"Az egyház útja az ember"

A Karitász lelkiségéről

A kereszténység a szeretet vallása, de érdemes közelebbről szemügyre venni, mit jelent ez a hétköznapokban. A hívő keresztények nagy része a szegények és rászorulók iránti kötelességének egyszeri adományokkal és főleg használt - sokszor számára már használhatatlan - ruhadarabok ajándékozásával tesz eleget. Sokan vagyunk, akik fontosnak tartjuk a karitatív feladatok végzését, mégsem érezzük át igazán, mit is jelent ez.

Mindaz, ami az embereket érinti, az egyházat is kell, hogy érintse. II. János Pálpápa ezt az igazságot így fogalmazta meg Redemptor hominis kezdetű első enciklikájában: ,,Az egyház útja az ember." Az egyház mint Krisztus titokzatos teste Jézus művét hivatott folytatni. Küldetése tehát az övével azonos: az Isten szeretetéből kiszakadt ember számára megnyitni a visszatérés útját. Az egyháznak ennek folytatására Jézus konkrét utasításokat adott, amikor mennybemenetele előtt apostolait megbízta: "Én kaptam minden hatalmat a mennyben és a földön. Menjetek tehát, tegyetek tanítványommá minden népet, kereszteljétek meg őket az Atya és Fiú és Szentlélek nevében, és tanítsátok őket mindannak megtartására, amit parancsoltam nektek. Íme én veletek vagyok mindennap, a világ végéig." (Mt 28,18-20)

E néhány mondatba Jézus belesűrítette az egyház történelmi küldetésének leglényegesebb elemeit. Kíséreljük meg kibontani ezeket. Jézus saját, Istentől kapott korlátlan hatalma birtokában szól. Ezt ruházza át tanítványaira, hiszen az, amivel megbízza őket, ezt a hatalmat feltételezi.

Krisztus utasítása univerzális, minden népet magában foglal és minden időkre szól. Hármas feladat elé állítja apostolait: "Tegyetektanítványommá minden népet" - azaz tovább kell adnunk, amit tőle hallottunk, amire tanított bennünket.

"Kereszteljétekmeg őket" - a tanítás elfogadása nem rekedhet meg elméleti síkon, hanem következményekkel jár a tanítvány életében, aki a keresztség által Krisztusba oltódva újjászületik, s a megváltás részesévé válik.

"Tanítsátokőket mindannak megtartására, amit parancsoltam nektek" - a Krisztushoz tartozásnak a gyakorlati életben kell megvalósulnia. Ennek irányítói a parancsok, pontosabban a parancs, az egyetlen, amelyre valamennyi visszavezethető: a szeretetparancs.

E hármas feladatban fogalmazódik meg az egyház hármas küldetése: a tanítás, a megszentelés, illetve minden istentisztelet és a szeretetszolgálat, görögül: a kérügma, a liturgia és a diakónia. A három nem választható el egymástól, már az ősegyház életéről szóló beszámolókban, az Apostolok cselekedeteiben és Pál apostol leveleiben fellelhető - különösen a közösségi istentisztelet, a "kenyértörés", azaz az eucharisztia kapcsán - a küldetés három síkjának egymáshoz kapcsolódó gyakorlata.

Mindennek alapja Jézus odafordulása a szegényekhez és betegekhez, azonosulása minden szenvedővel: "Amit a legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, nekem tettétek" (Mt 25,40), és a saját életét is feláldozó szeretetét mércéül állító határozott parancs: "Úgy szeressétek egymást, ahogy én szerettelek titeket" (Jn 15,12). A szeretetnek ez a minden magyarázgatást, kompromisszumot kizáró törvénye különbözteti meg a kereszténységet minden más vallástól. És ez motivál minden keresztény szeretetszolgálatot és jelzi a lényeges eltérést a pusztán humanitárius kezdeményezésekkel szemben.

A hívő embernek küldetése van a földi életben, igyekszik Jézus nyomában járni, de egyedül ez nem megy, az embernek szüksége van a közösségi életre. Ez nem valami ráadás a léthez, ez az emberi természet törvénye. Közösségi életet élünk a családban, az egyházban, a társadalomban.

Az ember egyszeri, megismételhetetlen és egyéni képességeket, lehetőségeket kap, hogy Istent és embertársait szolgálja. Aki segít, annak fel kell ismernie, hogy a rászoruló is ugyanúgy páratlan és megismételhetetlen ember. Ha meglátjuk a rászorulóban a szenvedő Krisztust, akkor segítünk, egyébként csak ügyintézünk. Tudatosítanunk kell magunkban, hogy nem egyéni akciókat folytatunk, hanem Krisztus szeretetét éljük, az ő kegyelméből, és embertársainkkal közösségben segítünk. Ez akkor válik mindennapi életünk részévé, ha e gondolatokat átelmélkedjük, és imádkozunk azért, hogy mindezekhez megkapjuk a kegyelmet és az erőt.

Ez a cselekvő szeretet a hívő ember életformája. A tíz évvel ezelőtt megtartott esztergom-budapesti egyházmegyei zsinat ezt így fogalmazta meg, mint célkitűzést:

"Tanúságot tenni arról, hogy az egyház szeretetközösség, és miközben a szeretetszolgálatunkat kiterjesztjük minden rászoruló felé, sokaknak meg tudjuk mutatni, hogy aki kitart a szeretetben, az Istenben marad és Isten is benne marad. (1Jn 4,16)."

N.K.

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu