, / Könyörülj, oh Szűz, rajtunk.

Horánszky Nándor

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu