Amikor az ember nem az irháját, hanem a lelkét menti

Beszélgetés Sütő András marosvásárhelyi íróval

Ön íróként és közéleti emberként egyaránt megbecsült személyisége a magyarságnak, mégis egyre kevesebbet szerepel az erdélyi közéletben. Miért?

- Ha közéleti szereplésen főleg a politikumot értjük, annak fórumain engem valóban nemigen látnak. Manapság? Valójában tizenhat éve már. Ezt most el kéne magyarázni persze, ha politikai küzdelmeink - erdélyi magyar önvédelmi igyekezetünk - történetét könyveimben nem írtam volna meg. Erről most csak azt említem föl, hogy az erdélyi magyarság jogfosztottságát világgá kiáltó írásaim miatt a román diktátor engem is végleges elnémíttatásra ítélt, amiként Király Károly ügyében is rendelkezett. (Hogy miként: maradjon máskorra.) A lassan ölő méreg és a sugárfertőzés nem adventi "narratíva", miként a marosvásárhelyi magyarellenes pogrom sem, amikor - életre szóló rokkantságban ugyan - Isten csodájaként maradtam életben. Olyan életben, amelynek alkotóerőit nagyrészt fölemészti a változatos gyógykezelés utáni hajsza; műtétre műtét, s meg-megújuló reményt keltő kísérlet alattomosan támadó kórok legyűrése végett. De nem csupán ezért kell úgyszólván csöppenként gyűjtenem az időt - életünknek ezt az olcsón vesztegetett drága anyagát - egy-két írói munka megalkotásához. Más oka is van annak, hogy ritkán hallatom szavamat az erdélyi közéletben. A rendszerváltás tehetséges, küzdőképes fiatalok seregét vetette felszínre. Az Illyés fogalmazta "mindenes író és költő" ma már lelkiismereti bántalom nélkül fordíthatja minden idejét s erejét a művészi munkára. Sokan vannak, akik "a politikumot" hivatásszerűleg vállalják, talán túl sokan is. A diktatúrában tétje volt annak - súlyos tétje -, ha jogfosztottságunkról szólt némelyikünk. Ma már semminek sincs tétje, mármint a hatalmi megtorlás veszélyét tekintve. Ma már mindent ki lehet mondani, a sajtószabadság majdnem tökéletesnek mondható, az ugyancsak elharapózott sajtószabadossággal együtt. Janus-arcú óriás a sajtó. A színe igazat mond - fonákja hazugsággal, rágalommal gyilkol, büntetlenül. Magam bőrén tapasztalhattam, mire képesek a bulvárzsurnalisztika, a megélhetési mocskolódás nimolista fejvadászai.

Hogyan látja a felnövekvő írótársadalom feladatát? Mennyiben hasonlóak a mostani írói feladatok azokhoz, amelyekkel Önnek kellett megbirkóznia, és mennyiben különböznek azoktól?

- Írótársadalom? Én ezt a szót soha le nem írtam, ki sem ejtettem. Meg kellene határozni tehát, melyikünk miként értelmezi, de hadd mondjam el inkább, hogy "írótársadalmi feladatról" a szocialista realizmus dogmájának idején beszéltek, és ha nem tekintik dicsekvésnek, én akkor is azt hangoztattam, hogy minden madár úgy énekel, ahogy a csőre áll. Más szóval: ami egyik írónak érdeme, az a másiknak bűne lehet. Ahány író: megannyi egyszeri jelenség, nem társadalom.

Ön szerint kell-e politikai hangsúlyt kapniuk egy író munkáinak, vagy elegendő, ha művészi, esztétikai szempontoknak megfelel?

- Mindig voltak, vannak, és lesznek politikus, valamint apolitikus írók, költők is - Dante, Voltaire, Ady, Petőfi egyfelől, és Mallarmé, Baudelaire, Weöres Sándor, Pilinszky stb. másfelől. Azokról nem szólok most, akik damaszkuszi útjukat megjárva, mind a l´art pour l´art, mind a politikum jegyében fogant remekművekkel váltak halhatatlanokká. Ilyen költőnk Dsida Jenő, a Psalmus Hungaricus szerzője. Mármost, hogy "kell-e politikai hangsúlyt kapniuk" az írói műveknek - teljességgel értelmetlen kérdés; haszontalanabb csak az igenlő vagy a nemleges válasz lenne. A leírt szónak nemcsak értelme, értelmezése is van korok, elmék, cenzorok szerint. Ezért kell megnyugtatni magunkat: a jó mű mindent kibír és túlvészel. Merthogy az esztétika sine qua non... jól tudjuk, persze! Mégis hozzáteszem: az etikai kérdés sem lebecsülendő. Szó szerint ugyan nem szabad értelmezni, de figyelmen kívül sem hagyható Németh Lászlónak - egyesek szerint - maximalista követelménye: művészember, ha csak szép, szajha. Csak azt nem bírom felfogni, hogy az etikum az édes esztétikumot miért s miként rondítaná keserűvé?!

1990 márciusában nem az író, hanem a politikus ellen fordult a felhergelt tömeg. Hogyan látja mostani szemmel az akkori eseményeket, megérte az áldozathozatal?

- De hiszen ez nem adok-veszek parolaváltás! Nem üzletelés, adódik helyzet, mikor az ember nem az irháját, hanem a lelkét menti. Mikor a kerék eltörik, mindenki tudott volna jobb utat is... Egyébként úgy sejtem: a kérdés mögött a priori nézet lappang - legalábbis a marosvásárhelyi magyarellenes pogrom dolgában, ugyanis így kell nevezni mindazt, ami 1990 márciusában történt. Mindazt, amiről Bukarest, a teljes román sajtó úgy szól, tudatos eufemizmussal, hogy sajnálatos esemény, kölcsönös bűnökből keletkezett etnikai konfliktus, kétoldali nacionalizmus folytán támadt "zavargás", mi minden, amiben egyik félnek sem lehet igazságot tenni, lévén az "eset" olyannyira bonyolult, hogy mai napig - tizenöt év alatt! - csak magyarokat és cigányokat sikerült börtönbe rakni, miután "beigazolódott", hogy fejszés románok ellen fenyőlécekkel, sőt puszta kézzel merészeltek védekezni. Csekélységemet pedig egy marosvásárhelyi tábornok följelentése szerint azért kellett volna bíróság elé állítani, mert az erdélyi magyarság jogfosztottságát hangoztatva - horribile dictu! - Románia "területi egységét" sodortam veszélybe. A román főtisztnek csak abban volt igaza, hogy magyar irodalmi hagyományt követve, hivatásom, az írás mellett társadalmi kötelességet is magamra vállaltam. Többek közt, hogy elmondom odafönt, mitől szenvednek idelent, a nyelvi jogaikból kiforgatott erdélyi magyarok. A nyolcvanas évek elején ironikusan szólt rám egy központi pártaktivista: "Ön összetéveszti magát az erdélyi magyarsággal!" Igen, író és olvasó kapcsolata valahogy úgy alakult akkoriban. Össze kellett téveszteni magunkat mindazzal, amitől nemzeti közösségünket rendre megfosztották. S ennek sok éven át hangot is adtunk. Az ellenem elkövetett gyilkossági kísérlet nem a "felhergelt tömeg" műve volt, hanem bérgyilkosoké. Akik nem szokták Kosztolányit olvasni, tehát nem is nagyon érdekelte őket, hogy mennyi bennem a homo politicus, és mennyi a homo aestheticus.

Kik lehettek ezek a bérgyilkosok?

- A Ceausescu hatalmi köreiből megmaradt és működő pártállami és belügyi banda. A felhergelt, leitatott tömegnek valóban nem sok fogalma volt arról, mi zajlik a színfalak mögött, ez tulajdonképpen a bányászjárás egy változata volt. Ugyanazok törtek az életemre 1990-ben, akik korábban a lehallgatókészülékeket és a mérgező cink-foszfidot elhelyezték sikaszói lakásunkban. És hogy ezek az emberek a hatalom bizalmát élvezték, arra mi sem jobb példa, mint hogy a husángolót, aki a szemem világát elvette, felmentették. Éppen ezért, én ma is ugyanúgy látom az akkori eseményeket, mint akkor. Magyarellenes pogromként. Annak ellenére, hogy közéletünkben, sajtóban is, mai napig sem igen nevezik nevén a borzalom gyermekét.

Ha ma fordulna elő hasonló helyzet, mit tenne?

- Nem tudom. Azt tudom csak, hogy tévedni lehet, de rongy embernek lenni nem lehet. Földi vándorútján az embert sok csalódás éri, azok tapasztalatával is gazdagodik. De jövőnk dolgában nem válhatunk mindenre legyintő kiábrándultakká. Számomra gyűlöletes az, aki azért csalódott, mert tudja, hogy csalódni fog.

Tizenöt év telt el a marosvásárhelyi fekete március óta. Mi változott az erdélyi román-magyar kapcsolatokban Ön szerint? Elképzelhetőnek tart egy újabb, hasonló pogromot?

- Az, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség révén ma már nem csupán a törvényhozó parlamentnek, hanem a végrehajtó kormányszervnek is részesei vagyunk, nyilván azt igazolja, miszerint a román-magyar kapcsolatok közel évszázados ellenséges folyamatában pozitív változások következtek be. A gyökeres, mélységes, történelmi jelzőt mégsem lehet rájuk aggatni, meg aztán másfél évtized alatt még zsákban futva is előbbre juthattunk volna, ha ebben a Trianon szülte, sok veszélyt megélt országban a nemzeti paranoia nem válik valósággal népbetegséggé. Ha ennek következtében az előjogok birtoklása nem fonódik egybe Nagy-Románia örök féltésével, a magyar revizionizmus ellenében. Mélységes mélyről eredő és tömeglélektanilag is meghatározó kollektív magatartásbeli tényezők hatnak ilyenformán a mindenkori román politikára. Ily módon, ha mentséget nem is, történelmi örökségként élő-ható magyarázatot találhatunk a lassúdad román demokráciavajúdásra. Ezért - úgy vélem - még sokszor próbálnak majd velünk bolondot járatni, de magyarellenes pogromot már nem produkálhatnak.

Sokan mondják, a romániai magyarság válságban van: itthon maradni nem érdemes, elmenni problémás. Ön szerint mi jelentene esélyt a megmaradásra?

- Az erdélyi-romániai magyarság egészének válságáról tapasztalatom és hitem szerint nem lehet beszélni, bár kétségtelen, hogy az erdélyi szórványmagyarság közel félmilliós tömegének asszimilációs folyamata, elöregedése és kivándorlása a végveszélyre figyelmeztet. Öt évvel ezelőtt hangzott el az erdélyi és királyhágó-melléki református lelkészek Algyógyi nyilatkozata. Bárminő drámai volt is az a súlyos tényeket soroló számadás, nem bizonyult hatalmas visszhangot keltő segélykiáltásnak. Pedig nem puszta jajongás volt az. A megmaradás esélyteremtő lehetőségeit is elősorolta. Az Algyógyi nyilatkozat mindannyiunk lelkiismereti kérdésévé szigorodik lassan. Fájdalmas kiáltásra közösségi cselekvéssel kellene válaszolnunk, még mielőtt szórványmagyarjaink végleg el nem tűnnek az asszimiláció sárkánytorkában.

A magyar-magyar kapcsolatok sem igazán felhőtlenek a kettős állampolgárságról szóló, tavaly decemberi népszavazás óta. Mi a véleménye a magyar-magyar kapcsolatok alakulásáról?

- A magyar-magyar kapcsolatok rendkívül fontosak számunkra, de ne feledjük, hogy az autonómiatörekvéseinket csakis a magyar-román kapcsolatok keretében válthatjuk valóra. Itt már régóta nem érvényes az a replikaváltás, miszerint valaki imigyen figyelmezteti Áronkát a virtuskodásban: "A rományok dolgában azért ne feledjük, hogy minden egyes székelyre tizenegy román jut" - mire Áronka: "No, annyi kell is." Kell a bátorság, de nem pótolja a matematikát. És főleg nem pótolja a reálpolitikai cselekvés minden lehetséges változatát.

Lukács János

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu