|
![]() |
||||||
![]() |
![]() |
![]() |
Az otthon melege és legfőbb kincsünk A szaléziak lelki napjairól - fiataloknak A szalézi szerzetesek - immár hagyományosan - adventben lelki napokra várták a fiatalokat Péliföldszentkereszten. Ezekre a nyitott hétvégékre az egész országból jönnek résztvevők - elsősorban a szalézi plébániák és intézmények vonzásköréből. A serdülők lelkigyakorlatát idén Hartai Gábor SDB, a fiatalokét Ábrahám Béla SDB vezette. Amikor az első adventi hétvégét megelőző estén megérkeznek Péliföldszentkeresztre a fiatalok, mindig egy kicsit titokzatos, "csodaváró" hangulat fogadja őket az ősi zarándokhelyen. A szalézi atyák igyekeznek megadni nekik azt a vallásos lelki élményt, amit keresnek, amire vágynak. Az utóbbi években a lelkigyakorlatok témája szorosan kapcsolódik a szalézi rendfőnök éves vezérgondolatához ("strenna"), ami most arra buzdít, hogy forduljunk a család felé, mely az élet és szeretet bölcsője, az emberibb emberré válás elsődleges helye. Ezt a gondolatot alapul véve idén a család volt a központi téma, amit a résztvevők életkorának megfelelően dolgoztak fel. Hartai Gábor atya elmondta, hogy beszédeiben igyekezett rámutatni, hogy nemcsak a szülőnek van kötelezettsége a családdal szemben, hanem a gyereknek is. Tapasztalatai szerint minél keresztényibb és minél nagyobb egy család, annál inkább kiteljesedik a felnövekvő gyermek élete, emberibb, jobb ember lesz, és könnyebben igazodik ki az életben; ezzel szemben a csonka családok gyermekei nehezebben válnak teljes emberré. Amit egy gyermek a családban tapasztal, az elkíséri egész élete folyamán. - Az ideál a Szent Család - emelte ki Gábor atya - ehhez kell felnőni, erre kell törekedni. Lehet, hogy a jámbor ábrázolások miatt a mai fiataloknak kissé negédesnek tűnhet, de mindenképpen úgy kell ezt az eszményi családot eléjük állítani, hogy azt mondják rá: - Jaj, de jó! És ha hiányzik az otthon melege, akkor nekünk, szaléziaknak kell megpróbálni ezt valami módon pótolni, úgy, ahogy rendalapítónk, Don Bosco tette. A serdülők lelki napjai alatt ugyanaz a Don Boscó-i szeretetteljes, gyerekközpontú, bizalommal teli, családias hangulat uralkodott, mint egykor az első oratóriumban. Különösen hangsúlyosan megnyilvánult ez a csoportfoglalkozások és az estébe nyúló gyónások, lelki beszélgetések alkalmával. Ábrahám Béla atya mélyebb alapokra építkezett, amikor a fiatal felnőttekhez szólt. Idén először kor és életállapot szerint csoportosították a résztvevőket, hiszen más problémák foglalkoztatják az érettségi előtt állókat, más gondjaik vannak a diplomaközeli, de még egyedül élőknek, és ismét más az olyan fiatalok élete, akik már megtalálták párjukat. Béla atya XVI. Benedek pápa gondolata alapján azt tárta a résztvevők elé, hogy a családban, illetve a barátság, a szerelem, a közösség világában megvalósuló "más felé fordított tekintet" adja meg az emberi méltóságot, a másik az egyén méltóságának őre, és ez a "Másik", aki mellettünk létezik, ez az Isten. Nem közvetlenül házasságról, családról volt szó, hanem sokkal inkább annak az emberi-lelki alapjairól, magának a szeretetnek a mibenlétéről. A szalézi ifjúsági lelkigyakorlatoknak mindig van egy "lazább" része is, így most is különösen fontosak voltak azok a beszélgetések, ahol a konkrét felvetett témákat járták körbe: párkapcsolatról, barátságról vagy a beszélgetésről mint a szeretet kifejezésének módjáról. - Ami a legfontosabb tanúság számomra - mondta el Béla atya -, hogy nekünk tényleg arról kell beszélni, ami a legfőbb kincsünk: a hit. Mert a hitben élő, vallásos fiataloknak is vannak gondjaik az imádsággal, Isten személyességével, életükben való jelenlétével. Nagyon oda kell figyelnünk arra, hogy megtapasztalják az Istenre való ráhagyatkozást, annak erejét és értékét. Meg kell tanítanunk őket arra, hogy az imádságban ezt munkálni tudják, hogy a spirituális elmélyülés jobban megvalósulhasson. Azzal az általános problémával találtam magam szemben, hogy még a katolikus hitoktatásban részesülő fiatalok sem tudnak mit kezdeni Istennel, pedig nagyon sok információval rendelkeznek róla, mégsem válik élő Istenné az az Isten, akiről tudnak. Az istenhit nem világnézet, ennek az egésznek a lényege egy nagyon mélyről fakadó bizalom Istenben, akitől tényleg nem kell féltenünk az életünket. Szöveg és kép: Lengyel Erzsébet
|
![]() |
![]() |
|
![]() |
Új Ember:hetilap@ujember.hu
|