Cigányok és magyarok

Hárman mennek az úton egymás mögött két kétlépésnyire: egy férfi, egy gyerek és egy asszony. Menet közben hátra-hátrafordulva beszélgetnek, de a sorrendet és a távolságot következetesen megtartják. Egy cigány család. Amikor harmincegy évvel ezelőtt a püspököm kinevezett plébánosnak Körömbe, egy Miskolctól huszonöt kilométerre lévő, ezeregyszáz lakosú faluba, mosolyogtam rajtuk. Később megértettem az ősi szokás eredetét: vándorlás közben, a vadonban a férfiak mentek elöl és biztosították a családot; a nők hátulról védték a gyerekeket. Így indult el Indiából évszázadokkal ezelőtt egy-egy huszonöt harmincfős nagy család nyugat felé. Egy faluhoz érkezve engedélyt kértek a helyi bírótól, hogy letelepedhessenek a faluszéli legelőn. Elcserélték a helybeliekkel a vándorlás közben gyűjtött gombát, erdei gyümölcsöt, vesszőből font kosarat, fából kivájt teknőt lisztre, babra, szalonnára. A nők tenyérből és kivetett kártyából jósoltak a falusi asszonyoknak, a férfiak alkalmi munkát végeztek. Ők készítették el törekkel összegyúrt agyagból a házépítéshez szükséges vályogtéglát. A falusi házakat ötven-száz évenként újjá kellett építeni, mert a tűz vagy az árvíz elpusztította azokat. A házakat náddal vagy szalmával fedték. Ha az egyik kigyulladt, egy egész házsor vagy a fél falu leégett. Olyankor néhány cigány család odaköltözött, és magának is épített egy körülbelül háromszor három méteres házikót: putrit - a szó szanszkrit nyelven házat jelent -, egy ajtóval és egy ablakkal. A század közepéig a magyar falvak képéhez hozzátartozott a falu szélén lévő agyagbánya és mellette a cigánytelep.

A tehetségesebbek a városba mentek. Megtanultak játszani az itteni hangszereken, és vendéglőkben, házi mulatságokon muzsikáltak. Így nagyon éles társadalmi és kulturális különbségek jöttek létre az "úri cigányok" és a "teknővájók" között. Külön kasztot képeztek a lókupecek és a szegkovácsok.

Magyarországtól nyugatra nemigen mehettek, mert ott már a középkorban minden föld magántulajdonba került, s a kóborlást halállal vagy gályarabsággal büntették. De nálunk a legelő, az erdő és a földek közötti földutak köztulajdonban voltak, és szabad volt rőzsét, gombát gyűjtögetni.

Évszázadokon át így élt egymás mellett szimbiózisban a magyar és a cigány lakosság, megőrizve saját nyelvüket, kultúrájukat. A második világháború utáni nagyarányú út-, gyár- és házépítéshez a félig gépesített ipar igen sok segédmunkást igényelt. Ezek jelentős része a cigányok közül került ki. Ezek a férfiak a távolban dolgoztak, csak fizetéskor - hetente vagy kéthetente - jöttek haza a hétvégére. Olyankor az egész család ünnepelt zenével, tánccal, borral, pálinkával. Hiszen az ünnephez hozzátartozik az eksztázis. (Lásd a kánai menyegzőt a Bibliában: "Micsoda botrány! A bor elfogyott, és még mindenki józan!")

A modern életbe való bekapcsolódás, a hosszú távollét a családtól vegyes hatással járt. Aki megtanult bánni a pénzzel, a magyarokéhoz hasonló házat épített, gyermekeit iskolába járatta. Akinek ez nem sikerült, az sok esetben alkoholista lett, és megmaradt a putriban. A század végén megindult automatizálás feleslegessé tette a szakképzetlen kézi munkásokat. Ráadásul a cigányok zömmel az ország keleti részén laknak, a kommunizmus utáni gyárépítések pedig javarészt az ország nyugati részén történnek, ahol fejlettebb az infrastruktúra. Köröm faluban a cigányok kilencvenöt százaléka munkanélküli.

A másik alapprobléma, hogy az életszínvonal emelkedésével és az egészségügy javulásával együtt járt a népességrobbanás. Körömben a század elején négy-öt cigánycsalád lakott, ma a lakosság egyharmada, a gyermekek hetven-nyolcvan százaléka cigány. A magyar lakosságnál a kétgyermekes családmodell uralkodik, a fiatalok pedig a városba áramlanak. Kicsiben megéljük a harmadik világ problémáit. A közös iskola és munka ellenére a magyar és a cigány társadalom élesen elkülönül. A vegyes házasság rendkívül ritka, s azt a magyar rokonság szégyennek tekinti. Az életszínvonal emelkedése után még be kell következnie a kulturális színvonal kiegyenlítődésének, s csak azután következhet a harmadik szakasz: a társadalmi különbségek, az előítéletek fokozatos eltűnése, s a vegyes házasságok számának növekedése. Ez többgenerációs, de történelmi mértékkel mérve nagyon gyors folyamat. Kétszáz év múlva olyanfajta különbség lesz Magyarország nyugati és keleti része között, mint manapság Olaszország északi és déli része között. Keleten sötétebb lesz a bőr- és a hajszín, több lesz a gyerek, színesebb a folklór és az emberek érzelmi élete.

Ez a folyamat súlyos szociális problémákkal jár együtt: növekszik a bűnözés, az alkoholizmus, s már kopogtat az ajtón a kábítószer. (Jelenleg még csak tranzitország vagyunk.)

Ezért olyan fontos a cigányok kulturális színvonalának emelése. A falu öt évvel ezelőtt kezdett egy új, hetvenöt fős óvoda építésébe, három korcsoport számára. A korábbi huszonöt férőhelyes óvodába negyvenkét gyermek járt, két korcsoportban. Az új óvoda falait akkor nyáron a belgiumi Aalst katolikus ipariskolájának volt növendékei építették föl, akik együtt dolgoztak a körömi cigány fiatalokkal. Ezeknek a kapcsolatoknak az anyagi segítségnél nagyobb jelentőségük, hogy a belga fiatalok viselkedése segített ellensúlyozni azt a rombolást, amit a televízió amerikai filmjei okoznak a hagyományos erkölcsi rend lerombolásával, illetve a konzumista társadalom eszményeinek elültetésével.

Kuklay Antal

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu