Illés Sándor

Filmszakadás

Az évek múlásával olyanra válik az ember élete, mint egy régi, kopott filmszalag. Érdekesebb részeit olykor levetítjük emlékezésünk moziján. Milyen is volt az a régi nyári alkony, a kedves haján megcsillanó naplemente. Ülünk hunyott szemmel, vagy álmatlanul forgolódunk az ágyunkban, miközben pereg a film. Visszafelé utazunk a múltba.

És így találkozunk többször is régi önmagunkkal. Felszállunk egy régi vonatra, amely ismeretlen tájakon át elvisz bennünket valahová. Néha csak egy kis vendéglő félhomályos ivójába, de néha a régi iskolába is. Már nem létező tantermekbe, régen elnémult lakodalmakba. Láttam a múltkor egy csukott szemű öregurat az egyik ligeti padon üldögélni. Talán arra a szőke hajú fruskára gondolt, akivel találkát beszélt meg valaha, ki tudja már hány éve. De a leány most nem jött el, mire az öreg feltápászkodott, és botjára támaszkodva elsántikált.

Ahányszor csak akarjuk, ismét végigéljük elmúlt életünk egy-egy régi szakaszát, felröppenő pillanatát fiatalon, erőtől duzzadón, boldogságtól nevetve, vagy csak könnyes szemmel emlékezve. Néha már az az érzésünk, hogy az emlékezet szebb, mint a valóság, megszépíti az idő, a keserű percek se marcangolnak éles karmukkal. Mindent megszelídít az idő, nemessé érlel a távolság.

Hol anyánk hűs, simogató kezét érezzük a homlokunkon, hol meg a kedves kezét a tenyerünk simításán. Micsoda hajnalok voltak azok a régi napfelkelték, amikor a tanyán nyári szünidőben kirángattak az ágyamból, és rámbízták a marhák terelését. A réten még harmat csillogott, amikor leültem a kis patak partjára, és a padláson talált régi, még világháború előtti kalendáriumot olvasgattam lassan betűzve.

Felrémlett bennem akkor egy új világ, amit még nem ismertem, s csak jóval később jöttem rá, hogy nem is olyan, amilyennek elképzeltem. Az embert idős korában a visszapergetett emlékezés döbbenti csak rá az igazságra. Pedig mennyit kerestem, mennyit harcoltam érte, s mivé lett? Tanulságos nagyon a visszapergetett élet. Gyakran eszembe jut az a pillanat, amikor apám gyermekkoromban kézen fogott és kivezetett a kertbe, ahol szőlőfajták hosszú sora díszlett, de elvétve akadt lombos gyümölcsfa is. Korán érő körték álltak a kerítés mentén, piros gyümölcsöt érlelő almafák, volt ribizli is a bejárati ajtónál és egy öreg diófa. Megálltunk alatta.

"Ezt még talán ükapád ültette, amikor ide telepedett a család egy rozoga szekéren a Jászságból. Itt pusztaság volt. Akkor építették újjá a magyarok a községet, amelyet a szerbek felperzseltek a szabadságharc kezdetén."

Ükapámat nem ismertem, de a nagyapa sokat mesélt kicsi koromban a költözésről. Szegény, nincstelen népség talált itt hazát és építette újjá a felperzselt házakat és hozott magával békességet. Templomot épített és iskolát, verejtékével virágoztatta fel az ősi magyar földet.

A szilvákat már a nagyapa ültette, a barackokat apám palántálta a kertünkbe, és amikor tehette, mindig büszkén mutogatta nekem, az egyetlen utódnak.

"Ne engedd soha elpusztulni a kertet!" - kötötte ilyenkor a lelkemre.

De engem messze vezéreltek a vágyaim, megfeledkeztem az ősi jussról, kertről, fákról, szőlőről, a jegenyék vigyázta kis tanyáról. A világban futottam, múzeumokat bújtam, könyvtárak olvasótermeiben pihentem. Aztán tengerpartok, fjordok, távoli egzotikus szigetek. Mennyi szépség! Az ember sose tud betelni.

Forog az emlékezet mozija, pereg a film a múltról, házról, kertekről, békés alkonyatokról, hallom annak a régi harangnak a hangját is ilyenkor. Az otthon szépsége. A nyugalom.

Aztán a minap bekopog hozzám egy földi, hírt hoz otthonról.

Arról, hogy magyarok ellen uszító cirill betűs feliratokat festenek éjszakánként a temerini házak falára. Hogy a régi szülőház kertjében sincs már szőlő. Kivágták a diófát is. Az emberek beriglizik a kiskapukat éjszakára, és a kutyák vadul csaholnak.

Próbálom visszaidézni a múltat, a harangszót, a kékes estéket, de hirtelen megáll a szívemben pergő emlékezet. Mi történt?

Elszakadt volna a film?

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu