"...nem a halálé az utolsó szó"

A kábítószer elleni küzdelem Medjugorjéban

Mindene megvolt, mégis üresnek érezte az életét. Hrvatn huszonkilenc éves, horvát nemzetiségű fiatalember. Korábban Münchenben élt a szüleivel. Már tizennégy évesen hasist szívott, majd hat éven keresztül heroinfüggőségtől szenvedett. Az egész hazugsággal kezdődött, majd pénzt lopott a szüleitől, hogy hozzájuthasson a napi heroinadaghoz. Aztán jöttek a dílerek, drogkereskedők, a törvény keze... Egy idő múlva teljesen egyedül maradt, már csak a heroint tudhatta "barátjának". Eljutott addig a pontig, amikor az Istenhez fordult, de csak hogy a halálért imádkozzon. Élni vagy meghalni - döntenie kellett. Addigra apja iránti szeretete már gyűlöletbe fordult, mégis tőle kérte a segítséget. Ez volt az első nehéz lépés, úgy érezte, megalázkodik, de nem volt más választása. Édesapja hozta el Medjugorjéba, ahol a Szűzanya segítségével újra Istenhez fordult, de már azért, hogy a gyógyulásáért imádkozzon.

A horvátországi Mária-kegyhelyen található a Comunitá Cenacolo nevű keresztény közösség kábítószerfüggő fiatalokat befogadó háza. 1983-ban Elvira Petrozzi olasz származású nővér alapította a közösséget. Akkor még nem tudta, hogyan tovább, de bízott az isteni gondviselésben. 1991-től az addig csak Olaszországban működő közösség nemzetközivé vált. Ma már szerte a világon összesen negyvenöt (ebből Európában harminc) házban ezerötszáz fiatal él a közösségben. A házakban nincs orvos, nővér vagy terapeuta. Csak szenvedélybetegek vannak, akik tudják, mire van szüksége társuknak, ismerik egymás érzéseit, félelmeit, csalódottságát, magányát. A reményvesztett fiatalok tragédiájukban itt otthonra találnak, ahogyan Hrvatn is.

A drog "szabadságának" világából minden átmenet nélkül bekerülni egy zárt rendszerű keresztény közösségbe, elfogadva a szabályokat, a rendszeres imádkozást, óriási traumát jelenthet.

- Katolikus voltam, de nem gyakoroltam a vallásomat. Amikor édesapám elhozott ide, nem tudtam, mi vár rám, megijedtem, amikor láttam az embereket térden állva imádkozni, s ahogyan megfogták a kezem, minden idegennek tűnt, és nehezen hittem el, hogy itt talpra lehet állni a sötétségből. Nem vártak orvosok, nővérek, nem kaptam gyógyszereket az esetleges elvonási tünetek kezelésére. Csak a legidősebb fiú volt segítségemre, a "védőangyal", akit arra választanak ki, hogy megismertesse a közösség életstílusát, és egy-két hónapon keresztül napi huszonnégy órát együtt töltsön velem. Dolgozott értem, és együtt szenvedett velem a drog elleni küzdelemben. A közösségben egy percig sem maradunk egyedül. Mindez már akkor olyan nagy hatással volt rám, hogy van ember, aki vállalja értem ezeket a feladatokat.

Medjugorjéba az egész világról érkeznek gyógyulni vágyók. Huszonhat nemzetiség van jelen a Comunitá Cenacolo közösség házában.

- Életemben nem éltem át ilyen békét, mint itt. Különleges helynek tartom Medjugorjét. A hit és a Szűzanya nélkül nem menne ez nekünk. Minden hónap első szombatján együtt imádkozunk a Szűzanyához, aki itt van közöttünk.

Kezdetben nem hittem az imában, csak követtem a közösséget, ma már érzem: az ima nagy ajándék. Azoknak, akik helyet adnak életükben az imának, több örömük, bizalmuk van, elégedettebbek.

Vannak, akik évek óta a közösségben élnek. Mi az, aminek ekkora megtartó és gyógyító ereje van itt?

- Természetes családi életstílus van jelen ebben a közösségben. Minden reggel hat óra után elimádkozzuk az örvendetes rózsafüzért, majd elolvassuk a napi szentírási igét. Nyitottan és szabadon beszélhetünk magunkról, legyőzve félelmünket, zárkózottságunkat. Reggeli közben is beszélgetünk, ahogyan egy családban kellene, de ez otthon nem történt meg, mindenki el volt foglalva a saját feladatával.

Reggeli után dolgozunk, mindenkinek megvan a maga feladata a közösségben. Önellátóak vagyunk, a kenyérsütéstől a házaink felépítéséig mindent mi végzünk el. Mindenki részt tud vállalni valamilyen formában, és egymásra vagyunk utalva. Ebéd után szabadidő van, vagy a ruháink mosásával töltjük az időt. Kézzel mosunk, hogy még jobban meg tudjuk becsülni a munkánkat. Délután együtt imádkozzuk a fájdalmas rózsafüzért. A munka délután hatig tart, majd a dicsőséges rózsafüzérrel zárjuk a napot.

Munka közben is imádkozunk. Tulajdonképpen a munka maga imádság. A munkában együtt kell működni, kommunikálni, olykor vitatkozni. A munka megtanít önmagam megismerésére. Nagyon fontos, hogy a dolgokat szeretettel tegyük, ne kényszerből, és akkor a munka felemel.

Rózsafüzéreket, apróbb kegytárgyakat is készítenek, de saját festésű ikonokkal is találkozhatunk itt.

- Elvira nővér egyik rendtársától tanultuk meg az ikonfestést. Szükséges az ima, az elmélkedés, a böjt a festéshez, amely nemcsak művészet, hanem az imádság egyik formájaként szintén segít önmagunk megismerésében, a gyógyulásban.

Mennyi ideig tart a gyógyulás?

- A mi közösségünk élete nem terápia, hanem az élet iskolája, "Krisztoterápia". A probléma gyökeréig kell ásni, és ez nem más, mint maga a család. A drog vagy bármely más függőség már csak következménye a keresztény értékek nélküli életnek. A szülők túl sokat dolgoznak, így nincs idő, energia a beszélgetésre. A közösség megtanít a jóra törekedni, mert ha ez sikerül, boldog leszel. Nem számít, ki vagy, honnan jöttél, meddig maradsz. Nincs meghatározott idő, csak az a fontos, hogy meggyógyulj, és addig maradsz, amíg jónak látod.

A közösségben nincs tévé, rádió.

- A média nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a családok szétesnek. Megszűnnek miatta a beszélgetések, és ezt észre sem vesszük. A tévé nem gyógyít, alattomosan megmutatja a lehetőségeket egy "boldogabb" életre, de valójában a halálba, a magányba taszít. Itt nincs szükségünk erre. Itt a közösség, a társak, a munka, az ima jelentik az egyedüli esélyt a sötétségből való kilépésre. Egyszerű a közösségi életünk, de nagyon gazdag.

A közösségbe kerülésed előtti időszakban a szüleiddel való kapcsolattartás már tönkrement. A közösség milyen változást eredményezett ezen a téren?

- Most már barátaimnak tekintem a szüleimet. Amikor találkozunk, sokat beszélgetünk, és ők is elmondják a problémáikat, gondjaikat, nem is hittem, hogy létezhet ilyen kapcsolat szülő és gyermek között.

A Comunitá Cenacolo közösség vágyik arra, hogy reménysugár legyen, és tanúságot tegyen arról, hogy nem a halálé az utolsó szó. Köszönöm Istennek, hogy a kábítószer mélyéről a világosságra hoztak.

Kovács Ágnes

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu