Kapunk tárva, a szívünk még inkább

"Idegen voltam és befogadtatok"

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat ünnepre készül.

A "befogadás napja" - keletnémet menekültek a máltaiak sátránál

A történelem érési folyamata tizenöt évvel ezelőtt - a lázas készülődésben élő, sorsfordító változásokat váró Magyarországon, amikor megnyilatkozott a más horizont felé tekintő politikai jó szándék is - spontán nagy feladat elé állított bennünket, ami egyben evangéliumi kihívás is volt: "Idegen voltam és befogadtatok" (Mt 25,35). Volt erőnk ahhoz, hogy az óvatosságra intő szavakat figyelmen kívül hagyva egyedül Jézus hangjára hallgassunk. Keresztényként nem is tehettünk másként.

Ezt a döntésünket igazolja az egyik kedves meghívottunk, aki levél által üzent: Másfél évtizeddel ezelőtt a Mindenható segítségével megnyíltak a szívek, és képességet adtak a szeretet bizonyítására. Azóta minden évben augusztus 14-én megünnepeljük a Befogadás Napját.

A tizenötödik évfordulón, 2004. augusztus 14-én, Budapesten a keletnémet menekülteket befogadó 1. számú tábor helyén felavatjuk a Befogadás elnevezésű emlékművet.

Hálát adunk Istennek, hogy szerepet szánt nekünk e sorsfordító eseménysorozatban. Szeretnénk köszönetet mondani mindenkinek: politikusoknak, a hatóságok felelőseinek, a magyar és német máltai önkénteseknek, a befogadó magyar családoknak és számtalan névtelen segítőnek.

Úgy gondolom, e történelmi esemény vetette el a magvát Európa újjászületésének, és hálaadásunk mellett ezért egy keresztény, emberséges Európáért is könyörgünk.

Elődeink hősi helytállása nyomán 1989 nyarán a televízió jóvoltából széles e világon ismertté vált a Magyar Máltai Szeretetszolgálat.

Akkor belső sugallatra cselekedtünk. Tettük, amit ebben a helyzetben keresztényként tennünk kellett. Azóta a befogadás a krisztusi program lényegeként meghatározza életünket és munkánkat. Elköteleztük magunkat a szegények mellett. Jézus tanítása szerint és a Biblia megfogalmazásában ezek a szegények a kirekesztettek. A magukra hagyottak, a másokra utaltak. Jézus idejében a kirekesztettek azok voltak, akiket a vezetők vagy a közfelfogás semmibe vették, megvetették: gyerekek, asszonyok, betegek, vámosok és bűnösök. Őket említve ma inkább az éhezőkre, szomjazókra, ruhátlanokra, hajléktalanokra, betegekre, munkanélküliekre, hátrányosan megkülönböztetettekre gondolunk.

Szakadék választja el ettől a látástól a kinyilatkoztatástól független gondolkodást, noha ebben a szférában is mozgolódás támadt. Arról hallunk, hogy a toleranciát oktatni kezdik a jóléti államokban. Mi, máltaiak mindennapi tapasztalatunk alapján, a szegények (kirekesztettek) egyre növekvő sokasága közepette vállaljuk a keresztény tanítást: a történelem minden ténye csak arra szolgál, hogy keret legyen, amelyben kiérdemeljük az örök üdvösséget.

A legfontosabb szavak ebben a témában azok, amelyekkel az Úr Jézus a végső ítéletet írja le. Ennek mértéke nem az lesz, hogy ki mennyit böjtölt, mennyit imádkozott, mekkora tetteket vitt végbe Isten országáért, hanem hogy (főleg anyagi eszközeivel) mennyi jót tett a rászorulókkal. E szavak szédületes lehetőséget nyújtanak a vagyonos számára, de ugyanakkor borzalmas távlatokat az öncélú vagyonnak is. Pedig a döntő szavak csak ezután következnek: amit egynek tettetek a legkisebbek közül, nekem cselekedtétek. Az Úr Krisztus itt félreérthetetlenül azonosítja magát a szegényekkel. Ebben a megvilágításban egyszerre egészen másként hangzanak e szavak: szegények mindig lesznek veletek. Bernanos azt mondja, ezek az evangélium legszomorúbb szavai. Igaza van, de ha mélyebbre szállunk, a következő két kijelentést egymás mellé kell állítani: "szegények mindig lesznek veletek" és "én veletek vagyok a világ végezetéig".

Két szent örökséget bízott az Úr egyházára, az eucharisztiát és a szegényeket, amikor a kenyeret saját testévé változtatta, a szegényt pedig saját képére és hasonlatosságára teremtette. Azóta a kenyér igénytelen fátyola mögött és a szegény alázatos külseje alatt az Úr Krisztus rejtőzik és vándorol a világ végezetéig. Az egyház mind a kettőnek asztalt terít. Mindkettő az áramló szeretet misztériuma. Ott a kenyér színébe rejtőző Krisztus jön, hogy gazdagítson, itt mi megyünk, hogy a szegény színébe rejtőző Krisztust gazdagítsuk. Van-e, ami jobban eggyékovácsolná a lelkeket, mint az adás és az elfogadás ténye, amelyben a szívek forrnak össze? Az egyikről azt mondja az Úr: aki eszi az én testemet, örökké él, a másikról pedig: boldogok a szegények, mert övék a mennyek országa.

Krisztus a szegényt éppúgy, mint az eucharisztiát az egyház őrizetére bízta. Nagy fiai, a szentek mindig tudatában voltak ennek. Nemcsak az oltáriszentség előtt borultak le, hanem térdre ereszkedtek a szegények előtt is, lábukat mosták, ágyukba fektették őket.

Az Úr Jézus nem hirdet új társadalmi rendet, nem szociális reformátor. Minden elmélet a szociális berendezést akarja megváltoztatni. Ő az embert veszi célba, mert tudja, hogy egyedül annak átalakulásával változik meg a világ. Nem ítéli el a vagyont, és nem kívánja, hogy hívei szegények legyenek. Példabeszédei mutatják, hogy a vagyonnal együtt növekszik a felelősség is. Menekülni a vagyon elől annyit jelent, mint menekülni a felelősség elől, s ha a legjobbak menekülnek, akkor a felelősség a felelőtlenek kezébe kerül.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat e felelősségtudattal vállalt szolgálatát a kormányzat (a rendszerváltozás után az első, majd a következők) felismerte és elismerte azzal, hogy állami támogatásban részesítette. Mára, miközben tömegek szakadnak le, ez a kormányzati szándék gyengül, és a támogatás csökken. Gazdasági szempontokra hivatkozni ezen a területen a felelősség kérdését veti fel. Ezek az "intézkedések" az ellehetetlenülés felé sodorják a Magyar Máltai Szeretetszolgálatot.

Ebben a helyzetben számtalan tapasztalatra hivatkozva mondhatjuk: Isten nagyon sokszor hagyja azokat is vergődni, akik az emberi biztonság elé helyezték a belé vetett bizalmat. Éppen ezért egyre csak és még inkább Istenre hagyatkozó bizalommal valljuk, hogy aki egyedül Jézus szavára hallgat, aköré Isten különleges gondviselése szövődik, az előtt egy lépéssel Isten halad, kinek léptei nyomán úttá rendeződik a legkuszáltabb rengeteg is.

Szeretnénk hinni, hogy velünk is az történik, amit az Úr Jézus mondott Szent Teréznek: "Leányom, amilyen mértékben magadra vállalod az én gondjaimat, olyan mértékben én is a tieidet. Mától fogva neked csak reám legyen gondod, a te gondodat meg majd én viselem."

Isten néha csodát tesz választottjaiért. Máskor inkább csodálatos az Úr keze: az egyes esetekben semmi rendkívüli nincs, de az egész együttvéve több mint emberi. Így születnek hatalmas alkotások a semmiből, a teremtő Isten jóvoltából.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat 2004. augusztus 14-én ünnepelni fog. A tizenöt évvel korábbi eseményekre emlékezünk. Nem gondoltuk, hogy rendkívüli, amit tettünk. Kevéske bátorságunkat ragadta meg Isten, s ezért, ami történt - a nemzetközi vélekedés szerint is - több volt, mint emberi. Valójában csodát tett az Isten, s ezért avatjuk fel a befogadás eszméjét hirdető emlékművet.

Kozma Imre,

a Magyar Máltai Szeretetszolgálat elnöke

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu