A lelkek felszabadulása

Avagy: mire figyelmeztet a meghittség ünnepe?

A kietlen téli éjszakában menedéket keres a holtfáradt család. Sehol szállás Betlehem városában. Az asszonyt elfogták a fájdalmak. Csak egy istálló ajtaja nyitva. Az állatok meleget lehelnek. A jászol üres.

Tiziano: Szent család és egy pásztor

Krisztusnak itt kellett megszületnie földi életére. Világ szegényeként, magára maradt családban, elhagyatottságban. Hol vannak a rokonok, szomszédasszonyok, akik Máriának segíthetnének? Hol a támogató oltalom, amely ilyenkor akár életmentő is lehet? Hol az érdeklődő környezet, amely a legszegényebb újszülöttnek és szülőanyának is kijár?

Faluhelyen, hol az emberek egymást név szerint, sors szerint is ismerik, gyermek születésekor az asszonyok tele kosarakkal hozták a friss ennivalót - a székelyeknél radinának nevezik -, hogy az új édesanyát néhány napra megkíméljék a háztartás gondjaitól. Idegenek is bekopogtak a szülőházba, hogy megcsodálják az újszülöttet. Részesei kívántak lenni a család örömének, szívük szeretettel telik meg, mintha minden gyermek békét, hitet, megújulást hozna a Földre.

Hát akkor a legszentebb gyermek?

Betlehemi magányában maradhatna egymagában éppen a Szent Család? Jönnek a pásztorok, hozzák szegénységük ajándékait, érkeznek a királyok, gazdagságuk, pompájuk jeleivel. Amit nem tud Heródes, hogy melyik újszülött lehet "a zsidók királya", azt pontosan tudják subás pásztorok és aranypalástos fejedelmek.

Krisztusnak családja támad, ahol ő jelen van. Tanítványok támadnak később, mikor tanítani kezd. Békesség, szeretet fakad, ahol hisznek benne és szeretik őt.

* * *

De ahol nem szeretet hívja, várja, fogadja, ott megszakad az élet folytonossága, kihalnak családok, és kihalhatnak nemzetek! Karácsony, a meghittség ünnepe erre az ijesztő törvényre is figyelmeztet. Nincs tudós fő, aki biztos választ adhatna arra a kérdésre, hogy miért pusztult ki a világból annyi nép, köztük egykori világhatalmasok. Magyarázzák végzetes csatákkal, az éghajlat drámai megváltozásával, kegyetlen járványokkal. Csakhogy ilyen szerencsétlenségek kijutottak más népeknek is, mégsem tűntek el mind-mind a csapások alatt.

Miért nem gondolunk a legegyszerűbb okra, a magunk által is megtapasztalt folyamatra: a szeretet halálára? Hiszen a szeretet a lélek virága, és ahol nincs többé szeretet, nincs béke, ott lélek sincs - miként maradhatna meg tovább a puszta ember?

Karácsony közeledtén, míg a karácsonyfa gyertyáit, csillagszóróit rendeztem, ez a gondolat kísért engem. Nem engem egyedül, nem is csak környezetemet. Európát a jövő félelme, a pusztulás réme járja át. Csökken a népesség, ennek nyomán pedig feltűnik a csőd. Demográfusok magyarázzák, hogy a drámaian fogyatkozó fiatalabb nemzedékek nem lesznek képesek fenntartani a munkából kiöregedetteket. Hideg szívű statisztikusok számítgatják, hogy hány milliós utánpótlásra lenne szükség más kontinensekről, akik pótolhatnák az önmagukat kipusztító európaiakat. Mintha az efféle erőszakos népmozgáshoz elegendők lennének az államférfiak lázálmai. Párizs égő éjszakái éppen mostanság mutatták meg, hogy ez a mesterséges "honosítás" nem is olyan egyszerű számtani művelet.

Karácsony, a születés diadala az Isten rendelte jövőt és az oda vezető utat sugallja. A Gyermek azért jött, hogy megmentse az ég legkedvesebb teremtményét, az embert, a népeket, nemzeteket. Konstantin császár lábmosásában megjelent a jel, a kereszt, amelynek jegyében győzelmet ígért neki Isten. A mi karácsonyfáink alól miért hiányzik a Gyermek sugárzó tekintete, biztató mosolya, jövőt hozó csodája?

Családi karácsonyfánk közelében a roskadozó könyvespolc. Vigyázni kell a fa öltöztetésekor, nehogy lángot fogjanak a könyvek. Pedig közelebb kellene vinni a fát - a karácsonyt - a könyvekhez, a bennük szunnyadó gondolatokhoz

Régi hagyomány, hogy a könyvespolcokon legelöl a könyvek könyve kap helyet, a Biblia. Vegyük le, és tegyük a gyertyák, a csillagszórók mellé. Benne a titok, a legnagyobb, a legszebb, a maradandó. A hit titka, a szereteté, Isten tanításáé.

Hány könyvet írtak titok nélkül! Hány tanácsot adtak az embereknek ezek a könyvek, a csupán maguk igazságát hirdetők, a saját bölcsességüket képzelők. Igen, erre is kaptunk tanácsokat, hogy mit tegyen a pusztulni indult nép, nemzet, társadalom. Meg lehet közelíteni a népesség újbóli gyarapodását a gazdaság - gazdagság - oldaláról. Segélyekkel, adóreformokkal, gyermekotthonokkal, az anyák számára alapított kitüntetésekkel. Szükség van mindegyikre, mert az életet segítjük velük.

De elvisz ez az út egymagában a pusztulás megállításáig, az emberiség újjászületéséig? Tessék tanulmányozni a gőgös statisztikákat! Minél gazdagabb egy ország népe, annál jobban terjed az egyke és az "egyse", a gyermektelenség, a jólétben dőzsölés, a hit félredobása. A karácsonykor született Gyermek megtagadása. Minél jobb módú egy társadalmi réteg, csoport, annál ritkább otthonaiban a gyermeksírás és -kacagás.

Krisztus a jászolban jobban érezte magát, mintha egy ilyen rideg palotában született volna!

* * *

Fiatal koromban, mikor lábam még bírta a gyaloglást, a székely falvakban mindenütt bekopogtam a papi házak ajtaján. Katolikus plébániákon, protestáns papi lakokban a lelkek pásztorai ugyanezt felelték: derűs emberek háza táján, főleg szegényebb portákon születik több gyermek. És megkeresztelik-e őket? Szinte megsértődtek: "Az én gyülekezetemben nincs pogány. A falu népe nézné ki maga közül!"

A demográfia - a lélek birodalma. A gyermekek vágya, a gyermekek vállalása a lelki élet döntése. Ezért aztán a lelkek állapotát számokkal is lehet mérni. A szenvtelen statisztikákkal. Nagyobbacska diákként elkészítettem szülőfalum, a háromszéki Uzon népesedési térképét az 1940-es bécsi döntést követő négy esztendőről. Úgy szóltak akkoriban az erdélyi írók, hogy a lelkek huszonkét esztendős trianoni görcse oldódott fel. A román megszállás traumája. Tőszomszédunk, Szekeres János ezt a "nép nyelvére" fordította le, ilyenképpen. A honvédek megérkezésének délutánján leült az utcánkban táborozó honvédek közé. Őrmesterként ott volt a helye. Az első világháború harcterein emelkedett bakából őrmesterré, ami a falu szemében jogos tekintélyt adott neki. Úgy beszélt, mintha váratlanul hagyakoznék, és éppen az öröm pillanataiban:

- Eddig nekünk nem volt szabad meghalni, mert azt akarták. Ezután élnünk kell, mert megint van miért.

Négy esztendő múltán, 1944 késő nyarán irodai munkára osztottak be a községházán. Tizenhét éves diák voltam. Az anyakönyvek közelébe kerültem. Kíváncsi voltam, hogy Szekeres János őrmester, nekem mindétig Szekeres bácsi, aki ekkor már a temetőben nyugodott, kitalálta-e a jövőt, bízik-e Uzon népe a magyar világ esztendeiben?

Kezdtem a születések listáját 1940 nyarával, noha azok a gyermekek még a kisebbségi idők szülöttei voltak. Tizennyolc születés. A következő évben, 1941-ben már hetvenhat gyermek jött a világra Uzonban. 1942-ben negyvennégy, 1943-ban ötvennégy, majd 1944 júliusáig húsz.

Mindjárt 1941-ben a hetvenhat újszülött - azonnali felelet volt Szekeres bácsi reménységére. Aztán szigorodott az élet, a háború fogyasztotta a kezdeti bizakodást, de a lelkekből kiölni nem tudta. Az összkép végig a reménység maradt. Az élet minden esztendőben legyőzte a halált: a négy háborús évben százöt temetéssel szemben száznyolcvanegy születés. A természetes szaporulat hetvenhat lélek, esztendőnként átlagosan tizenkilenc.

Lelhetne-e még érvényes magyarázat a lelkek felszabadulásán kívül?

Miért nem itt keressük a jövő útját? Az én lelkemben, a te lelkedben, mindannyiunkéban?

A betlehemi gyermek a jászolból tündöklőn mosolyog ránk.

Beke György

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu