Királyhűség a Magyar Köztársaságban

IV. Károly király október 3-i, római boldoggá avatásának lelki előkészületét tartotta augusztus második hétvégéjén a róla nevezett imaliga magyar tagozata Nagymizdón. A magyar hívek népes csoportja, egy tisztelgő huszárbandérium és az osztrák küldöttség szentmisén vett részt, melyet Szendi József nyugalmazott veszprémi érsek koncelebrált a Mindenszentek kápolnája előtt fölállított tábori oltáron. Homíliájábán Tiszteletreméltó Károly király magyarságszeretetét, családapai erényeit és keresztény szociális elvektől vezérelt, áldozatos uralkodói tevékenységét állította időszerű példaként az összegyűlt közösség elé.

A szentmisét követően került sor az imaliga római zarándokzászlajának megáldására, és átadták az egyházi egyesület által alapított érdemkeresztek arany fokozatát. A bensőséges ünnepet előadások zárták.

A dunántúli vidék, Szent Pannónia lelkiségét és IV. Károly királyhoz fűződő kapcsolatát hűen jelzi a Szombathelyi Egyházmegye két XX. századi hitvallójának bizonyságtétele. Boldog Batthyány László Károly király második hazatérési kísérlete kapcsán így nyilatkozott: "Elkeserít, ami történt. Magyarország keservesen fog bűnhődni azért, amiért felkent apostoli királyára lőtt, aki nemcsak koronás király, de egy valódi szent!" Isten Szolgája, Mindszenty József pedig életének szinte minden fontosabb állomásán lerótta kegyeletét Károly király előtt. Tette ezt annak ellenére, hogy a két világháború közti rendszer vezető képviselői éppúgy rosszallották ezt, mint később, a kommunista diktatúra teljhatalmú urai. 1971-ben pedig fölkereste Rómában a Szenttéavatási Kongregációt, hogy érdeklődjön a király kanonizációs ügyének állásáról. Ekkor jegyezte föl naplójába a következő sorokat: "Részt vettem a hős lengyel Páter Kolbe szentté avatásán. Örültem. Fájlaltam, hogy Apor püspök vértanú, IV. Károly király és Batthyány-Strattmann László ügye lassan halad." Harminchárom évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy mindhármuk boldoggá avatása megvalósulhasson.

Boldog Batthyány László és Mindszenty József hercegprímás tehát szentnek tartotta Károlyt, és ami számomra a legnagyobb meglepetés volt, amikor a Fogadd a Koronát! című könyvem megírása előtt a bőséges magyar szakirodalmat és a szenttéavatási aktákat tanulmányoztam, kiderült, hogy ez a tisztelet Károly király jámbor halála óta folyamatosan él a magyar katolikus egyházban. Már a száműzött király 1922-ben bekövetkezett halálakor könyv jelent meg Károly király szenvedéseiről és szentekhez illő végnapjairól a szemtanú magyar udvari pap, Zsámboky Pál tollából.

Nem sikerült kiirtani Károly király tiszteletét, és elpusztítani életszentségének a hírét, ezt jelzi a rendszerváltozást követő felfokozott és máig ható érdeklődés. A jó szándékú emberek érzik, hogy Károly király profán megítélése hamis és elfogult. Él egyfajta kíváncsiság titokzatosnak tartott személyisége iránt. Ezt kutatásaim alatt számos alkalommal tapasztalhattam, egyházi levéltárakban éppúgy, mint a Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteményeiben.

A teljességhez hozzátartozik azonban, hogy sokan vannak olyanok, akik mély ellenszenvet éreznek Károly király iránt, többnyire azért, mert csupa rosszat tanultak róla az iskolában. Személyiségét, gazdag lelkivilágát, eszményeit és engesztelő életútját nem ismerik, és ezért értetlenül állnak a közeli boldoggá avatás ténye előtt. Az elfogulatlan ítéletalkotást megnehezíti a Habsburg-dinasztiához fűződő, széles körben elterjedt ellenséges hozzáállás, aminek egyik-másik jogalapját senki nem vitatja, de az indulatos, általánosító jellegéből adódóan súlyos igazságtalanságok forrása. Fontos feladatnak tartom, hogy ezt a történelmi adottságot és érzékenységet úgy próbáljuk meg kezelni, hogy közben ellenségeskedés helyett az együttgondolkodást segítsük.

Károly király szenttéavatási eljárásának lényegi szakasza ötvenöt évig tartott, és most jut el a boldog végkifejlet első állomásához: a beatifikációhoz. Sok nehézséggel kellett megküzdenie az eljárás résztvevőinek, de a legnagyobb talán az volt, hogy nem rendelkezünk egy XXI. századi igényeket kielégítő keresztény uralkodói, államfői, illetve politikusi eszményképpel, amely zsinórmértékül szolgálhatna. Ennek a hiányosságnak a pótlását bizonyára jótékonyan befolyásolja majd Károly király életművének és az ő szenttéavatási eljárásának a publicitása.

A dokumentációban jelentős szerep jut a magyar tanúknak és a magyar vonatkozású információknak. Az akták megidézik azt a Habsburg uralkodót, aki számára egy megvilágosodáshoz hasonló lelki élmény volt a magyar királykoronázás szertartása Budán, és aki ennek szellemében úgy érezte, hogy nem csak az anyanyelvi szintű magyar tudás, nem csak a már gyermekkorban magába szívott magyar történelmi és irodalmi műveltség, de szentségi kötelék fűzi a Szent Korona országaihoz és annak többségi magyar népéhez.

Károly király egy egész népcsaládért áldozta föl engesztelő életét: osztrákokért, szlávokért és értünk, magyarokért.

Fontos lenne, hogy ezek a nemzetek lelkiekben fölkészüljenek az október 3-i boldoggá avatásra, hogy annak kegyelmi hatása egyházi közösségeink számára erőforrássá válhasson. 1960-ban, Brazíliában Károly király közbenjárására egy olyan kedvesnővér gyógyult ki betegségéből csodálatos módon, aki nem tudta feldolgozni magában a Habsburg-családdal szembeni, történelmi gyökerű fenntartásait. Nagyon remélem ezért, hogy a magyar katolikusok közül egyre többen megismerik a boldog király erényes életét, imádkoznak a közbenjárásáért, és talán magyar földön történhet meg az a csodás imameghallgatás, ami a boldoggá avatás után a szentté avatáshoz szükségeltetik. Bízom benne, hogy a magyar történetírás megszabadul végre az eddigi beidegződésektől, előítéletektől, és Károly király úgy válik katolikus keresztény példaképpé, hogy közben a világ szemében megszűnik végre kiátkozott uralkodónak lenni. A zsoltárossal szólva: éppen itt van erre az alkalmas és szent idő!

Kovács Gergely

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu