Az én Új Emberem

Az Új Ember számomra ma sem más. Hozzánőttem, mint ághoz a levél. Szerkesztőségében kezdődött az, ami felelősségem és hivatásom: betűk által szólni, formálni, hogy közben magam is gazdagodjam. Mint minden, a papír is halandó, de megmaradhat a betűk, sorok által, mint vetéstáblák, melyekbe búzaszem került.

Tóth Sándor egy Új Ember-ünnepségen a nyolcvanas években, a hetilap és a Vigilia munkatársai körében. Mellette ül Csanád Béla és Kalász Márton.

Sorsom úgy rendeződött akkoriban, ahogyan jó ügyekért a keresőé: a levelet - amelyben a felelős szerkesztő értesített: szeretettel vár a munkatársai közé - két vagy három hónapig hányta-vetette a posta. (Lehet, hogy azt akkor más intézménynek kellett nevezni?) Végre megkaptam. Mentem. A kérdésre: hol voltam eddig, a felmutatott boríték adott választ, vagy négyfajta átírt címjelzésével... Leültem az asztalhoz, szemben a felelős szerkesztő, kezében cigaretta, szavában az a szelíd szeretet, melyet apámtól szoktam meg. Éreztem a bizalmát, s annak az első "utasításnak" távlatos üzenet-bensőségét, amely ezt kérte: - Ha híreket fogalmazol is, énekeld meg. Tudtam, nem kezdő poétának mondja, hanem kezdő újságírónak, akinek gondja legyen a stílus, az az emberi igény, hogy alaposan ismerni kell az anyanyelvet, ablakokat nyitni a világra, főleg egyházunk kétezer esztendős örökségére. Vagyis: keresztény újságírónak kell lennem - meggyőződéssel, elkötelezettséggel.

Azóta hálás vagyok neki, aki már a solymári temetőben nyugszik, s aki palócföldi atyai mesterem volt. Általa találkozhattam a katolikus magyar európai szellem olyan kiválóságaival, mint Bálint Sándor, Kunszery Gyula, a szigorú, de igazságos, jó tollú bencés tanár, az Új Ember- alapító Pénzes Balduin, Szigeti Endre, Sinkó Ferenc, Possonyi László (a Vigilia egyik "törzsága") vagy az örökké derűs "nagy-gyerek" Bittei Lajos költő, műfordító, Ijjas Antal, a méltatlanul elfelejtett szépíró. S persze Pilinszky János,Vasadi Péter, akik nélkül nehéz lenne Új Emberben gondolkodni. Amint Zlamál Dezső bácsi (volt) gazdasági igazgató, a ma is lelkiismeretesen-pontos munkatárs, Boér Blanka, Pottyondy Zsófia vagy Magyar Kornélné (Emmyke) és Grexa Sándor nélkül.

Hosszú lenne felsorolni mindenkit. Emlékük - a már elköltözötteknek - egy-egy kerti sziromlevél, erős ág. Naponta találkozom velük, s ha elhaladok a vasúthoz vezető úton a kőkereszt előtt, csöndes szóval értük is - hozzájuk is fordulok.

"Mi más az élet, mint előjátékok hosszú sorozata" - írta Liszt a Les preludes (Nyitányok) partitúrájára. Nyitány nekem az Új Ember - harminchárom esztendeje - és folyamatos koncert, melyet egyszer majd mindannyiunk Édesatyja zár le odaáti készülékén, hogy akkor és ott se felejtsem el.

Addig jó lenne e koncertben csöndes másodhegedűsnek lenni.

Tóth Sándor

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu