Mitől boldog egy többgyermekes család?

Kiutak Magyarország demográfiai válságából

Írországot és Lengyelországot nem számítva Európa öregszik. Az ENSZ már régóta hangoztatja aggodalmát: ezzel a földrész gazdasági stabilitása kerül veszélybe, mivel a zsugorodó aktív népesség egyre kevésbé lesz képes eltartani a növekvő létszámú idős korosztályt. Ezért a családalapítás és a gyermekvállalás "többé nem magánügy", hanem gazdaságpolitikai kérdés. Minden ellenkező állítás dacára a kormányzatok tevékenysége közvetlenül és közvetve egyaránt hat a népesség alakulására. Európa országainak kormányai különböző megoldásokat keresnek erre az egyre égetőbb problémára. Franciaországban a gyermeket nevelők szociális hátterét erősítették meg, a skandináv országokban a gyermeknevelés- munka párhuzamot oldották meg, Olaszországban pedig - ahol a legnagyobb a demográfiai csökkenés - egy különleges módszert is kipróbáltak: a kormány felkért neves divatházakat, például az Armanit és a Guccit, hogy szerepeltessenek kisgyermekeket reklámkampányaikban, népszerűsítendő a gyermekvállalást.

Családcentrikusság és népességcsökkenés

Magyarországon - annak ellenére, hogy szakemberek több évtizede felhívták a figyelmet a fenyegető tendenciára - csak az elmúlt években vált igazán köztudottá a demográfiai csökkenés problémája. Nálunk az 1960-as évektől kezdve folyamatosan apad a születések száma - míg a nyugati országokban ekkor volt a baby-boomnak nevezett demográfiai robbanás. De a hazai helyzetet még jó ideig elfedte a magasabb létszámú idősebb korosztály örvendetesen kitolódott halálozási életkora, így a lakosságszám csak 1981-től kezdett nominálisan csökkenni. A tendencián a rendszerváltozás sem segített, mostanra pedig már egész Európa problémájává vált a népességcsökkenés és -öregedés.

A magyar fiatalok többsége családcentrikus, úgy gondolják, fontos a munka, de az otthon, a család lényegesebb. Jóllehet az elmúlt évtizedek "szingli" létformája divatos volt, nem hatott a magyarországi fiatalok valóságos családalapítási terveire. Az elmúlt két évben azonban aggasztóan megnőtt társadalmunkban a gyermektelenséget tudatosan választók száma: míg 2000-ben is csupán a megkérdezettek 5 százaléka adott prioritást a munkának, karriernek, ma már a családalapítási korban lévő nők több mint 10 százaléka nem akar gyereket.

A tizennyolc év fölötti lakosság - férfiak és nők egyaránt - 86 százaléka határozottan tervezi, hogy szülővé válik, illetve már az is. A különböző felmérések adatai ingadoznak, de abban mindegyik megegyezik, hogy a párok tervezett gyermekszáma több, mint kettő. Ugyanakkor sokkal kevesebb gyermek jön végül világra, az egy nőre eső gyermekszám 1,4, ami meg sem közelíti a népesség reprodukciós szintjét. Nagyon kevés a három- és többgyermekes család Magyarországon, a háztartásoknak körülbelül 4 százaléka. És sajnos ezek a családok sem biztató, inkább elrettentő példák a családalapítás előtt állók számára, mert a második gyermek után drasztikusan esik a családok életszínvonala. A kétgyermekes családok 35 százaléka, a három- és többgyermekeseknek pedig 60 százaléka él a létminimum alatt.

A hazai családtámogatási rendszer a gondozó- és ellátó- funkciókkal (például védőnői szolgálat, családsegítő központok) és a részleges anyagi tehermentesítéssel (például családi pótlék, TB-ellátások, eseti juttatások) az egyik legjobb az Európai Unióban. A (több) gyermek vállalásától elsősorban mégis a bizonytalan gazdasági háttér és jövő tántorítja el a fiatalokat. A fiatalok előretekintve látják, hogy hány több gyermeket nevelő, tisztességes család szorong albérletekben vagy kicsi lakásokban a változtatás minden reménye nélkül.

Ráadásul a gyerekeiket otthon nevelő édesanyák állami támogatásának összege - a GYES és a GYET - töredéke az elismert létminimumnak, és kevesebb a legkisebb nyugdíjnál is. Tehát egy négy-öt gyermekkel otthon lévő édesanya munkája az állam szemében kevesebbet ér a minimálbérnél is.

A magyarországi gazdasági helyzet megköveteli a kétkeresős családmodellt, a nők csaknem 70 százaléka dolgozik, pedig jelentős hányaduk boldogan választaná a főállású anyaságot. (Itt is kitűnik a magyar fiatalok családcentrikussága.) De még azok sem mind munkaorientáltak, akik azért dolgoznak, mert úgy gondolják, hogy otthoni teendőik nem elégítik ki szellemi, lelki igényeiket. Szeretnék összeegyeztetni egyéb hivatásukat a családdal, csakhogy Magyarországon még tragikusan kevés a családbarát munkahely vagy a nőknek felkínált részmunkaidős állás. A munkaerőpiac valósággal bünteti az anyákat, potenciálisan megbízhatatlan dolgozónak tartják őket. A munkaadók csak az esetlegesen várható problémákat (gyermekbetegségek, gyermekek után járó szabadság kiadása stb.) látják, és nem számolnak az olyan pozitív adottságokkal, amelyek éppen a többgyermekes létből fakadóan alakulnak ki, mint például a lojalitás, a jó szervezőkészség, a fokozott empátiás képesség, az érzelmi intelligencia, a kitartás vagy az állhatatosság.

Sokszor előforduló, a gyermekvállalást hátráltató körülmény az is, hogy egy-egy szülő már túl idős ahhoz, hogy újabb gyermek szülessen a családban. Ez az indok az elmúlt években azért került előkelő helyre, mert már az első gyermek születése is kitolódott, a nők átlagosan huszonhat év felett, a férfiak pedig harminc év felett kezdik el a gyermeknevelést.

Az utolsó, különös figyelemre méltó ok a támogató családi háttér bizonytalansága vagy hiánya. A házasságban élők aránya mindenhol csökken, a társadalom szinte már egyáltalán nem várja el az egyéntől a házasságot. A házasságon kívül született gyermekek száma drasztikusan nő, jelenleg 31-32 százalék. Ez a szám a rendszerváltáskor 12 százalék volt. A felnőtt népességnek csak 57 százaléka él házasságban, ráadásul már ezek a kapcsolatok sem stabilak - minden harmadik válással végződik. Tartós párkapcsolatban a lakosságnak további 6 százaléka él, de ezek a viszonyok természetüknél fogva sérülékenyebbek. A gyermekek jelentős hányada nő fel "csonka családban", s nekik a legritkább esetben születnek testvéreik vagy féltestvéreik.

Mindebből látszik, hogy hiába az elméletileg jó családtámogatói rendszer és a fiatalok pozitív hozzáállása, a valóságban komoly gazdasági és társadalmi átalakításra lenne szükség a demográfiai csökkenés visszafordításához.

Hogyan nézzünk a családra?

A Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) mint az egyik legfontosabb és legnagyobb befolyású családokkal foglalkozó szervezet a fent részletezett problémákra több szinten is igyekszik megoldásokat találni. Talán az egyik legfontosabb feladat - mondja Cser Károlyné Jankovits Éva, a NOE elnökhelyettese - a fiatalok nevelése, hogy jövőképükben előtérbe állítsák a legnagyobb emberi feladatot, a gyermekek vállalását és felnevelését. Ez optimális esetben a családban történik, de ez egyre kevesebbeknek adatik meg, ezért nélkülözhetetlen lenne az iskolai foglalkozás, amelyhez viszont képzett és főleg hiteles előadók kellenének. A képzésben részt vállalhat az egyház is, hogy legalább a saját iskoláiban vagy a hittanórák keretében foglalkozzanak a családi életre neveléssel. De - ahogy Lakner Zoltán politológus, egyetemi tanár egy 2003-as konferencián elmondta - az államnak is vissza kellene állítania családpolitikai programjait, például az állami házasságra felkészítő tanfolyamokat, a családi kohéziót elősegítő szolgáltatásokat vagy a családi médiaprogramokat.

El kellene érni társadalmi szinten, hogy család- és gyermekbarát környezetben élhessünk, hogypozitív közbeszéd tárgya legyen a házasság,a várandósság, a kisgyermek mint az élet legnagyobb ajándéka. A nehézségek legfőbb gyökere nem a mindenkori kormányzat vagy önkormányzat mulasztása, véli több szakember, hanem a közgondolkodás. Kevés kivételtől eltekintve nem a törvényeink diszkriminálnak, hanem az "utca embere" vagy éppen az illetékes hivatalnok, és általában ők sem rosszindulatból, hanem nemtörődömségből vagy megértés híján. Lényeges javulást csak a közgondolkodás megváltozásától várhatunk, amiben a kormányzat is segíthet, de a főszereplő az ország civil társadalma. Ez talán a legnehezebb - mondja a NOE elnökhelyettese -, gondoljunk a média hangnemére, a fiatalok felé sugárzott értéktelenségekre; s nekünk, családosoknak is fel kellene fognunk, mekkora felelősség, hogy életünk példaadó legyen. Mert sokan észreveszik, és keresik a titkát, mitől olyan derűs, boldog egy-egy többgyermekes család, anyagi nehézségei ellenére is.

Az állam részéről felelőtlenség, ha a családtámogatási rendszer változtatgatásával tönkreteszi a biztonságot, a kiszámíthatóságot. A rossz irányú intézkedéseknek azonnali és drámai a hatása - például az előző évben a lakástámogatási rendszer drasztikus változtatása volt ilyen -, a jó intézkedések hatása azonban lassan érik be. Ráadásul az állam nem biztosítja a támogatások értékállóságát, pedig a családok természetesen nem négyéves ciklusokra terveznek - figyelmeztet Cser Károlyné Jankovits Éva. - Tudniuk kell, mennyi lesz tíz, húsz év múlva a családi pótlék, az iskolai ösztöndíj, a lakhatóság támogatása és így tovább. Be kell vezetni a gyermek mint "közjószág" elvét, mely elismeri a gyermek hasznosságát - közhellyel élve azt, hogy a gyermek az ország jövője. Az államnak, illetve a társadalomnak az eddigieknél jelentősebb részt kellene vállalnia a gyermeknevelés költségeiből. Például úgy, hogy a családi pótlék a gyermek korával egyre növekvő összeg legyen, vagy hogy a gyermekek után járó adókedvezmény ne veszítsen értékéből az infláció miatt. De gondolhatunk az olyan elemi szükségletek nagyobb támogatottságára is, mint a gyermekek gyógyszerei vagy a családok lakásszerzése és -használata.

Építő javaslatok

A NOE idén májusban rendezett minikonferenciáján Cser Károlyné Jankovits Éva - mint építészmérnök - éppen az otthonteremtésről tartott előadást, mivel a családok életét és a családalapítást befolyásoló tényezők közül talán ez a legfontosabb. Több jó ötlet és kezdeményezés látott már napvilágot e téren, de sajnos egyik sem működik tökéletesen. Az úgynevezett "fecskeházak" például elérhető segítséget jelentenek a fiatalok számára (ezekben öt évig, nagyon alacsony lakbér ellenében lakhat a fiatal házaspár, feltétel az állandó, lakáscélú takarékosság), de ezek a szükséglethez képest elenyésző számban épülnek.

A NOE kitartó munkájának köszönhetően nem szűnt meg a "szocpol" (szociálpolitikai kedvezmény:a gyermekek száma szerint járó "lakásépítési támogatás"), sőt, egy új felhasználási lehetőség nyílt: a kinőtt lakás nagyobbra cserélése esetén is felvehető a "félszocpol". A támogatás értékállóságát azonban az időközben történt emelés sem tudta biztosítani, különösen az egyre növekvő építési árakhoz viszonyítva.

Igaz, hogy nagy számban épülnek lakások, ám ezek vagy méregdrága, eladásra szánt társasházi lakások, amelyek a fiatal házasok vagy többgyermekes családok számára elérhetetlenek, vagy úgynevezett "piaci bérű" lakások - jelenleg négyzetméterenként 800-1400 forintos havi lakbérrel -, amely szintén olyan súlyos anyagi megterhelést jelent a fiatalok számára, hogy érthető, ha évekig nem mernek gyermeket vállalni, s akkor sem többet egy-kettőnél. Az úgynevezett "szociális bérlakás" sok család számára az egyetlen elérhető lehetőség lenne, ha ezek kellő számban állnának az önkormányzatok rendelkezésére. Ez nemcsak új lakások építésével valósulhatna meg, hanem használt épületek államilag támogatott felvásárlásával és felújításával is. Ez ráadásul jóval olcsóbb és gyorsabb megoldást eredményezne.

Szintén súlyos probléma az anyák munkába való viszszatérésének esélyegyenlőtlensége. Meg kell szüntetni azokat a tényezőket, amelyek ellenérdekeltté teszik a munkáltatókat a gyermekes anyák alkalmazásában, ezenkívül széles körben lehetővé kell tenni a részmunkaidős munkavállalást is - mondja a NOE elnökhelyettese. A munkába visszatérő anyát jelenleg csak harmincnapos felmondási tilalom védi. Ennyi idő alatt munkahelyet sem lehet találni, ezért javasolta a NOE ennek kilencven napra emelését.

Márki László, a NOE korábbi elnöke egy konferencián még egy lényeges tényezőről szólt: minél szélesebbre kellene nyitni a képzési lehetőségeket. Olyan szélesre, hogy beleférjenek például a negyvenöt év feletti asszonyok is, akik - ha egyszer kiestek a munkaerőpiacról - minden más női rétegnél nehezebben képesek újra állást találni, pedig hosszú szakmai gyakorlatuk és tapasztalatuk alapján bizonyára érnek annyit, mint az álláshirdetésekben közkedvelt huszonéves, egyedülálló, férjhez menni és gyermeket vállalni lehetőleg nem akaró fiatal nők.

Már említettük: a mindennapi életben sokak tapasztalata, hogy kiegyensúlyozott, egészséges családban az anyagi nehézségek ellenére is lehet boldogan élni. Ugyanakkor törődéssel, lelki és anyagi támogatással kell a valamilyen szempontból hátrányt szenvedett családok felé fordulni, hogy gyermekeiket felnevelhessék.

Kácser Anikó

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu